Oldalak

2016. 06. 15.

Rákleves

Volt már példa arra, hogy említést tettem egyik kedvenc szakácskönyvemről, mely a Rézi néni nevet viseli. Azon kívül, hogy a koránál fogva egy kincs (száz éves is elmúlt), a másik és talán nagyobb a szentimentális értéke: drága Nagymamimé volt. Időnként elkap a nosztalgiázhatnék, akkor előkapom, lapozgatom, s valami csak készül belőle. Ezen a recepten kikerekedtek a szemeim, mondom próbáljuk ki. Roppant érdekes ízvilág volt, legnagyobb meglepetésemre a gyerekeim nem utasították el csípőből. Hiába no, a gyerekfej olykor megfejthetetlen.



Hozzávalók 4 személyre: 
  • 70 dkg rák, 
  • 1 liter húsleves alaplé, 
  • 1 evőkanál köménymag, 
  • 1 csokor petrezselyem, 
  • 5 dkg vaj, 
  • 1 evőkanál liszt; 
  • pirított zsemlekockák a tálaláshoz.


A rákot megmossuk, a köménymaggal és a petrezselyemzölddel fazékba tesszük, felöntjük az alaplével és addig főzzük míg a rák megfő. Ekkor a rákokból kivesszük a húst. A páncélt ha szükséges összetörjük és a vajban megpároljuk. Megszórjuk liszttel és felöntjük a főzőlével. Amikor felforrt, elzárjuk a tüzet, majd a levet fátyolszitán átszűrjük.Pirított zsemlekockákkal és a rákhússal kínáljuk.

Nincsenek megjegyzések: