Oldalak

2010. 12. 30.

Olcsó volt, de jóóóó

Történt vala a tegnap, hogy kiszabadultam a házból. Gyorsban fodrászat, majd irány vásárolni. Hát sok okosat nem vettem, de egyik hyperben amint liba/kacsa máj felől tájékozódtam (aztán köpni-nyelni nem tudtam az áraktól) észrevettem, hogy van fagyasztott disznóhere. Hát Oldalborda szoktatott erre rá, előtte lánykoromban bizisten nem ismertem. S hát bizony ehhez igencsak ritkán jutunk hozzá (kakasheréhez meg soha, azt kizárólag Mo-on ettem eddig), de kevesebb mint harmada áron (az átlagoshoz képest) mint a tegnap, hát soha. Így aztán tegnap szépen hazaérkezett egy zacskóval, bizony viszontagságos körülmények között. Ugyanis mentem a Középsőmért németre, de onnan nem hazafele jöttünk, hanem dokihoz. Hát nem szépen kifejlesztett egy Középfül Gyulát? Kaptunk rá antibikát, hát egyáltalán nem ellenkeztem, a csajom ennyire jajjgatni nem igazán szoktam látni, annak ellenére, hogy a fájdalomküszöbét nem tőlem örökölte. Utána következett a hol találjunk olyan patikát ahol van is a nevezett antibika, meg nem azt vágják a fejemhez, hogy a fülcsepp amit kérek már 3-4 éve nincs a kereskedelemben. Háhá! Webpatikában van, meg Oldalborda is kapott egy másik gyogyótárban. S ha mindez nem volt elég, Elsőszülött apájával elindult az ünnepélyre, majd közölték: otthonfelejtette a mézeskalácsait. Nekem meg nem volt lakáskulcsom. Tiszta csupa élvezet. Kész szerencse egyik kissrác késett, így a buktatók ellenére sem késtem le az előadást.
Ma pedig reggel nem bírta a ház két felnőttje eldönteni hogyan készüljenek el a herék. Személy szerint a könnyebbik variánsra szavaztam, Oldalborda rántott verziójával szemben. Mert nekem kellett elkészíteni, nem kérdéses mi lett. Sütőzacsiban behuppantak a sütőbe. Előtte sóztam, borsoztam, valamint kevés szerecsendió virágot szórtam rájuk.

Kuktáskrumpli volt a körítés. Ez is roppant egyszerű. Krumplit meghámoztam, felkockáztam. A régi jó öreg kuktában nagyon kevés olajat hevítettem, krumplikockákat beledobáltam, házi szárított ételízesítővel megszórtam, sóztam, majd egy fakanállal alaposan összekevertem. Krumpli mennyiségtől függően 0,25-0,5 dl vizet öntök rá, majd gyorsan lezárom a kuktát. Addig hagyom a lángon míg a kuktaszelepnél kissé pirult krumpli szaga érezhető. Ekkor tüzet lezárom, de a kuktát nem nyitom fel. A benne levő gőzben szépen fellazul a kis lepirult részecske. Ezekért a piros falatokért folyik a harc a családban.
Savanyúságnak ecetes pritaminpaprikát vettünk elő.

2010. 12. 29.

Erdei gombaleves garnélával

Ez a leves a közelmúltban már szerepelt az ünnepi asztalunkon, idén teljes csőd voltam a konyhában, hol beteg gyerek ápolása, hol pedig más okok miatt nem voltam kreatív. Lévén ugye már említettem, hogy anyósom cukorbeteg, így olyansmit kellett tálalnom, ami nem borítja fel az ő étkezését. Az enyémet már nem lehet felborítani, már 98%-ban gyógyultnak nyílvánítottam magam.


