Oldalak

2011. 08. 18.

Ígért fotók a csapatépítő túráról

Tudom-tudom. Máskor ne ígérgessek. Ahamm. Megpróbálom. Teljesíteni amire ígéretet teszek. De hát ugye azért ez a csapatépítős dolog kissé lefárasztott, majd szülinapi bulizás a haveroknál, s nem volt erőm az időzített bejegyzés megjelenéséig felpakolni a fotókat. Így történt, hogy az előző bejegyzés végül képek nélkül maradt. Aztán hétfőn relax program volt, aquaparkozás majd pisztrang grillezés (bejegyés a halról később), lángos sütés. Kedden aztán olyan történt amire nem is számítottam. Hivatalosan nem írtam róla itt a blogon, de július végén aláírtam egy munkaszerződést. Egy bizonyos összegben ki is egyeztünk, bár indulásnak nagyon is kevés volt, de gondoltam majd aztán. Hát kedden kaptam meg a júliusi napokra a fizut. A nagyon kevésnél is kevesebb volt, így az egész napom el volt lőve. Dühöngtem, s nem tudtam hogyan is lesz másnap. Ugyanis itt nincs kötelező próbaidő, itt a munkáltatótól függ hogy van-e, úgy tölti-e ki a munkaszerződést. Nálam nem volt, de itt nem is nagyon dívik eme stílus. Tehát nem volt olyan lehetőség mint Mo-on, hogy próbaidő, nem tetszik, felelőség nélkül kiléptem. Munkaszerződésem szerint 15 napos felmondási idő van. Hát ezért voltam sík ideg, mert én pluszba egy napot sem akartam dolgozni éhbérért. Megírtam az azonnali hatályról szóló felmondásom, beleírva a Munkatörvénykönyv azon paragrafusát, miszerint a munkáltató nem tartotta a szerződésben rögzítetteket. Na, nem részletezem, a lényeg, hogy végül újraírtam a felmondást, amiben közös megegyezés volt írva, azonnali hatállyal. Így történt, hogy mától már nem csörög reggel a vekker. Azért fellélegezni akkor fogok, ha majd bizonyos vagyok affelől, hogy munkaszerződésem a hatóságoknál is lezárva, ugyanis sajna az utóbbi napokban munkáltatóimról csak rosszat hallottam, elrettentő példákkal, konkrét esettel (elszenvedőjét személyesen ismerem). 
Tegnap pedig 22 kg. zöldbab várt sorsára, így igencsak nem fogott engem délután hazaérkezés után a képek megosztása. Na, de akkor majd most. Remélem nem késő :)

Panziónál van egy pisztrangászat (onnan kaptuk a fent említett pisztrangokat is), mellette pedig egy kis horgásztó.


Elindult a csapat felfele az erdőbe

Indulás után nemsokkal kis bökkenő, sár ment a felni és a gumiabroncs közé, így szelelt a kerék. Gondoltuk kompresszorral megoldjuk. Kerékcsere lett belőle.

Előre siettünk, majd vártuk a többieket

Jött az első járgány

Majd a második

Itt még símán megbirkózott a tereppel az utcai gumival felszerelt Merci.

Sorzáró (nem tettem fel mindenik autóról képet) járgányban kis adrenalin emelkedést  kaptak az utasok.

10% esőt jósolt az előjelzés. Szerencsére tökéletes idő volt.

A Discoveryt vezető csajnak szinte sikerült kissé lefektesse az oldalára a kocsit, rosszul támadta meg a terepet. De eseménymentesen ért vissza minden autó a bázisra.

Itt már készítjük a tüzet, sok, nagyon sok husit kellett sütni.

A legelső adag épp sül is.

Egyesek már nekiestek a rácsról lekerült daraboknak, az asztalon azért még ott figyel a sok sütni való.

Mézeskalács receptje alapján készült uborkát készül itt bekapni a srác.

Én meg csak lelkesen vittem a husikat a rácsra

Itt már a versenypálya készül, Oldalborda épp a vonóhorogra kapaszkodva ment át a patakon, kicölöpözni a patak túloldalán is a pályát

Míg a pálya készítés zajlott, nagyon szépen néztek a fotómasinámra a piros bogyók

Itt már zajlik a verseny, élvezettel csobbantották a résztvevők az autót a vízbe

Egy másik csobbanás

 A másik autóval történő versenyzésről nincs fotó, ugyanis gépestől mentem megnézni, hogy a vacsorával minden oké-e. Az volt, fííínom-fíííínom vaddisznópörkölt. Sajna receptet nem tudtuk kivenni a tulajból, ráadásul éhségem emelkedett foka miatt még arra sem futotta, hogy lefényképezzem a guszta vacsoránk (a grillezésnél én jól laktam munkával, füsttel, közel semmit sem ettem)

Ím a győzteseknek járó kupák.



Az esti tábortűz.


Következő akció, amit most tudtam meg, szeptember 6-án. Igaz, oda csak 3 autóval megyünk, azt más szervezi (ergó a húst sem én sütöm).

4 megjegyzés:

Vicuska írta...

Izgalommal telve olvastam és néztem végig egy szuszra a túrát, élvezetes, olvasmányos és látványos!!!! Jó kis terep és megpróbáltatás, izgalmakban és jó kajákban nem volt hiány!!!! Köszönöm az élménymegosztást :) A munkahelyi gondokkal kapcsolatban csak annyit, hogy itt Mo-on sem jobb a helyzet, nem részletezném most. Legközelebb Te is jobban élvezed a más szervezését és hússütését ;)

Jutka írta...

Jó kis móka lehetett :)

4Gyerek írta...

khmmm....húgom már reklamált, hogy nem műkszik még az csapatépítős honlapunk. szólok is az unokatesómnak, hogy tegye be: feltöltés alatt.

Ottis írta...

Jó kis csapat és kirándulás lehetett!