Oldalak

2020. 11. 16.

Mogyorótorta vadon nőtt mogyoróból

Gyermekkorom egyik évében Édesanyám kérdezte milyen tortát szeretnék majd születésnapomra. Rávágtam, hogy mogyorót. 
Hát soha nem sikerült annyi mogyorót összeszedni az erdőben, hogy az elég legyen egy tortára. Így általában a diótorta volt a befutó. Hogy ne mondjam mindig...bár én úgy emlékszem.
Aztán idén úgy adódott, hogy Kicsilány jó sok mogyorót pucolt, összegyűjtötte, és azt mondta keressek egy nekem tetszó mogyorótorta receptet. Mert ő megsüti nekem.
Kerestem. Egy kesudiósat alakítottunk át mogyorósra. Az eredmény....na mit gondoltok milyen, ha blogbejegyzés is kellett szülessen róla?




Hozzávalók egy 20 cm átmérőjű tortához:

a lapokhoz:
  • 6 tojásfehérje;
  • 20 dkg cukor;
  • 1 teáskanál borkősav;
  • 4 dkg liszt;
  • 11,5 dkg darált mogyoró;
  • 7,5 dkg tört mogyoró.
a krémhez: 
  • 15 dkg cukor;
  • 0,6 dl víz;
  • 6 tojássárga;
  • 1 teáskanál vaniliakivonat;
  • 34 dkg vaj.
a szóráshoz:
  • 21,5 dkg tört, pörkölt mogyoró.


Elkészítése:

A tojásfehérjét a borkósavval laza habbá verjük, majd részletekben hozzáadjuk a cukrot és kemény habot verünk. Ekkor lazán beledolgozzuk az előzőleg a liszttel összekevert darált és tört mogyorót. Kikent és lisztezett, 20 cm átmérőjű sütőkarikával 4 lapot sütünk. Ehhez a sütőt 150 fokra fűtjük és kb 50 percig sütjük.
A krémhez a tojássárgáját a vaníliakivonattal kikavarjuk, majd a cukorból a vízzel szirupot főzünk. A cukorszirupot vékony sugárban a tojássárgákhoz kavarjuk. Lánykámnál valami galiba folytán a cukorszirup összeállt a tál oldalán, így mentő akció szükségeltetett. Gőzfürdő fölött, állandó kavarás mellett egyneműsítette a masszát. A vajat habosra kavarjuk, majd hozzákeverjük az időközben kihűlt tojássárgás krémet.
A torta összeállításához helyezzünk egy meringue lapot a tálra. Ezt kenjük meg a vajas krémmel, szórjuk meg a tört, pörkölt mogyoróval, és ugyanígy rétegezzük tovább.
Nyugodtan összeállíthatjuk előző nap is, hűtőben harmadik nap is pont olyan mint frissen összeállítva.

2019. 10. 28.

Diós sütemény

 Ez az a fajta süti, ami igencsak kelleti magát, dió ha van, simán kéthetente is elkészíthető, garantáltan "elkopik".


Hozzávalók egy gáztepsi mérethez:
A tésztához:
  • 40 dkg liszt
  • 15 dkg mangalica zsír (vagy 17-18 dkg klasszikus disznózsír, avagy 20 dkg vaj)
  • 20 dkg cukor
  • 10 dkg görög joghurt
  • 2 tojássárga
  • 2 csomag vaniliás cukor (avagy házi vaniliás cukor, netán vanilia kivonat)
  • 3-4 evőkanál tej
  • nagy csipet só
Töktelékhez:
  • 8 tojás
  • 2 tojásfehérje (ami a tésztából kimaradt)
  • 20 dkg cukor
  • 2 csomag vaniliás cukor (avagy a fenti alternatívák)
  • 2 evőkanál rum (helyettesíthető konyakkal)
  • 35 dkg darált dió
Mázhoz:
  • 40 dkg porcukor
  • kisebb citrom leve


A tészta hozzávalóiból gyors mozdulatokkal tésztát gyúrunk (vagy késes aprítót is használhatunk). Ezt két részre osztjuk, nem teljesen igazságosan. Az alsó részhez való legyen a nagyobb, hisz ezt a sütőpapírral bélelt tepsibe téve ennek oldalára is fel kell húznunk.
A töltelékhez a tojást, tojásfehérjét a cukorral és a vaniliás cukorral konyhai robotgéppel minimum 5 percig habosítjuk, hozzáadjuk a rumot, majd végül óvatos mozdulatokkal belekavarjuk a diót. Vigyázzunk, ne maradjon diócsomó szárazon.
Ezt a tölteléket a kinyújtott tésztarétegre simítjuk, majd ráhelyezzük a kisebbik tésztarészből nyújtott tetőt.
170 fokra melegített sütőben, légkeverésen nekem 27 perc alatt sült meg.
Miután a kisült tészta langyosra hűlt, a tetején elkenjük a frissen készített mázat. Ehhez a porcukrot elkavarjuk a citromlével. Inkább ne tegyük bele az egész citrom levét, hogy ne hígítsuk el a mázat, könnyebb helyzetben vagyunk ha utólag kell még hozzácsepegtetni. Ha mégis túl hígnak ítéljük, nyugodtan kenjük rá a tészára, majd szórjunk bele darált diót, vagy bármilyen más csonthéjjas forgácsot.


