Oldalak

2011. 08. 31.

Aszalt paradicsom

Gasztros berkekben jártasak bizonyára ismerik már az aszalt paradicsomot. Ha nem is saját konyhájukban, másoknál bizonyára már láttak (minimum ugye blogokon). Így az idei hullámból nem akaródzott kimaradni. Nagy lelkesen bedobtam magam, hogy az elmúlt hétvégére még Brassóban is jó időt jósoltak, így naná a napenergiát szándékoztam használni. Sajnos erről le kellett tegyek, hiába sültünk mi meg, a paradicsomok úgy gondolták, hogy kevésbé aszalódnak, inkább már a megromlás útját fontolgatták. Ezt már nem engedhettem nekik, ezért második nap este szépen összébbszorítottam őket és beültek a sütőbe, légkeverésre, valahol 40-50 fok közé. Hát nem mondom, még 48 órát ott töltöttek, igaz egy részüket már olyan 40 óra után kivadásztam a tömegből, késznek nyílváníttattak.
Tehát vásároltam 3 kg sárga, 9,5 kg piros hosszúkás fajtájú paradicsomot. Ezeket megmostam, megtöröltem, kettévágtam, késsel-kiskanállal kivettem a belsejüket. Ezután sütőpapíros (volt amelyikek alá azért nem is került sütőpapír, úgy is működött) tepsire, egymás mellé helyeztem őket, megsóztam. Kiültek a napra. Mint írtam, második este után a sütőbe kerültek. Most azon morfondírozom, hogy ha ezt-azt nagyobb tételben aszalnék, akkor mennyire érné meg egy aszalógépbe való befektetés. Azaz a gép mennyi áramot használ a sütőhöz viszonyítva? Mert szerintem a sütőben ugye be tudok pakolni egyszerre 4 nagy tepsit, ami símán veri az aszalógép 5 tálcáját. Tehát a fogyasztásbeli különbség volna az érdekes.

No, de félre a dumával, itt vannak a fotók, mikor a paradicsomok napoztak:

Ihol pedig a paradicsomlevek. Összehasonlításképp, hogy a sárgák nem is igazán tartalmaznak vizet, semmi extra átlátszó cucc a pohár tetején. Ö....amúgy a két pohár eredetileg azonos szinten akaródzott fényképelődni. Csak nem bírtam ellenállni a sárga paradicsomlé csodás ízének. Jövőre szeretnék (na jó lesz felébredni, nem álmodozni) sok-sok sárga paradicsonlevet. Valószínű maradok a szeretettel.


És tadadadammmmm, akkor itt vannak ők, a főszereplők. Teljesen beléjük szerettem.

ami kimaradt: a képen látható 6 kis üvegecske lett az össz aszalt mennyiség. na jó, van még 14 db a konyhaasztalon (hehe, nem 14 üveg, hanem 14 fél paradicsom). meg ami kóstolás címszó alatt nem érhette meg a tömeges távozást a tepsikről. amit már bánok, de eső után köpönyeg, hogy ha a kóstolt darabokat nem is, de ami üvegekbe került, azt sem mértem meg. ez van.
és még egy apróság: kizárt dolog, hogy eme 6 üveg folyamatosan a hűtőszekrényemben kapjon helyet. igaz, eddig mindenhol azt olvastam, ott tároljuk. hát majd akkor nálam nem ott lesz, beszámolok a tartósságukról.

update komment a tartósításhoz: tegnap este lapozgatom az utolsó Kiskegyed Konyhája-t, s abban elolvastam a tárkonyos ecetet. Hát persze, ismerem én, sőt használom, csak érdekelt mit is írnak a zújságban. Háháhá. Hogy hónapokig eláll a fridzsiderben. ááááááá, mondom minimum 2 évig eláll a kamrában. olyan körülmények között, hogy az én kamrám abszolút nem hideg.
szóval csakazértis tesztelődnek normál körülmények között azok az aszalt paradicsomok olajban.

