Oldalak

2010. 12. 13.

Meglepetés



Igen. Meglepetés. Sajnos nem a kedves olvasóimnak, ezúttal most nekem.
Nem is olyan rég egy kedves olvasóm, nevezhetjük már a levélváltásaink alapján vírtuális ismerősömnek is, érdeklődött, hogy van-e nekem postai címem. Hát persze, azért bármennyire is eldugott zegzugában éljünk Brassónak, persze jár ide postás. Na, nem egészen jön ki hozzánk, a tőlünk vagy 150 méterre eső elágazásnál találjuk álltalában a számlákat, olykor üdvözlőlapokat, netán (sajnos az anyagiak miatt egyre ritkábban) az értesítőket, hogy küldeményem van a postán, amikről ugye mind tudok, mert ebay-ről rendeltem őket.
Aztán ma érkezik az Elsőszülött, kezében egy borítékkal, hogy Anya, ezt te kaptad. Már készülődtem forrongani, hogy ismét melyik hivatal leveleződik velem, mikor nézem, kézzel van címezve. Gyorsban felnyitottam a borítékot, s felvillant előttem a gyermekkorom. Amikor megkaphattam azt amire vágytam, ráadásul meglepetésként. Újjongtam mint hosszú évekkel ezelőtt (utoljára akkor, mikor a férjem lepett meg egy Karácsonyra egy Miele mosógéppel). Aztán szóltam a Kiffiamnak, hogy ugyan már értékelje becsülettel, hogy vannak jó emberek, s ezáltal megadatik nekem, hogy itthon mag formátumból próbáljak kis növénykéket nevelni. Hogy milyen növénykét? Aki emlékszik egy régebbi bejegyzésemre, amiben Kiffiam "mobiltelefonlevest főzött", ugyanabban panaszt tettem, hogy a frissen vásárolt cserepes korianderzöldem is szinte teljesen csonkig tépdeste. Szóval van egy tasak koriander magom, s bónuszként mellé egy tasak sáfrány mag. Azt hiszem az idén nálam ezennel elkezdődött a Karácsony.
Kedves Kikocs, nagyon szépen köszönöm ezt a kedvességet, nagyon megörvendeztettél, sokkal szebbé varázsoltad ezt a Luca napot, amiről Duende ma írta, hogy az év legsötétebb napja. Talán ezért is lett a fotó olyan csapnivaló, de nem volt időm több próbálkozásra.

8 megjegyzés:

kikocs írta...

Szívesen! :) Úgy örülök, hogy örülsz! A magyarázkodást majd priv megírom :D Mert ciki.

4Gyerek írta...

Mi az, hogy örülök? Szó szerint szökdöstem a konyhában. A lányok meg csak néztek. Aztán mikor a Kiffiúnak szóltam, akkor megértették. Középső csajom valami babszemeket csíráztatott novemberben, így most teljesen belelkesült.

Andrea írta...

A koriandert nem tudom mire használják a nagyok, de a sáfrányt, azaz a kurkumát ismerem!!
Valamikor olvastam, hogy szép sárga színt kölcsönöz a húslevesnek is! Ki is próbáltam. Ki kellett önteni a levest, ehetetlen lett.
Viszont szép sárga. (mint a blogmustered háttérszíne ;) )
Ne fözzek igaz? :)))

kikocs írta...

Koriandert én még csak a mézeskalácsba használtam őrölve, szóval nyitott vagyok én is korianderes receptekre :)
A kurkuma meg a sáfrány szerintem nem ugyanaz... Sáfrányt nem szoktam használni, kurkumát a rizshez, meg keleti jellegű kajákhoz nagy ritkán...

4Gyerek írta...

Andrejjám! Mostanra mán ketten vagyunk Kikoccsal, akik szerint a sáfrány meg a Kurkuma max színrokonok. Sáfrányt anno hoztam a török piacról, az télleg szép színt kölcsönöz a húslevesnek. De persze csínján vele.

Korianderzöldet elsősorban Limara húsos molnárkáihoz szerettem volna kipróbálni. de aztán majd csak lesz máshova is. csak még időbe telik, ugye? :p

4Gyerek írta...

amúgy meg kis fűszerbemutató:
http://www.gourmandnet.hu/konyha/list.php?tpl=product&id=5

Andrea írta...

Azt mondjátok? :) Pedig én azt hittem, hogy egy és ugyanaz. A wikipédia se engem támogat, bár a kurkumánál ott áll a magyar népies neve, hogy indiai sáfrány. :) http://hu.wikipedia.org/wiki/Kurkuma

Kormi, pont az általad ajánlott oldalon jártam én is véletlenül (innen elindulva: http://www.gyakorikerdesek.hu/etelek-italok__nemzetek-etelei-italai__182425 )és ott írnak a kever-kavarról: http://www.gourmandnet.hu/konyha/site.php?tpl=product&id=27
"Elkészítés, felhasználás
Színének köszönhetően gyakran használják a jóval drágább sáfrány helyettesítésére, ez azonban helytelen, mert ízanyaga meg sem közelíti a sáfrányét. Ennek megfelelően inkább színe, mint íze miatt használjuk. "

Gondolom ezért tudtam én is rosszul, mert már otthon is így hallottam. Amennyit meg én a konyhában tartózkodom ..... hmm ! :))))

4Gyerek írta...

Andika: hát sebaj. Tudod hogy monnyák a jó pappal.... (ha meg nem, akkó a nagytudású Dr. Adonisz elregéli :D )