Oldalak

2013. 07. 18.

DNK - sokadszorra, most krumplisan

Újból kenyér, újból dagasztás nélküli. De most egy továbbfejlesztett változat. A síma, semmi extrás leírását megtaláljátok ITT. Hogy miben áll a továbbfejlesztés? Hát a kenyértésztába most már krumpli is kerül. Épp tegnap kérdezte Oldalborda, hogy a pincében levő tavalyi krumplit mikor adom már oda az állatoknak. Hogy mikor? Hát nem az elkövetkező 2 hónapban, az tuti. Előszöris teljesen rendben vannak, nem romlanak, sok fény nincs a pincében, így alig van rajta csíra. Azt pedig eltávolítom és annyi. Hisz lehet újkrumplival is főzni-sütni ezt-azt, de amikor a tavalyi jobb, akkor minek? Ráadásul pénzbe sem kerül. Barackos gombóc, szilvás gombóc, nudli, gnochi, krumplis kenyér, hogy csak a jéghegy tetejéről emeljek le párat. Nem, nem az újkrumpli remek tulajdonságait akarom elvitatni, egyszerűen nem adom a pincémben remekül tanyászó tavalyi darabokat.
Amint azt a Facebook kenyeres csoportjában is pár napja elmeséltem, kedves ismerősünk kérte a múltkor annak a kenyérnek a receptjét, amit Oldalborda magával vitt a legutolsó versenyére, s végül az említett haveroknál kötött ki vele. Állítólag első körben útszéli kispékség volt a tipp a lelőhelyre, semmiképp nem az én konyhámra gondoltak. No, de mikor kiderült, hogy az márpedig nálunk sült, hát persze lecsaptak a lehetőségre: adjam már meg nekik is a receptet. Nos.....lévén az krumplis változat volt, hogy irányíthattam volna őket a fenti linkre?
Álljon itt a "pityókás" változat.



Hozzávalók:
  • 45 dkg főtt, áttört krumpli
  • 6 dl víz
  • 3 dkg élesztő
  • 3 dkg só
  • 1 kg liszt
Az eljárás ugyanaz. Annyi, hogy most először a frissen áttört krumplit teszem a fedeles vödör aljába (mehet forrón is, úgy is lehűti atöbbi alapanyag). Erre jön az élesztő, só, víz, majd az átszitált liszt.
Tegnap Elsőszülött kikerekedett szemekkel nézte, hogy miért szitálom át a lisztet, hisz soha nem marad fenn semmi a szitán. Hát aztán megmutattam, hogy ugye látja van egy-két, több is olykor, mini lisztgömb, amely esetleg ennél a dagasztás nélküli változatnál nem engedi magába a vizet, s akkor a kenyérben kis liszt lyukacskák alakulhatnak ki. Meg amúgy is....jüt tesz a lisztnek a fellazítás.
Szóval miután a vödörbe került a liszt, egy evőkanállal összekeverem az egészet addig, míg a liszt teljesen átnedvesedik. Utána rápattintom a vödör tetejét, és félreteszem. Mondjuk álltalában este keverem be, reggel sütöm. Aztán van, hogy reggel, és este már nem veszek ertőt magamon a sütéshez. Akkor másnap reggel sül ki. Mint például itt a fotón amelyik nincs megvágva. Mellette, a másik az egy éjszakás pihentető dagadás után sült. Ilyen nem szokott megtörténni, hogy ilyen közel sütök kétszer egymás után. Ennek most nem a fotó miatt kellett így történnie......bár az apropója felülíródott. Ajándékba készült, aztán még sem lett az belőle.
A hajtogatós, sütőbe tevős, stb folyamatot nem írnám le ismét, a liszt benedvesítése után már ugyanaz az eljárás mint a krumpli nélküli változatnál, fennebb a linken. Esetleg a sütési idő növekszik enyhén, hisz térfogatban több az alapanyag, tovább kell süljön. De ez már sütőfüggő is, hogy mennyi az annyi.

4 megjegyzés:

Éva írta...

Nagyon szép a kenyered! Szeretem a krumplisat nagyon, jól teszed hogy megtartod az ó-krumplit. A felsoroltakon kívűl még milyen finom tud lenni a hagymáskrumpli is!:-))

Blogkonyha írta...

Csodás a kenyered! De a jéghegy csúcsáról én még megemlíteném a Juhtúrós sztrapacskát, jó sok szalonna pörccel Az is csak régi burgonyából jó. Az az én kedvencem... :o))

Anikó írta...

Anyukám valami csodás a kenyered, vittem is a receptet, mert krumplisat még nem sütöttem, zuhog a nyálam szószerint, de sajna várnom kell kicsit, mert itt 30 fok melegek vannak, ha erre még rájön a sütő is meghalok.
Szóval gratulálok, ilyen szép kenyeret nem sűrűn látni:-))))

4Gyerek írta...

Aranyosak vagytok, csak irulok és pirulok.