Oldalak

2011. 11. 21.

Csillagtök mint tányér

Adva volt némi csirkemell a hűtőmben, ami sűrgős felhasználásért kiabált. Nosza, kimentem a pincébe, lássuk mit társítok mellé. Ott a polcon szembenéztek velem a csillagtökök, közülük 2 db. szemrehányóan, ugyanis ki kellett őket kukázni. Tehát csillagtökök be, egy üveg lecsóalap társaságában. Innen már csak egy lépés volt a mai népszerű ebéd.



Hozzávalók:
  • 6-8 csillagtök
  • 1 csirke mellehúsa
  • kevés olaj
  • 1 üveg lecsóalap (7 dl-es)
  • csillagtökök számával azonos fürjtojás
A csillagtököknek levágtam a kalapját. Na jó, miután 2 kést sikeresen összekentem, elővettem az elektromos kést (ha már van, s kb. évente 1x használjuk). Így jártam, ha nem frissiben kezdtem valamit eme gyönyörűségekkel. Szóval miután kalap leemel, tökökből a magos belső eltávolít, majd az előzőleg kevés olajon megfuttatott apró csíkokra vágott csirkehúst összekeverve a lecsóalappal (súztam), beletölt a tökök üregébe (tökök előzőleg picit sózva). Egy tűzálló tálba tettem a töltött tököket, majd másfél ujjnyi vizet tettem bele, 200 fokra tettem alsó fűtésen s elmentem a gyerkőkért az oviba. Mire hazaértem (volt az vagy 1,5 óra is) épp egy minimális vízréteg volt a tál alján. Ekkor kiskanállal pici lyukat alakítottam ki a töltelékben, ide beütöttem 1-1 fürjtojást, picit még visszatoltam a sütőbe, kb. míg a tojásfehérje megkötött. Ekkor sütő lezár, tálal, babérokat learat és meghajol. Majd ígéretet tesz, hogy jövőre lesz ismétlés.

4 megjegyzés:

Éva írta...

Nagyon mutatós guszta lett így tálalva, és biztosan nagyon finom ! A gyerekeknek is biztosan nagyon tetszett!

Túry Amália írta...

nagyon guszta lett! én egyszer próbálkoztam tölteni csillagtököt és nekem sajnos nem sült át a tök, azaz egész kemény maradt :( pedig én is órákon keresztül sütöttem és adagoltam a vizet hozzá. lehet csak a tök fajtám nem volt jó? nem tudom mi lehet ennek a titka...

trollanyu írta...

Nagyon tetszik az ötlet, viszem is, de majd csak jövőre:) Elektromos késem nekem is van, csak kérdés, hogy hol. Azt hiszem hogy 2-szer használtam 10 év alatt:)

4Gyerek írta...

A tökből csak a belső puha húst tudtuk megenni, a kemény héja maradt a plusz tányér.
Mondjuk a bablevest cipóban tálalva akár mindenestől megehetjük. Hát ezt így november második felében már nem.
Olyan mint a főzőtök. M1g zsenge, lehet hámozás nélkül rántani. Mikor már jól megvénült, még a hámozás is nehezen megy.