Oldalak

2011. 06. 11.

Menta indítja a szörp szezont

Minden évben teszünk el fenyőszörpöt. Aztán évről-évre bővül a paletta. Most épp Tücsök Bogárnál még februárban olvasott mentaszörp készült el. 

Hisz az úgy volt, hogy elmentünk friss fenyőhajtásokat szedni ma egy hete. Olyan helyre keveredtünk az erdőben, ahol friss fenyőhajtás nem igazán volt (később azt is kaptunk), de mentát szinte kaszálni lehetett. Nekem sem kellett több. Egy hatalmas szatyorral hoztunk haza. Nagyon fini itóka készült belőle. 

Úgy esett, hogy pontosan betartottam a kiszemelt receptet, bár eslő 2 napban rettenet bántam, hogy annyi citromsavat tettem bele. Ma már azt mondom, hogy ez egyáltalán nem baj. Tehát még üvegbe töltés után is értek össze az ízek. Havason jártunkban még fogunk mentát szedni. Szörpnek is, de szárítva télire teának is.

Hozzávalók:
  • 5 hatalmas marok mentalevél (szárakról levéve a levelek)
  • 5 kg cukor
  • 5 l víz
  • 5 db. citrom
  • 25 dkg citromsav.

A menták teljesen tiszták voltak, így nem mostam meg. A lapikat a citromkarikás vízben áztattam kb 24 órát. Másnap a cukrot hozzáadtam, felforraltam, forrt bő 15 percet, majd hozzákevertem a citromsavat, lezártam a lángot. Hagytam még kissé kihűljön, jól ázzon ki a menta. Utána leszűrtem, újból felforraltam, üvegekbe tettem és száraz dunsztba tettem. Ideje lenne onnan kivenni, s kivonuljanak az üvegek a pincébe.

6 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ide vele, de gyorsan, hadd hűsítsem magam :)
Viki

Névtelen írta...

kb 10 x-i próbálkozás, ötszöri nyomkodás, majd egy értelmetlen szöveg begépelésének engedélyezése után végre sikerült Hozzád bejutnom, de még mindig névtelenül. Viki

Tücsök Bogár írta...

Látom nem apróztad el! :) Nekem idén sajnos nagyon kevés mentám lesz, jó ha egy adagot tudok majd eltenni.

Névtelen írta...

Amikor mentáról beszéltek az fodormenta vagy borsmenta vagy menta ami mojitoba kell? :) - Emőke (mellesleg én se tudok ide beírni) - Emőke

4Gyerek írta...

Emőke - hát persze a fodormenta aromásabb, abból talán nem szükséges a hatalmas marék levél. Erdőben most borsmentát találtunk, így abból készült. Sajna mojitot nem is ittam, nem is készítettem, szóval a kérdés ama felére passzolok.
Persze az egészben a kérdés az, hogy kinek mennyire erősen jön be a menta. Ha én vagyok az alap, akkor nekem tíz hatalmas marok fodormenta is mehet(ne) egy adagba.
Tavaly sajnos valaki véletlenül kigyomlálta a fodormentám, idénre nélküle maradtam. De 2 hete Édesanyámtól kaptam egy tövet, bízom benne, hogy majd szaporodik.

Emoke írta...

Áhá, köszi a választ. :) Anyukámnál borsmenta van/volt, nem tudom most mi a helyzet. De teát mindig abból ittam, ha beteg voltam. :)