2019. 09. 08.

Izland. Keletről észak irányba. 4-ik nap


Ugyan előző este felnőttekül megbeszéltük, hogy inkább a pihenés, nem állunk neki bemenni a városba (szállás eléggé a szélén volt), megkeresni a pancsolási lehetőséget, amikor konkrétan papírra vetettük, hogy mi is lenne a másnapi terv/útvonal, hát majd hátast dobtunk. Egyértelművé vált, hogy innen csak kihúzni lehet dolgokat. A legelső amiről fájó szívvel, de lemondtunk, az a Bustarfell múzeum volt. 77 km plusz utat kellett volna megtenni ennek érdekében. Így hát az első célállomásnak Dettifoss lett kikiáltva. 
Elindultunk.


Bennem a stressz ott volt, hogy sötét is, havas is, mi történik ha.... Konkrétan egy szalmaszálat nem lehetett feldugni a seggembe, mikor picit is emelkedtünk, ráadásul a navi mutatta is a szintkülönbségeket. Szerencsére ahogy kezdett kivilágosodni, úgy múlt a parám is, de maradtak a hegyek is mögöttünk. Gondoltam innen már sínen vagyunk. Gondoltuk mind. Navi, googlemap meg az appos térkép ahol mutatta a letérőt Dettifoss fele, ott koppantunk. Nem kicsit. Zuhantunk. Pofával a zord valóságnak, arccal lefele. Ugyanis a 864-es út le volt zárva. Sírhatnék voltam. Lemondjuk az egyik látványosságot, hogy a másikról le legyünk mondatva. Bárhogy néztük a térképeket, úgy tűnt, hogy bár van egy másik út, a 862-es, de az csak közel lehet a vízeséshez, arról az oldalról nem látogatható. Mentünk hát tovább, beletörődve a megváltoztathatatlanba. Mígnem elérkeztünk a 862-es útra való letérőig. Annyira meglepődtem azon amit a leágazást jelző táblán láttam, hogy fotózni is elfelejtettem. Álljon itt egy, a googlemapről kimásolt fotón látni, a valóságban egy full havas tájat képzeljetek ide.


Ott dilemmáztunk, hogy oda-vissza az 50 km az időben mit jelent, ha mégis potyára mennénk. Megéri vagy sem az időveszteség?! Na ekkor valaki megszánhatott minket odafent, mert szemből érkezett egy autó, amelyikben csak egy srác ült. Férj leintette. Az autó vezetője pedig készségesen megállt. Kiderült, hogy Izlandon ék, gyakran jár a vízeséshez és most is épp oda tart. Mondta nyugodtan kövessük, egész a parkolóig mehetünk utána. Így történt, hogy végül a másik úton megadatott. Na persze azért, hogy tudjuk hol a helyünk, a napsütés nem járt a csomagba, de abban a pillanatban ez minimális részletkérdés volt.
Dettifoss Európa leghatalmasabb vízeséseként tartják számon. Kb 45 méter magas és 100 méter széles, átlagos vízhozama 193 m³/s.


















Visszatérve a parkolóba, már elég sok autó volt ott, tehát azért mások is csak eljutnak ehhez a látványossághoz. Egy ázsiai srác vezette kisautó ment előttünk útban az 1-es főúthoz vissza. A zord felhőtakaró is oszlani kezdett, felbukkant a kék ég. Az ázsiai fickó elég cammogósra vette a figurát, de full havas úton elég hosszan mentünk utána, míg bíztonságosnak ítéltetett a helyzet az előzésre. 

Nos, ahogy megérkeztünk az 1-essel való kereszteződéshez, mi megálltunk, láttuk balról érkezik egy hatalmas turistabusz. Nos, szerintem az őrangyalok is a helyszínen jártak épp. Az ázsiai fickót mint puskából lőtték volna ki a hátunk mögött, kielőzött minket és kivágódott balra a főútra. Onnan jött a busz. Bár a buszos lehet látta mire készül a fickó, ha fékez.....magas arányban esélyes lett volna, hogy felborítja az utasokkal teli méretes járművet. Így szerintem max levehette a lábát a gázról. összeszorított lelki szemeim és felkészült füleim már szinte látták, hallani vélték a nagy csattanást. De mint mondtam....a védőangyalok. Másodpercek ezredtöredékein múlt, hogy nem lett tragédia. Néhány percbe beletelt, míg elindultunk. Egyszerűen nem tudtunk magunkhoz térni, hogy az addig araszoló fickó fejébe mi járhatott (vagy mi nem) amikor beletaposott a gázba. Végül elindultunk. Krafla vulkáni kráter, lávamező és környéke volt a következő állomás.. Útközben ilyen kis kőkupacokat láttunk, férj szerint valószínű a régi időkben útjelzőknek voltak használva. Ha nem így lenne, s más az oka annak, hogy így egymásra pakolva követik az utat (hol jobb, hol baloldalon), szívesen venném a kiegészítést.


