Oldalak

2011. 08. 02.

Padlizsán befőzése

Múlt hét csütörtök délután megtaláltuk az új nagyker zöldség piacot. A régit ugyanis bezárták. Hát padlót fogtunk, hogy milyen alacsony árak voltak, így aztán a hétvégi programunk el volt intézve. Padlizsán, paradicsom és húsos kápia paprika került az autóba. Mennyiségileg igencsak ipari tétel. Padlizsán 70 kg, paradicsom 64 kg, paprika pedig 22 kg. Oldalborda tegnap este azt mondta, hogy nem is tudta az ember ilyen kevés pénzzel ennyi fáradtságot tud vásárolni magának. Teljes mértékben azonosulok az elhangzott mondanivalójával. Még ma is lyukad be a hátam közepe. De ugye télen milyen jó mikor van amiért kimenni a pincébe, amikor szombaton a gyerekek reggelire padlizsánkrémet szeretnének, s negyed óra múlva már a tányérjukra tehetem. Hát ezért az őrült mennyiség. Ráadásul a zakuszkába valót ez még nem is foglalja magába.

Tehát hogyan is kerül nálunk a padlizsán üvegekbe. Először is soha nem aprózzuk el a mennyiséget, sokan is vagyunk, következő szezonig sok el is fogy. Álltalában 60 kg. az adag, amit ugye növelni kellett, Kiffiú étvágya is bezony számításba kell vétessen.
Ilyen tételt még annak se jusson eszébe a konyhában sütni, aki nem kertes házban lakik. Azok menjenek ki bárhova a természetbe, hisz egy külön program, meg emígy a lakást is kíméljük: nincs szag, a falak nem szívják magukba az aktivitásból származó illatokat.
Persze az igazi az, ha rögtön minimum két személy dolgozik, egyik süti, másik takarítja. Idén szerencsém volt, a fa nem volt teljesen száraz, így Oldalborda igencsak kínlódott a parázzsal (ezáltal a sütéssel), így nem sikerült neki elhúznia a sütéssel a takarítás kárára. Váll-váll mellett haladtunk.
Tehát amit ő megsütött,

azt én kis időeltolódással (mert nem teflonbevonatúak az ujjaim) megtakarítottam, szűrőbe tettem, hogy lecsöpögjön a fölös leve,

majd a szépen kimosott, sütőben kifertőtlenített (125 fokon) üvegekbe tettem, amikre a kupakokat rácsavartam. Az üvegeket nem kell teljesen megtölteni, mert a padlizsán képes akkor lenyomni a rácsavart kupakot mikor dunsztolni kezdik. Szóval bő 2, akár 3 ujjnyi szabad hely is maradjon. Volt jó pár üvegem, melyeknek a tetejük már igencsak többedszer voltak hasznosítva, kissé sérült volt a belső gumirozásuk. Azoknál egy lap celofánt tettem a tetők alá. Lévén a padlizsán igencsak kényes tud lenni a tartósításra, ezért lezárás előtt egy kevés tartósítószert tettem mindenik üveg tetejére.
Egy nagy fazék aljába kukta rácsokat tettem, azokra jöttek a lezárt üvegek, vízzel felöntöttem (lepje el teljesen az üvegeket) s a forrástól számítva 60 percig dunsztoltam. Fazékban kellene hagyni kihűlni, hát némelyik azért a fazékból az előmelegített sütőbe került, s ott hűlt ki. 
Ezután lehet gyönyörködni az üvegek számán, ha ez megtörtént, akkor irány a pince/kamra polca.

Ecetes sült paprika valamint paradicsomlé szintén elkészült, ezekről a bejegyzés következik hamarosan.

20 megjegyzés:

Mézeskalács írta...

Újfent megemelem a kalapom előtted! Azt hiszem az életben nem volna ember aki engem rávegyen 60 kg padlizsán "befőzésére". Nagyon kíváncsi volnék zakuszka receptedre, egyszer régen ettem egy Erdélyben, házilag készültet, azóta is számban az íze, nagyon szeretnék olyat csinálni, remélem teszel majd föl a blogra! Légyszi, légyszi!!!:)))

Ottis írta...

Hát ez kemény munka lehetett, egyszer le a kalappal előtettek, nagyon ügyesek vagytok!

Cakeni írta...

Jó neked ,hogy már túl vagy rajta,s méghozzá egy gigantikus adagon:)Az üvegekbe semmit nem teszel csak a padlizsánt és a befözőport?,mármint olaj vagy ilyesmi?Én a fagyasztoba szoktam tenni ,de az idén kipróbálom ezt a verziót is ,hagynám a fagyasztót másegyébnek:)

Adél írta...

Ez aztán mennyiség,nem semmi.Tényleg le a kalappal előttetek.

Chef Viki írta...

Anyám, mekkora adag!!! