Oldalak

2013. 02. 09.

Sütőtökös póréleves mandarinnal

Most elmesélem nektek, hogyan kerültem kapcsolatba legelőször a póréval. Ér röhögni, de csak kicsit. Oké?

Elsőéves egyetemista voltam, saját magam főztem. Volt padlizsánom üvegbe eltéve otthonról, de hagymám nem. Elmentem a zöldségüzletbe. Lévén román egyetemi központban voltam, természetesen románul kérdeztem, hogy hagyma van-e. Azt a választ kaptam, hogy nincs, csak "praz" van. Hát nem vettem, csíki lányként otthon soha nem találkoztam olyannal. Meg félő volt, hogy a kevés pénzemre nehogy fölösleges dolgot vásároljak. Szépen hazamentem, vettem a román-magyar szótáram, s kiderítettem, hogy a praz az a póréhagyma. Akkor sem lettem okosabb, de gondoltam: ha hagyma, akkor belereszelhető a padlizsánkrémbe. Szóval számomra az volt az első kontaktus a póréval. Azóta persze sokoldalubb felhasználást is produkálok, de ez örökemlékű történet számomra. Ami majd minden egyes póré kézbevételekor eszembe is jut.




Hozzávalók: 
  • 1 szál póréhagyma,
  •  ½ kg sütőtök, 
  • 2 mandarin leve, 
  • 1 l húsleves alaplé, 
  • késhegynyi őrölt szerecsendióvirág, 
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • .

A sütőtököt kockára vágjuk, megpároljuk. A pórét felkarikázzuk, az olajon megfonnyasztjuk majd felöntjük az alaplével. Ezután hozzáadjuk a párolóvíztől megszűrt sütőtököt, fűszerezzük. Röviden főzzük, hisz csak a pórénak kell megpuhulnia. A végén hozzáadjuk a mandarinok levét is. Aki szereti, krémlevessé is alakíthatja, de rusztikusan mutatósabb.

4 megjegyzés:

Hankka írta...

Valóban mutatósabb így, pürésítés nélkül, nagyon-nagyon guszta! :) Gyönyörű színe van! :)

Seafalcon írta...

Akkor számodra prazdnyik volt, amikor megtudtad, mi a praz... :-)

A leves jó, biztosan megcsinálom!

Jutka írta...

Nagyon guszta, én is kb. ugyanúgy jártam volna hasonló helyzetben :)

4Gyerek írta...

Jutka, megnyugtattál ;-)