Oldalak

2010. 12. 21.

Mentás bonbon

Mi mást is lehet így a téli szünet előtt ajándékozni a tanítónéniknek, mint házi készítésű valamit. Hát a tegnap a lányok mézeskalácsot gyártottak (nekem ezerrel kellett a határidős papírmunkálataimmal foglalatoskodni, így kicsaptam nekik az asztalra a kiszúrókat, s azzal vissza is vonultam a gépemhez), amit ma Elsőszülött az ünnepély utáni nasinak szánt, Középsőm pedig az osztálytársaknak szánt belőlük kóstolót. Így aztán nem maradt más hátra, mint ma kaptam magam, elő a bonbonos formákat, s adj neki. 
Szerencsére tegnap egy adott pillanatban szűk 2 dl (azt hiszem olyan 1,8 volt) tejszínt felforraltam, elő a kamrában ücsörgő menta készletet, s egy hatalmas adagot morzsoltam a mentából a tejszínbe. Kb annyit, hogy egy sűrű massza legyen a tálban. Azt este lefekvés előtt szépen leszűrtem, azaz sűrű szűrőbe öntöttem, hagytam csöpögni, majd a végén kézzel is jól megnyomkodtam. Aztán ma reggel szépen felolvasztottam 2 tábla 55%-os étcsokit, kikentem velük a formákat, s be a hűtőbe. Míg a formák a hűtőben csücsültek, felolvasztottam 2 tábla fehér csokit, s ebbe beleöntöttem a mentás tejszín 2/3-át. Utána szépen a formákba kanalaztam, be a fagyasztóba kb. 1 órára, utána szépen a maradék étcsokival lezártam. Ismét hűtőzés, majd kipattogtattam, be a papírkapszliba, fényképezés, s rohantam is, mert ma a lányok csak 3 órát tartózkodtak a suliban. 



Tehát a hozzávalók, amiből 39 bonbon lett:
2 tábla 55%-os étcsoki (200 gr)
2 tábla fehércsoki (180 gr)
1,2 dl tejszín (32%-os)
szárított mentalevelek

Amúgy Kicsilány óvónénijei már a múlt heti ünnepélyen megkapták a bonbonokat, nekik a már említett mogyorós-marcipános készült, arról még fotó sem lett, akkor még inkább rohantam.

Na, s akkor megmutizom a lányok mézeskalácsait is, a képek eléggé olyanok amilyenek, közel éjfél magasságában fotóztam őket.
Elsőszülötté
Középső csajszié

7 megjegyzés:

Chef Viki írta...

Mit szóltak a tanítónénik? Kellőképpen elaléltak, ugye?

A Jányoknak meg nagy dicséret beírva a mézeskalácsokért! Nagyon ügyesek :-)

Névtelen írta...

Volt kitől örököljék az ügyességüket a csajok, úgy tűnik ;-) Csilla

4Gyerek írta...

Húgocskám, most fényezed magad? Mézeskalácsban ezerszer jobb vagy mint én.

4Gyerek írta...

Csajsziknak átadom a dícséretet, hadd hízzon a májuk.

Tanítónénik, óvónénik remélem értékelték, nem igazán volt alkalmuk kimutatni. Hiába no, ha sok a gyerek....s nem csak a saját házam tájékán ;)

Mézigörl írta...

Jöhetnek a bonbonok is és a mézesek is! Szuperügyes gyerkőceid vannak! Én is ma mézeseztem, jól el is fáradtam...de még hátra van a díszítés, azt majd holnap! Szóval bonbon...elcserélném marcipános szaloncukorra! Benne vagy? :-DDD

4Gyerek írta...

Marcipános szaloncukor, mondod? Oké. Benne vagyok. Még van pár darab, de gyorsban kell rendezni a dolgot, mert erősen illó anyag.

kikocs írta...

játszol velem továbbadós kívánságlistásat? vagy ha nincs időd, mit köszönhetsz az újévnekeset?
http://nagycsaladban.blogspot.com/2010/12/kivansaglista.html