Oldalak

2011. 08. 13.

Sült paprika ecetesen, télire

Na, eljött az ideje a sült paprikás bejegyzésnek is. Ez még azon az ominózus padlizsános-paradicsomos eltevős hétvégének a tetőzése volt.



Hozzávalók:
  • szép, egészséges, nagy, húsos paprikák
  • só a sütésnél a rétegezéshez
  • ecet
  • cukor
  • babérlevél
  • bors
  • aki akar annak tartósítószer

Húsos paprikákat megmossuk, lecsöpögtetjük. Ezeket is ajánlatos parázs fölött, rácson sütni, de lehet otthon is gázláng fölött, platnin sütni. A paprikák héja a sülés közben kissé megfeketedik, de ezt úgy is lehúzzuk és eldobjuk. A megsült paprikákat egy födhető fazékba szedjük, minden réteget megsózunk. A sós gőz hatására a paprikák húsa elválik a héjától, így könnyen lehúzhatjuk majd azt. A megtakarított paprikák szárát rajta hagyhatjuk, könnyebb lesz majd télen kivenni az üvegből. Akit zavar, természetesen eltávolíthatja a csumával, magokkal együtt.
Ecetes levet készítünk fele ecet- fele víz. Ha a paprikákat sütés után egy órával már meg is takarítjuk, akkor az ecetes vízbe tegyünk sót is, ha csak másnap takarítjuk meg, akkor a paprika már kellően beveszi a sót, így a lébe már nem kell tennünk. A lébe még cukrot is tegyünk, olyan 5-6 kg paprikához kb ½ kg cukor szükséges. Ha azonnali használatra készítünk sült paprikát, akkor nem szükséges a cukor, bár ízlés kérdése. A lé ízesítéséhez még szükséges babérlevél és bors. Csavaros tetejű üvegekbe tett paprikákat ezzel a lével öntjük le, vigyázva, hogy ne legyen sűrűn nyomkodva a paprika, a lé tudja jól átjárni, a paprika vegye át az ízét. Gőzös dunsztban,  forrástól számított 40-45 percig dunsztoljuk. 
Kicsilány nagyon lelkes segítség volt mikor az üvegeket a pincébe kellett kivinni.

Ezek az üvegek (s még 1 lemaradt a fényképekről) paprikái, meg az előző napi ebédünknél a frissen fogyasztott sült paprika, meg a zöldséges spagettihez felhasznált paprika összmennyisége vásárláskor 22 kg. volt.
Ez a recept az Erdélyi Konyha időközönként megjelenő recepteskönyv sorozatában, a Befőzési praktikák címűben is megtalálható.

4 megjegyzés:

Vicuska írta...

Mit nem adnék érte!!!! Ez nagyon finom!

Bianka írta...

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁá KEDVENC

Gyongyi írta...

mmmmmmmmm nagyon finom!!!!!!!!!!

Seafalcon írta...

És ezt csak úgy savanyúságként? Klassz lehet!