Hozzávalók:
  • erdei gombakeverék, jelen esetben egy 8 dl-es üveg a pincéből, ami hirib és róka elegye volt
  • 1 csomag garnéla, emlékeim szerint fél kilós, fagyasztott zacsi volt
  • 2 dl tejszín
  • kevés olívaolaj
  • vöröshagyma (de lila is lehet), fokhagyma
  • fűszerek: só, bors, kakukkfű (friss az igazi, de ha nem, akkor morzsolt), petrezselyemzöld (fagyóból volt "friss")
  • alaplé (zöldség de akár szárnyas is lehet, nekem épp disznónyelvből készült volt kéznél)
Kevés olivaolajon megfuttatok némi pépes vöröshagymát, majd rádobok 1-2 cikk apróra vágott fokhagymát és a gombákat (lehet frissből is, ha szezon van, vagy szárítottból is, ha valakinek épp olyan van rendelkezésére). Hagyom egyet rottyanni, majd felöntöm az alaplével (nekem bő 1 liter koncentrált alaplevem volt, így ment még bele jócskán víz is) s jöhet a só, bors, kakukkfű, kinek tetszik akár borsikafű is (nekem nem volt itthon). Lévén a gombáim már közel készen voltak az üvegben, nem kellett főzicskéznem, mehetett bele a tejszín. Kinek a tejszín túl tömény, fele arányban tehet bele kis lisztet tejjel elkeverve. Ha ezzel is rottyant, elzárom és akkor mehet az apróra vágott petrezselyemzöld valamint a garnéla, amit előzőleg leforráztam némi vízzel.

Fotóért elnézést, terítésnél-tálalásnál nem voltam jelen, nyűgös kisfiam lelkét próbáltam pátyolgatni. Ő alig evett belőle, de mentségére szóljon szinte semmit nem evett vagy 3 napig, tehát nem a levessel volt gondja. Tegnap pl. másfél alma s egy szűk banán volt az inputja vacsoráig.

2010. 12. 23.

Óhaj, sóhaj, jajos, bajos

Ajajj....kaptam ezt a magas labdát Kikocstól. Igyekszem felpattintani, bár sokkal könnyebb lenne azt mondani, hogy labda állj, sebesült vagyok, nem játszom. De nem tehetem, nem Kikoccsal. Mikor ő olyan kedves. Mikor ő vágülis azzal zárt, hogy nincs harag, ha elakad a játék, mert végülis tényleg a nyakunkon a Karácsony.
Tehát mi is lenne az én ünnepi kívánságlistám?
Közelmúltbeli és aktuális tapasztalatból kiindulva elsősorban egészséget, vagy legalább egy varázspálcát amivel fél perc alatt elűzném a betegséget, kórságot. Aztán talán az idő kerekének megfordíthatóságát. Hátha nem követnénk el Oldalbordával olyan fatális hibá(ka)t aminek tartósan a szenvedői vagyunk most, sajnos az aprónéppel együtt. Vagy inkább lennék látnok? Hátha a nyertes lottószámokat tudnám beírni a játszólapra?
Esetleg egy elfogadható állást számomra, persze az igazi az lenne ami itthonról is végezhető. De némivel több piszkos anyagiért erről hajlandó lennék lemondani. S ha már az anyagiaknál vagyunk, szégyen vagy se, de ez megoldana rengeteg itthoni gubancot. Több jutna mindenre, de van amiből kevesebb. Ez pedig a stressz okozta civakodás, veszekedés. De azt hiszem felférne nekem némi plussz türelem is, lehet nekem kevés van, ki tudja, de egy kis plusz tuti nem árthatna.
Kívánom, s ez muszáj teljesüljön, hogy unokahúgom hamarosan makkegészségesen bújjon ki az anyucijából. S legyen egy gyönyörű virágszál mindannyiunk örömére.
De van még egy, szerintem totálisan teljesíthető kívánságom. Édesapám a tavalyi távolmaradása ellenére az idén ne kezdjen hagyományt teremteni a hiányzásból, legyünk idén ismét együtt. De erre van remény.
Amit még nagyon szeretnék, hogy Elsőszülöttet megértsem, hogy tudjam hogyan is viszonyuljak a problémás dolgaihoz. Olykor nem a legjobb úton jár, remélem nem azon akar végighaladni. Vagy kérjem azt, hogy makacssága, konoksága, olykor önzősége, egoizmusa egy hatalmas csapást kapjon? Ááááá, ha tudnám pontosan mit is kérjek.
Na tudom, a legelső ponthoz tartozik. Kérem az összes orvost, főképp bőrgyógyászt, hogy találjanak már egyszer s mindenkorra valami elérhető megoldást a pikkelysömör (psoriazis) gyógyítására. Igen, gyógyításra, nem orvoslásra vagy ideig-óráig tartó tünetmentességre. Ezzel nagy jót tennének a családunkban, Oldalborda elég csúful szenved ezzel, de Elsőszülött is szépen örökölte.
Kérhetnék még állandó rendet és tisztaságot, de végülis ennél sokkal fontosabb dolgok a fentiek. Mi azért nem tudnánk patikai körülmények között élni, nem a mi stílusunk. Ettől sokkal lazábbak vagyunk.
Kérjem inkább azt, hogy észre tudjuk venni egymás valódi értékeit, valóban oda tudjunk figyelni egymásra. Hisz olyan jó, hogy mi ilyen sokan vagyunk. Még akkor is, ha ez ezelőtt tíz évvel nekem felfoghatatlan volt. És ezért köszönet jár.
Ja, hogy az egy másik kategória? 
Igen, talán majd az is érkezik, hogy mit is lehet megköszönni az elmúlt évnek, nekem konkrétan miért kell(ene) hálásnak lennem.