Mondjuk a Krafla hatalmas pofáraesés volt számunkra, hisz minden, de minden hóborított volt. Pedig másztunk ehhez egy regimentet. De legalább szépen sütött a nap. Nem utolsó szempont. 😏
Landsvirkjun - Krafla vulkáni kráter és lávamező:
















Námafjall hegy lábánál található a Hverir nevű melegforrások. Kéntartalmú iszapforrások és fumaroloknak nevezett gőzforrások állítják meg az idelátogató turistákat.








Grjótogjá - ellátogattunk oda ahova a googlemaps elvitt. Valószínűnek tartom, hogy nem is vezetett a legjobb helyre, de senkinek nem volt barlangozhatnéka, így nem erőltettük a dolgot, odébbálltunk.

Dimmuborgir kanyon - kis kitérő a 848-as útról. Szép táj, de itt volt az egyetlen hely, ahol belefutottunk abba, hogy baj lett, amiért nem volt nálunk ISK készpénz. Az étterem már zárva volt (fura egy órarend, hisz simán világos volt, na mindegy), a wc pedig bankkártyával nem volt elérhető. Összeszorítottam a fogaim, s visszaültem az autóba. A többiek picit mászkáltak, aztán indultunk tovább.




Látványosságnak hátra volt még a Godafoss vízesés. Kitett magáért, remek látvány volt a lemenő napsütésben.











Innen aztán irány Akureyri. Az északi rész legnagyobb városkája, talán itt láttunk legelőször életet Izlandon. Hisz Reykjavikban éjszaka érkeztünk, s bár reggel már kezdett mozgolódni a város, az igazi pulzálást már nem kaptuk el. Akureyri igencsak kis csini városka benyomását keltette. Megrohantuk a központi részt, megtaláltuk az áruházat, és bevásároltunk vacsorára, reggelire. Még egy klassz pékséget is találtunk, vásároltunk is 2 féle, igencsak finom (oké, annál drágább 😜 ) kenyeret.









De a szállásunk az bizony jócskán tovább volt, így hát nem maradhattunk ebben az elragadó városkában. Következő szállásadónk már a nap közepén telefonált, abszolut másképp viselkedett mint az előzőek. Érdeklődött hol vagyunk, mikor érkezünk, stb. Itt van egy kis muris történetünk is. Mint említettem, férj Skóciában dolgozik, jócskán átváve már az ottani angol akcentust. Aminek első ismertetőjele, hogy rengeteg szóban az " i " betű " e "-nek van ejtve. Kiss családnév ott fonatikusan Kess. Nos, férj beszél a pasival, s egy adott pillanatban elhangzik a következő mondat a szájából (fonetikusan írom a lényeget idézőjelben, aki nem jó angolból, annak pech, ez van).
Yes. We are comeing, me, my wife and tree "kecc"
Na, itt konkrétan az volt a szerencsém, hogy tartott a biztonsági öv. Másképp begurultam volna a műszerfal/kesztyűtartó alá. Út hátralevő részén csak kiscicáimnak szólítottam a gyerekeket.
Szállásunk Dalvik Vegamót Cottages-ben volt, két kis csini faházikó. Egyikben a gyerkőcök, másikban a szülők. Vacsora után a pasik beöltöztek a fürdőgatyójukba és a havas udvaron átmenve beültek a forróvizes dézsába (hot tub). Ha lehetett volna teleportálni magam a házból direktbe a dézsába és vissza....lehet megreckírozom. De így kimaradt. Hogy sajnálom-e? Hát nem tudom túltenni magam a fázósságon. Ez van, nincs mit tenni. Az élmény nem múlta volna felül azt, hogy mikor kiszállok kockásra fagyok. Törölköző jobbra vagy balra. Mintha még a dézsa melletti szaunát is beüzemelték a fiúknak. Hát részmeről az is ment a levesbe.

Összességében olyan 375 km lehetett a 4-ik napi megtett út. Térkép csalóka, hisz egyszerűen nem engedi a googlemap a 862-es úton megközelíteni a Dettifoss vízesést. Szóval azt képzeljétek a térképre 😉



További bejegyzések izlandi utunkról

Izland 5
Izland 6