Oldalak

2011. 11. 19.

Kenőmájas

Egyik toplistás kencénk. Ráadásul lehet hitetlenkedve nézitek, de ez nálunk kizárólag (ezidáig) Oldalborda specialitása. Egyszer besokallt a konzerv májas ár-mennyiség elemzésén, s akkor még el sem gondolkodott azon, hogy a plédobozba mi mindent (nem) tesznek bele. Így aztán ha májaskence ehetnékünk van, akkor veszünk egy kis friss májat, majd már pikk-pakk kész is van. Ha meg így elgondolom, akkor jó lesz jövő héten némi májat venni. A fagyasztóból is kifogyott már a készletünk (Edót megnyugtatva ebből sem egy vacsorányi-tízórainyi mennyiség szokott készülni).



Hozzávalók:

  • 0,5 kg sertésmáj, 
  • 10 dkg füstölt szalonna, 
  • 1 főtt tojás, 
  • 1 fej hagyma, 
  • 10 dkg vaj/margarin, 
  • mustár, 
  • só, bors.



A májat megfőzzük, a főzővízbe ne tegyünk sót, mert attól köztudottan kemény lesz a máj. Miután megfőtt, hagyjuk kihűlni, utána ledaráljuk a szalonnával, hagymával és a tojással együtt. A masszát jól összekeverjük, hozzáadjuk a vajat. Sózzuk, borsozzuk és ízlés szerinti mustárt adunk hozzá.

Nekem ha nincs beletéve a szájam íze szerinti mustár mennyiség, akkor teljesen íztelennek titulálom. Ha nem vagyok az eredménnyel megelégedve, akkor első körben egy falathoz teszek még egy pici mustárt. Nagyvonalakban bejön. Ha mégsem, akkor a só a hunyó.
Ámbár a napokban úgy jártam, hogy közel semminek se érzem az ízét. Miután múlt héten Vuk és rokonsága csapott le rám, tegnap estére homloküreg gyuszival autodiagnosztizáltam magam. Este 11 és hajnali 3 között már a poklok poklát is megjártam, holott volt gőzölés, orrfújás, orrsprayelés, orrszívózás, sót is melegítettem s tettem fejemre, homlokamra, orromra, szememhez, arcomra, fülemre, nyakamra. mikor elszenderedtem volna, kihűlt az a fránya só. Ma reggel azért elégedetten nyugtáztam, hogy mintha megindult a cuccos. Csak azt nem értem, hogy a fenébe juthattam idáig, hisz fújtam eddig is ezerrel az orrom. Soha nem kellett még ilyen kórsággal szembesülnöm. Valahogy november tavaly óta nem az én hónapom. Kedves Elsőszülöttem erre még egy olyan hatalmas lapáttal rá is tett, amekkora lapát még a Guiness Book-ba se férne bele (hagyjuk......). Ilyen állapotban meg ahogy itt-ott elnézem, hogy ennyi meg annyi nap van karácsonyig......teljesen immunis vagyok. Valahogy olyan messzinek tűnik még nekem. Kérjetek már számon tőlem valami ünnepi sütit legalább (oké, tegnap délelőtt két kicsinek megígértem, hogy készítünk mézeskalácsot.....pékkifli lett a maximális amire képes voltam, Kicsilány ügyesen nyújtotta.....az is igaz, 12 fele osztottam, de a sütőbe már csak 11 kifli került be. kicsi ujjacskák egyet eltűntettek, részben elfogyasztották nyersen, részben elvitték a szobába a fiókba)

8 megjegyzés:

Gerdi írta...

Ejnye, hiába a sok "mihamarabbi gyógyulást", nem következett be? Akkor még egyszer: gyógyulást!!!
A kenőmájas recept szuper! A hagymát nyersen darálod hozzá?

4Gyerek írta...

Köszi. Hát amennyi gyógyító szót kaptam, felér egy fél patikával. De ha nekem gyógyszergyár kéne....

Igen, a hagyma nyersen kerül bele.

trollanyu írta...

Nekem is tetszik a reci, mostanság a család nagyon felkapta a májast. Igaz ez nagyon finom, sütőben sült májas,de azért a házi még jobb lehet. Nekem marhamájam van a fagyasztóban, mert akciós volt. Szerintem abból sem lenne rossz. Gyógyulást kívánok megint, szerintem erre nincs gyógyszer, ezt csak ki kell feküdni, úgyhogy csak pihenj.

Barbi konyhája írta...

Jó kis recept! Nekem csirkemájból van fent mi is inkább a házit favorizáljuk! :)
Jobbulást kívánok!
A karácsony pedig itt van a nyakadon, még, ha most nem is érzed, úgyhogy mikor jobban leszel, beindulhat a gépezet! :)

Katalin írta...

Legelőször is jobbulást, és teljes gyógyulást kívánok neked. Karácsony előtt nem dőlhetsz ki :)
A kenőmájasod guszta lett.

Csilla írta...

Én is jobbulást kívánok, pihenés, melegítés!!
Aztán majd, ha meggyógyultál kérek ünnepi sütit ám! :D
Még sose készítettem házilag ilyen kencét, pedig nekem is szeretik, na majd egyszer... :)))

Vicuska írta...

Érezd magad egyre jobban :) Nagyon hasonlóan készítem én is, nagyon finom!

Panna írta...

A májért nem, de a májkrémért rajongok, lehet jobban járnék ha kipróbálnám a recepted :))