Ennek a bejegyzésnek a kezdetekor arra gondoltam, hogy a labdát pattogtatom, de önző módon nem adom tovább, hátha "púp" lenne másnak a hátán ez a játék. De ezt sem tehetem. Hisz miért kértem fennebb Elsőszülöttől önzetlenséget, ha magam nem járok elől a megfelelő példával.
Igenis, döntsék el a kedves labdajátékosaim, hogy ők mit kezdenek a labdáikkal.
Szóval
Maimoni

Bár tegnap este készültem egy kajás bejegyzéssel, de valamiért a laptop csúfot űzött a fotóimból. Mihelyst orvoslom a problémát, az is érkezik.
Addig pedig mindenkinek aki idetéved,

Kívánok Békés Áldott Karácsonyt!

 fotó innen

2010. 12. 21.

Mentás bonbon

Mi mást is lehet így a téli szünet előtt ajándékozni a tanítónéniknek, mint házi készítésű valamit. Hát a tegnap a lányok mézeskalácsot gyártottak (nekem ezerrel kellett a határidős papírmunkálataimmal foglalatoskodni, így kicsaptam nekik az asztalra a kiszúrókat, s azzal vissza is vonultam a gépemhez), amit ma Elsőszülött az ünnepély utáni nasinak szánt, Középsőm pedig az osztálytársaknak szánt belőlük kóstolót. Így aztán nem maradt más hátra, mint ma kaptam magam, elő a bonbonos formákat, s adj neki. 
Szerencsére tegnap egy adott pillanatban szűk 2 dl (azt hiszem olyan 1,8 volt) tejszínt felforraltam, elő a kamrában ücsörgő menta készletet, s egy hatalmas adagot morzsoltam a mentából a tejszínbe. Kb annyit, hogy egy sűrű massza legyen a tálban. Azt este lefekvés előtt szépen leszűrtem, azaz sűrű szűrőbe öntöttem, hagytam csöpögni, majd a végén kézzel is jól megnyomkodtam. Aztán ma reggel szépen felolvasztottam 2 tábla 55%-os étcsokit, kikentem velük a formákat, s be a hűtőbe. Míg a formák a hűtőben csücsültek, felolvasztottam 2 tábla fehér csokit, s ebbe beleöntöttem a mentás tejszín 2/3-át. Utána szépen a formákba kanalaztam, be a fagyasztóba kb. 1 órára, utána szépen a maradék étcsokival lezártam. Ismét hűtőzés, majd kipattogtattam, be a papírkapszliba, fényképezés, s rohantam is, mert ma a lányok csak 3 órát tartózkodtak a suliban. 



Tehát a hozzávalók, amiből 39 bonbon lett:
2 tábla 55%-os étcsoki (200 gr)
2 tábla fehércsoki (180 gr)
1,2 dl tejszín (32%-os)
szárított mentalevelek

Amúgy Kicsilány óvónénijei már a múlt heti ünnepélyen megkapták a bonbonokat, nekik a már említett mogyorós-marcipános készült, arról még fotó sem lett, akkor még inkább rohantam.

