Oldalak

2013. 04. 06.

Mustár

Már pár hónapja megvan, hogy Max, a kevés férfi gasztrobloggerek egyike, a kék betűs portálon megosztotta a Házi természetgyógyász egyik bejegyzését, amiben házi mustár készítése volt leírva. Persze, hogy azonnal kirohantam a konyhába és egy mini adagot készítettem, igencsak mustárfogyasztó család vagyunk. Az első kísérlet nem volt teljesen okés, nekem eléggé hiányzott még némi cukor meg fűszer belőle, Oldalbordának meg túl savanyú volt. De elfogyott. Aztán még készült. És még készült.
Bár....ma reggel Oldalborda a fejemhez vágta, hogy még fejlesztenem kell, mert neki nem igazán nyerő. Na paff. Eddig bejött, most mi érte? Végülis....a következőbe ha belegorombítok némi chilit, már a tarkóján körbefut a szája.
Addig pedig, ím az én receptem:



Hozzávalók: 

  • 20 dkg mustármag, 
  • 2,5 dl almaecet (5-6%-os), 
  • 2,5 dl víz, 
  • 2 csapott kávéskanál só, 
  • 2 teáskanál cukor, 
  • őrölt bors, 
  • őrölt római kömény, 
  • kurkuma.
A mustármagot kávédarálóban minél jobban megdaráljuk. Az így kapott darátumhoz hozzáadjuk az ecetet, majd tegyük egy éjszakára a hűtőszekrénybe. Másnap a cukrot, sót oldjuk fel a vízben, adjuk hozzá az ecetes péphez. Ízlés szerint fűszerezzük. Azonnal használhatjuk, de pár nap hűtőszekrényben tárolás alatt jobban összeérnek az ízek.
Dolgunk vele nagyjából annyi, mint megenni egy hot dogot. Hát nem könnyű? Persze, ha a fantáziánk beindul, csak nyugodtan kamatoztassuk. Cukor helyett méz, aztán a fűszereket lehet fokozni: chilipehely, menta, torma, citromfű vagy bármi amit szeretünk és el tudjuk azzal képzelni a mustárunkat.
Ha nem kedveljük a csípős mustárt, vagy gyerekeknek is kínálnánk, akkor javasolnám a mustárdara enyhén felmelegítését. A tormát is ha enyhén melegítjük, akkor kevésbé csíp.
Ellenben nem csak az ízesítésekkel kísérletezhetünk, alapból más mustárt kapunk, ha különböző magokat, vagy azok keverékeit használjuk. Most a fekete mustármagok várnak türelmesen sorukra.

2 megjegyzés:

Blogkonyha írta...

Szívesen belemártanám a reggeli virslimet. Nagyon jónak látszik, szerintem finom is... Esküszöm veszek mustármagot.

HajniZoli írta...

Hasonlít a boltihoz az íze? Jó lenne ha magunk tudnánk ezt is készíteni. Meg is nézem mennyi mustármagom van itthon, egy kis adagot megpróbálok:-)