Oldalak

2011. 05. 15.

Ordás kockák

Piacon jártunk minap. Orda nézett velem szembe. Naná nem bírtam ki vásárlás nélkül. Hétfőn újból megyek, mert igencsak szeretem ilyenkor. Középső csajom meg Kiffiú voltak velem, kaptak az eladótól kóstolót. Nem mondta egyik sem, hogy nem kéri. Nos, miután kissé megdézsmáltam itthon, sütiben végezte, mert napok óta valami sütikét szerettem volna, csak nem jött össze.
Hja, hogy miért is? Hát például minap Kiffiú felmászott az egyik szobában az ablakpárkányra. Naná, itt olyan 4-5 m a mélység az ablak alatt. Csak itt. Persze kinyitotta az ablakot, egy szerencsém, hogy a vasalatban lement az egyik ujjacskájáról a bőr, ezért hanyagolta az ablakon kiesünk műfajt. Aztán ujjacska begyulladt, barátnőm bekötözte, csodával határos módon nem hogy nem szedte le a kötést, de velem cirkuszolt mikor cserélni akartam. Mondjuk azóta is kaptam el az ablakpárkányon, igaz ablakot nem nyitotta ki (még).
Ma pedig kint van mind a négy az udvaron, játszanak, Elsőszülött mezitláb nyomatja, erre naná Kiffiú is levette a cipőjét. Az már max anyát ha zavarja, hogy mezitláb az nála nem egyenlő a zoknit is levesszük mozdulattal.
Az előbb meg Középső csajszimtól megkaptam, hogy anya, te úgy nézel ki mint egy pöttyös palacsinta. Mondjuk palacsintát nem tudom honnan tette a hasonlatba, a pöttyeim meg köszi, jól vannak. És rondák. De elhatároztam csakazértis megtanulok velük együttélni, ha majd nem sikerül felülkerekedni rajtuk. És nem kenem minden nap a kencével, mert szteroid. Ne már kapásból hozzászokjon a szervezetem.
Szóval orda.
Múltkoriban elkészítettem én is a flódnit. Fini volt, fotó nix. De alma volt egy adaggal megpárolva. Most meg az orda. Kettőt még sem akartam kombinálni, így hát szépen begyúrtam egy adag tésztát, jutott mindkettőnek.

Hozzávalók:
  • 60 dkg liszt
  • 25 dkg margarin
  • 15 dkg cukor
  • 2 tojás
  • 3/4 csomag sütőpor
  • kevés tej
A hozzávalókból tésztát gyúrtam, tejből 2 löttyintésnyi kellett, szóval épp alig.

Az ordás töltelékhez:
  • orda
  • cukor
  • tojás
  • kapor
Namármost,  azt tudom, hogy kb 80 dkg orda került a sütihez. Meg egy kötés kapor. Ehhez 3 nagyobbacska tojás szükségeltetett volna, nekem meg a hűtőben felhasználásért kiabált 4 tojásfehérje (lemondtam a macaronokról...utóbb tűl sűrű lett, először folyt mint a Niagara), hát itt érte őket a végzet. A kaprot a késes aprítóba tettem, bele az orda egy részét, majd a tojásfehérje, maradék orda, s cukrot zutty bele alapon, ízlés szerint tettem. Sajna, nem mértem. Tudom, öreg hiba, de ez van.


Tésztából a sütőpapírral bélelt tepsi aljába nyújtottam egy lapot a tésztából, rá az ordás kence, ismét egy lap, majd némi villával szurkálás után sipirc a sütőbe, 175 fokon vagy 40 perc alatt megsült.

A tésztából még maradt annyi, hogy az almát is hasznosítsam, ugyanúgy két réteg tészta közé belekerült a párolt, cukros-fahéjas alma.

Fő segítségem Kicsilány volt (nagyok edzésen, Kiffiú azért ott szurkolt mellettünk), az ordás kencéből jóízűen kanalazgatott. Miután a sütik elkészültek, köszönte szépen, csak az almásból volt hajlandó enni. Azért az ordás is elfogyott.


10 megjegyzés:

Túry Amália írta...

Finom lehet! :) a fuszalas kepek nagyon tetszenek! Nekem az orda mindig Otthont (Erdely) juttatja eszembe. Itt Bp-en meg sose vettem.

krasziboszi írta...

Ez most lehet, hogy gáz kérdés, de mi az az orda?

Bianka írta...

Legalább fél éve ettem utoljára ordát. Nagyon bejönnek a képek

4Gyerek írta...

Krasziboszi!
Szerintem nem gáz kérdés, mert ha valaki nem evett, akkor nincs ahonnan tudja.
Olvasd el, mit ír róla a wikipédia: http://hu.wikipedia.org/wiki/Orda

bár itt nem derül ki, hogy a tej az milyen tej. ugyanis errefele tuti nem tehéntejből készítik. Álltalában fenn az esztenán lehet a legfinomabbat készíteni, juhászoktól kell venni. Csak persze az ember jobb ha ismeri az eredetét, hogy tudja tiszta volt minden, a juhász kezétől, az edényen át egész a fejés tisztaságáig. Nekem sokszor hozott valaki ordát, a férje juhász, juhok és olykor kecskék is vannak a kezei alatt. és a friss sajt...hú, most megkívántam.

krasziboszi írta...

Ez elég izgalmasan hangzik, bár bevallom még sosem hallottam róla. Olyasmi lehet, mint a cottage cheese amit a boltokban lehet kapni, nem? Az is friss sajt szerű, leírás alapján hasonlíthat. Remélem egyszer majd én is kapok ajándékba valakitől :))

Ottis írta...

Nagyon szépek a képek, és a süteményt is nagyon szeretném!

Ditta tortái írta...

Nagyon finom lehet,még soha nem ettem,gyönyörű fotókat készítettél!:-)

Emoke írta...

Nos nekem is rá kellett keresnem az orda szóra. :) A süti nagyon jól néz ki!!!

Jutka írta...

Finom lehet, nagyon szeretem az ordát és a kaprot is:)

Marti M írta...

Én palacsintát szoktam sütni, ordával, de ezt is kipróbálom, mert nagyon finom lehet.

http://gasztro-szepseg-es-sokmas.blogspot.com/2011/05/ordas-palacsinta.html