Na, s akkor megmutizom a lányok mézeskalácsait is, a képek eléggé olyanok amilyenek, közel éjfél magasságában fotóztam őket.
Elsőszülötté
Középső csajszié

2010. 12. 20.

ha már símán lebuktam...

akkor ím a megfejtés, szintén képes kiszerelésben :D
ja, amúgy kókuszlikőrhöz hasznosítottam egy részét, az indíttatás amúgy a kókuszos szaloncukor apropója volt. ha majd becsokizásig eljutok ez utóbbival, akkor jön a szaloncukker dömping is.
addig pedig ma lesz leveske. kitartás.

mi ez?

2010. 12. 13.

Meglepetés



Igen. Meglepetés. Sajnos nem a kedves olvasóimnak, ezúttal most nekem.
Nem is olyan rég egy kedves olvasóm, nevezhetjük már a levélváltásaink alapján vírtuális ismerősömnek is, érdeklődött, hogy van-e nekem postai címem. Hát persze, azért bármennyire is eldugott zegzugában éljünk Brassónak, persze jár ide postás. Na, nem egészen jön ki hozzánk, a tőlünk vagy 150 méterre eső elágazásnál találjuk álltalában a számlákat, olykor üdvözlőlapokat, netán (sajnos az anyagiak miatt egyre ritkábban) az értesítőket, hogy küldeményem van a postán, amikről ugye mind tudok, mert ebay-ről rendeltem őket.
Aztán ma érkezik az Elsőszülött, kezében egy borítékkal, hogy Anya, ezt te kaptad. Már készülődtem forrongani, hogy ismét melyik hivatal leveleződik velem, mikor nézem, kézzel van címezve. Gyorsban felnyitottam a borítékot, s felvillant előttem a gyermekkorom. Amikor megkaphattam azt amire vágytam, ráadásul meglepetésként. Újjongtam mint hosszú évekkel ezelőtt (utoljára akkor, mikor a férjem lepett meg egy Karácsonyra egy Miele mosógéppel). Aztán szóltam a Kiffiamnak, hogy ugyan már értékelje becsülettel, hogy vannak jó emberek, s ezáltal megadatik nekem, hogy itthon mag formátumból próbáljak kis növénykéket nevelni. Hogy milyen növénykét? Aki emlékszik egy régebbi bejegyzésemre, amiben Kiffiam "mobiltelefonlevest főzött", ugyanabban panaszt tettem, hogy a frissen vásárolt cserepes korianderzöldem is szinte teljesen csonkig tépdeste. Szóval van egy tasak koriander magom, s bónuszként mellé egy tasak sáfrány mag. Azt hiszem az idén nálam ezennel elkezdődött a Karácsony.
Kedves Kikocs, nagyon szépen köszönöm ezt a kedvességet, nagyon megörvendeztettél, sokkal szebbé varázsoltad ezt a Luca napot, amiről Duende ma írta, hogy az év legsötétebb napja. Talán ezért is lett a fotó olyan csapnivaló, de nem volt időm több próbálkozásra.

Teknős...avagy hogyan is lehet jó játszani az étellel?



Tegnap Gabojszánál láttam egy csodás padlizsán zebrát. Valamint a megjegyzésekben kis eszmefuttatást miszerint "Ne játssz az étellel!", amivel tökéletesen egyetértek. Tényleg van különbség a játékos játszás és a pazarlás között. Talán mára már a két nagyobb az utóbbiak közül "kinőtt", azért néha tényleg nem ártana egy fél vagy egy egész napra saját bőrükön megérezzék amit annak idején tapasztaltunk sajna, hogy fejadag és nincstelenség közepette kellett a szülők feje fájjon, hogy mit adnak gyerekeiknek enni.

