Na persze, csak egy torta erejéig. Történt ugyanis, hogy Elsőszülött immár 4-ik éve néptáncra jár a suliban. Szereti. Így szerettem volna kedveskedni neki a 10-ik szülinapi bulijára. Kicsit izgultam, tegnap a fondant meggyúrásakor a fekete szürke lett, a piros az sötét rózsaszín, de ma mikor összedobtam, akkor a képességeimhez mérten meg voltam elégedve az eredményel. Na jó, távol állok én még a tortakölteményektől, az olyanoktól amelyeket az erre "szakosodott" gasztroblogger kolleginák készítenek, de ha a gyerekeimnek megfelel, a vendégeknek ízlik, akkor szerintem maradhat ez a szint.
Receptet talán majd holnap, előre annyit, hogy remek gesztenyekrémmel volt töltve. (na persze ha a tegnapi meg ma délelőtti hajszát kipihentem).
Addig meg itt van nektek egy tortatesztelő kisiparos.
Nem tudom látjátok-e, hogy szépen letelepedett a gyerek a földre, de előtte kapott a lányok raktárkészletén levő kis függönydarabot, hisz mégsem teheti a tányért csak úgy a járólapra.


De édes! Egyem meg!:) Az a pufi kis arcocska!!!:)
VálaszTörlésA torta pedig gyönyörűszép!!! És én bizony pirosnak meg feketének látom!
Meseszép a torta! Isten éltesse az ünnepeltet!
VálaszTörlésNagyon boldog tizediket a kis néptáncosnak!:-)
VálaszTörlésSzuper a torta!!!
VálaszTörlésIsten éltesse Elsőszülöttet és kisiparost és testvéreit és szüleit!!! :)
Gratula a tortához!!!
Köszönöm szépen.
VálaszTörlésÜnnepelt meg ha idekerül a gép közelébe s meglátja itt is köszöntve vala, az nagyon hízelgő lesz számára.
Isten éltesse leányodat!Nagyon szépet alkottál!
VálaszTörlésIsten éltesse az ünnepeltet és minden hozzátartozóját! A torta pedig isteni. Tessék ügyesen elmenteni a fotót nagyméretben, leírni a hozzávalókat, elkészítési módozatot, amíg még minden észben van, mert az EK távlati tervei között szerepel egy tortás könyv is. Oda majd kellenek az ilyen receptek. Sőt!
VálaszTörlésKöszönöm ismét.
VálaszTörlésS értettem kérem szépen. Igyekszem leírni a torta készülésének folyamatát. Nagyméretű képek mostanság megvannak, tavalyi második félév most kerül archiválásra. EK törtáskönyv? Na, asszem rászabadítom a csíki rokonságot, hogy ezentúl minden EK kiadványt nekem beszerezzenek. Errefele tuti lehetetlen helyen van az egyetlen beszerzőhely. Márpedig immáron presztízskérdésnek tartom az ilyenek bitorlását.
Isten éltesse a Nagylányt, kézcsók az anyukájának, amiért ilyen gyönyörűséget alkotott, a földönevő kisiparost pedig megzabálom, annyira édes :-DD
VálaszTörlésÉn is sok boldogságot kívánok a Nagylánynak!
VálaszTörlésA mamája pedig nagyon ügyes! Szép lett a torta nagyon!