újabb update: Édesanyámmal beszélgettünk, ő mondja, hogy azért az olyanoknak mint ő, nem ártana elárulnom, hogy az üvegekben a paradicsomokon és fűszereken kívül olaj is van. Tehát az aszalványokat üvegekbe helyeztem, pillanatnyi hangulatomról vezérelve tettem még bele bazsalikomot, rozmaringot, fokhagymát, majd felöntöttem olajjal, aztán tettem rá a kupakot.
szóval ha bárkinek bármi még ezek után sem világos, akkor kérlek kérdezzetek, ne nézzétek a képeket mint azok a bizonyos borjak az új kapu előtt. ;)

15 megjegyzés:

Viki írta...

Müvész vagy. Elájultam és nem is tudok többet mondani csak annyit, hogy felejtsd el az aszalógépet, jó ez ígym, ahogy csináltad. S ráadásul még gazdaságosabb is. Ügyi vagy:)

4Gyerek írta...

na ez az amiben nem vagyok bíztos. tuti gazdaságosabb?

Gerdi írta...

Én is próbálkoztam aszalt paradicsommal, no de nem ipari mennyiségben:-) Egész jól eljátszadoztál a "borkánokkal":-)
Ügyes vagy, gusztusos kis termékek.

4Gyerek írta...

ja-ja...eljátszadoztam. kiabáltam Oldalbordának, hogy jöjjön segíteni a tornyot tartani, de nem hallotta. kénytelen voltam magam ura lenni.

CsillaHúgod írta...

Be szép kosarad van! :-D

4Gyerek írta...

Vajon honnan is van ilyen szép kosaram?

4Gyerek írta...

és még egy kis megjegyzés, mielőtt a drága Húgom kiszúrná, mondom én:
az utolsó képen a felső üvegnél elírás történt. természetesen nem bazsalokomos-rozmaringos-fokhagymás hanem bazsalIkomos-..... stb.

hard_cyclone írta...

Anyám, ennyi paradicsom :). Jövőre én is, jövőre én is. Vigyázz továbbra is gyűjtöm a receptjeidet, de csak is a családom örömére és magaméra, amikor kipróbálom :)

Edó írta...

Jaj te Éva,megölsz ezekkel a mennyiségekkel:)))Aszalt paradicsomot én is nagyon szerettem volna idén készíteni,mert nagyon finom és jól jönne,de valahogy nincs már kedvem az eltevésekhez..majd adsz te ebből 1 üveggel,hátha:P Egyébként én is ilyen kiszúrós vagyok:paradicson.:))

Praliné Zsuzsi írta...

Én két kilót aszaltam aszalógépben. A hétvégén, ha nem felejtem el, megnézem az aszalógép fogyasztását, és kikalkulálom neked, mennyit fogyaszthat. Én olyan 20 órát aszaltam benne a két kilót, aztán mentek fokhagymás-bazsalikomos olajba.

Panna írta...

Jó kis képek lettek. Én is próbálkozom a paradicsom aszalással. Nekem van aszalóm. Egy egész napig aszaltam őket, de még nem lettek tökéletesek. Most a napon vannak már 1 hete, de lehet jobban járnék még 1 nap gépi aszalással, mert a napocska nem akaródzik itt sem úgy sütni. Amúgy még megjegyzem, szerintem olcsóbb a sütőben aszalni... (mert nagyobb mennyiség, stb)

Petra írta...

Jól néznek ki. Idén először én is készítettem, és nagyon finom lett. :)))

M@rti írta...

ÓÓÓÓ de jóóól néznek ki! Jó lenne kipróbálni (még egyelőre marad a feltételes mód) :-)

Jade írta...

Hat, nekem is leesett az allam ettol a bejegyzestol. Nem semmi, oriasi gratula!

Seafalcon írta...

Én is a sütőben aszaltam, 80 fokon 8-9 óra alatt készen lett! Nyilván azért ilyen "magas" hőmérsékleten, mert amikor meggugliztam mindenhol ezt találtam. Szerintem is maradj a sütőnél, és számolj... 80 fok 10 óra, vagy 45 fok 48 óráig?
Azt hiszem, holnap nagy aszalás lesz, mert sok ötletet adtál a felhasználást illetően.
Az asszonykám olívás-aszalt paradicsomos kenyeret szokott készíteni! És én eddig nem fűszereztem, de ettől kezdve fogom!!!