No, de akkor a játékos játszásról. Elsősöm valamikor november elején azzal állított haza, hogy a suliban azt a feladatot kapták, hogy zöldségből-gyümölcsből kell itthon kis állatkákat alkotni, s azt be kell vinni a suliba bemutatóra, megmérettetésre. Na persze aznap semmi állattá formálható eledelt nem tudtam itthon felmutatni. Bár lett volna a krumpliegér lehetőség, csak épp nem tetszett, hogy farkot meg bajszot nem tudtam miből kreálunk majd neki. Aztán bevásároltunk, de akkor meg elővettek a kegyetlen epegörcseim. S ez majd mindig úgy esett, hogy délelőtt elvoltam, délben a csaj hazajött, ebédelés, tanulás és akkor én átmentem gombóccá. Fetrengtem a fájdalomtól. Végül épp a kórházba vonulásom napján megalkottunk egy teknőst, amitnek ötletét be kell vallanom az internetről csentem. Sajna a kórházi tartózkodásom alatt az előzményekből elillant a fellelhetőség, így nem tudok linket mutatni az ötlet eredetéhez.
A fotó sem a legigazibb, mivel másnap reggel állt szándékomban a fogvájók benyomkodása a végleges helyükre, lévén a készítéskor ezt nem tette meg a csajom, tudjanak a zöldségek helyezkedni, nehogy lepottyanjanak a tekinek a "foltjai". De hát a terveimnek a kórházi bevonulásom vetett véget, Oldalborda számára elég volt azt teljesíteni, hogy benyomkodja a helyükre a kis piszkákat, elszállítsa a csajjal a suliba, és segítsen a csajnak az osztályteremig épségben bejuttatni a kis páncélost.
Telefonon kérdeztem a csajszimtól, hogy milyen volt a kis zöld állatka fogadtatása. Hát nem számítottam ekkora sikerre, állítólag az övét szavazták meg az osztálytársak és a gyerekek első helyezettnek.

2010. 12. 12.

Játszom, még ti is megtehetitek 3 napig



Kedves olvasóm hívta fel a figyelmemet erre a játékra. Sajnos nem volt alkalmam korábban szétnézni a megadott oldalon, de most megtettem. Hát csodás dolgokat látni, kerámia kedvelők, de nem csak, kötelezően nézzenek szét. Akik játékos kedvükben vannak, azoknak az egerük azonnal kattintson ide és startoljon a választható nyeremény érdekében.
Na, most szépen csökkentem a nyerési esélyeim, de azon csodás kerámiák készítője igazán megérdemli, ez a legkevesebb amit a népszerűsítése érdekében tehetek.
Tehát játékra fel!

Egy pohár vagy egy tányér


Tegnap tartotta Kicsilány egyik keresztapája a szülinapját. Tortát bevállaltam már másfél hónapja. Közben ugye a műtét, minek utána kértem Oldalbordát, hogy ugyan mondja vissza a bevállalásom, tuti nem leszek képes. Ő pedig elfelejtette. Aztán kezdtem úgy érezni magam, hogy menni fog az. Egész addig míg a csöveim eltávolítására nem került sor. Aznap este cudar rosszul voltam, 37,8 fókás láz, abszolút gyengeség, 2 pulcsi, 1 mellény, 1 pillepaplan és 3 takaró kellett ahhoz, hogy este f8-kor el bírjak szundizni. Na, meg egy lázcsillapító bogyó. Másnap sem volt klasszisokkal jobb, délelőtt épp a torta alapját képező vizes piskótát sütöttem meg, hát nem volt könnyű menet. Egy kiló cukor megemelése is nehézségbe ütközött. Aztán ne említsem, hogy aznap este elkészítettem a tortalapok közti kencét, ami doboskrém volt, megfejelve kis pirított-őrölt mandulával. Ujjbegy nyalintás alapján Isteni volt. De a kence nehezen kötött, én meg rém álmos-fáradt-kimerült voltam, így irány az ágy. Másnap reggel 7-kor ki a konyhába, s gyorsban megkentem a tortát, kívülre síma, enyhe vaníliás-porcukkeres vaj került vékony rétegben. S mert Oldalborda oskolában, hát dél lett mire a fondant meggyúrásán is túl voltam. 
Hab a tortán (na jó, nem épp ezen), hogy előző este szóltak telefonon, hogy családilag hivatalosak vagyunk egy 3 éves csajszi szülinapi bulijára. Is. Öröm a házhoz, mehettem még ajándékot is venni. Tiszta szerencse erőm kezdett visszatérni, uhhó valamelyest elboldogultam a teendőkkel. Aztán Oldalborda a nyelvórát ellógta, így ő vitte le a gyerkőket a kiscsajszihoz. Nekem maradt szűk másfél órám a torta befejezéséhez. Ne mondjam, hogy széntablettával gondoltam életre csiholni a fekete színt, esélytelen volt bármit kitalálnom a fekete felirat kivitelezéséhez, így előkaptam a kamrámban levő, közelmúltban Csíkszeredában vásárolt dekortollakat, aztán ennyire futotta amit a fenti fotó visszaad. 
Még azt is hozzá kell fűznöm a tortához, hogy kaptam magam és sablon nélkül rontottam neki a hasáb alakú kencés félkész terméknek és persze kézből, semmi gyakorlattal nem sikerült egyformára az üveg nyakának két oldala. Hát tanulság volt.
Azért a dekortollat nem ilyensmire találták fel. Bár kétségtlen, hogy engem ez rángatott ki a bajból. A lényeg, hogy komám nagyon meg volt vele elégedve, ha nem tízszer, akkor minimum huszonötször köszönte meg az alatt az igencsak szűk két óra alatt míg náluk voltunk (mert ugye mind a 4 kiskorút a gyerekzsúrról alig lehetett elvonszolni a felnőtt partyra). Meg le is fényképezte. És jajjgatott, hogy a ház másik végében levő Anyukájának már csak a fotó mutatható meg, hisz a felesége szépen elosztotta a kreálmányt a meghívottak között (na jó, nevezett Anyukának is juttatott belőle egy szelettel). 
Bejegyzésem címe pedig a torta szeletelésekor hangzott el. Hogy ki mit kér. Egy pohárral vagy egy tányérral?
Hát egyetlen srác volt, ő inkább a folyékony verziónál maradt. Sajna épp a témában forgó változat nem volt.
S hogy miért is a Jim Beam-re esett a választásom? Pár évvel ezelőtt Hajdúszoboszlón szilvesztereztünk, s az Óév búcsúztatás napokkal előtte elkezdődött. Egy fél éjszaka alatt kiürítettek két üveget a valódi, folyékony fajtából. Nem is voltak sokan rá, talán épp mint a gonoszok. Heten.

2010. 12. 09.

Jó a hír, jó a hír

Most még egy rövid szösszenetre visszatérnék az epés kálváriámra.
Múlt kedden kivették a cérnáimat. A cső, zacskó egész máig szorosan ragaszkodott hozzám. Arról volt szó, hogy valami kontrasztanyagos vizsgálat is lészen ma, de végül megúsztam, mint kiderült minden kontrasztanyag jód alapú, az benne a kontraszt. Lévén én jód érzékeny lennék, hát így felejtős volt.
Dokibácsi gyorsban kikapta zacsis csövet, majd mondta még 1-1,5 hónapig tartsam a diétát, majd lehet visszatérni a régi menükhöz. Rákérdeztem, hogy tuti nem fél év, mert ugyebár én azt hallottam (na jó,nem a doktor úr szájából) ? És nem. Akár már most is 1-1 falatot megkóstolhatok a tiltott kajákból, ha rosszul esik vagy bármi rossz hatással lenne, akkor azonnal hanyagoljam, de hát nem kéne semmi történjen. 
Dokinak nem vallottam be, de itt szépen elárulom, hogy tegnap a bolgároknál (igen, Ruszeban jártunk, barátnőm szerint csöppet sem vagyok lüke....de hát igazat is szólt :D ) megettem egy szelet csokival bevont nápolyit. Végülis már november 1 óta totális édességmegvonásban volt részem. S úgy voltam vele, hogy végülis nem tömény csokker, bevállalom. Azon kívül, hogy rég esett ilyen jól bolti nasi, semmi más nem történt. Tehát beigazoltam a nagytudású dottor úr szavait.
Uhhó azért sokkal hamarabb fognak érkezni majd a kreálmányaim mint ahogy előre volt bocsájtva. Tudom, hogy már több mint 2 hete itthon vagyok, s azóta csak egy darab gasztros bejegyzésre futotta, de nyújtsa fel a kezét az, aki a saját diétám mellé egy olyan, prezentábilis menüvel tud előállni, amit egy másfél hónapja diagnosztizált cukorbeteg anyós is megehet. No, de anyós holnap megy haza (egyik szemem sír, másik meg nevet), így teljes egészében visszakapom a háztartást. Hogy a mélyvíz teljes legyen, Oldalborda holnap 12-20, szombaton 8-20, vasárnap 8-12 között nem lesz itthon, egyetemen kell tegye a jelenlétét. Hiába no, senki nem kényszergette tandíj befizetésére, de ha már kiadja a pénzt akkor menjen, s tanulgasson. Havonta egyszer bírható (mondjuk ez most a legszarabb időzítés, de evvan).
Szóval Kikocs, kitartás....remélem hamarabb visszatérek mint ahogy először ezt sugallni véltem.

2010. 12. 07.

Marcipános-mogyorós bonbon



Tavaly engem is elkapott a bonbonkészítés utáni vágy. Tudtam egy Mo-i címet, azon a nyomvonalon indultam, s kaptam egy céget itt Romániában, aki szintén olyan olasz szilikonformákat forgalmaz. Állítólag. Találtam egy telefonszámot. Hát nem volt könnyű, kb. 5 napig könyörögtem nekik küldjenek fényképes árajánlatot. Végül küldtek, csak épp nem gondoltak arra, hogy bennem némi kereskedői hajlam is szorult, s felháborodván a "gyors" kiszolgálásukon, lecsaptam ama figyelmetlenségükre, hogy az olasz cég prospektusát adták meg nekem. Hát nem voltam rest, azon nyomban rámentem az olasz honlapra. Ott annyiféle forma fogadott, hogy órákon keresztül azon töprengtem, hogy mennyit és melyikeket rendeljem meg. Aztán megajándékoztam magam klasszikus formákkal, gyömbéremberkéssel, téli hangulatúval, húsvétivel, dínóssal meg nem is tudom már milyenekkel. Tettem ezt annak fejében, hogy minél többet rendeltem, annál kisebb volt a szállítási költség. Vettem cukorformát is, azt még igazából nem is nagyon használtam, csak egyszer, a kisfiam szülinapjával egybekötött keresztelői tortához készítettem a kis mozdonyokat és kocsikat. A végeredmény megfelelt, csak épp a befektetett munka és idő volt óriási, ezt még csiszolni kéne (csak még nem tudom hogy).
Aztán a napokban már nagyon készülődtem egy gránátalmás próbálkozásra, s tegnap látván Edó marcipános bonbonjait, s megvolt az utolsó lökés. 

A csokikéreg s a maripángolyócska közti krémes cumó nekem kissé lágyra sikerült, aki ezt a nyomvonalat kísérné, annak javaslom, hogy a tejszínbe több csokit tegyen.
Hozzávalók:
30 gr magas kakaótartalmú étcsoki (nálam most 75%)
1 dl tejszín (nekem most 32%)
125 gr tejcsoki
15 darab erdei mogyoró
marcipánmassza (a Plusban lehet venni, marzipan kartoffeln néven fut, a tasak 100 grammos, ára szerintem tök jó, nekem volt egy megkezdett zacskóm, egy rózsát készítettem belőle, s még most is maradt belőle).

Az étcsokit temperálós módszerrel, amit Erinacea oldalán olvastam, megolvasztom, majd kikenem vele a formát. Senki ne kövesse a példám (siettem a lányok után a suliba), s ne sajnálja az időt a kétszeri kikenéshez. Tehát kikenni, hűtőben rövid idő alatt megköt, újból kikenni, ismét hűtőben hagyni megszilárdulni.
A marcipánt sütőlap között kinyújtom, majd kis kockákra vágva bevonom a mogyorókat. A marcis mogyorókat a kikent bonbonformába teszem, majd a tejszínben felolvasztott csokis masszából teszek egy keveset a mogyorógolyócskákra (ebből a masszából még bőven maradt más bonbonhoz is).
Ezután a szilikonforma behuppant a fagyasztóba, s miután megkötött annyira, hogy a bonbonok aljának való csokiréteget is rá lehetett tenni, hát megtörtént az utolsó művelet, s ismét a fagyasztózás következett.
A fotók nem igazán sikeresek, gyermekeim meg Oldalborda nem igazán voltak türelemmel a fotózás iránt. Főképp a kisfiam tépte ki a kezemből, eszméletlen, hogy mekkora csokirajongó (hiába no, első gyerek közel 4 éves koráig alig 1-2x kóstolt csokit, a másféléves fiam pedig rendesből reszket érte....ember legyen a talpán aki meg bírná vonni tőle eme nasit).
A képen a középső delikvens az a gránátalmás, abból majd még lesz egy kísérlet, ezek rettenet illó anyagból készültek.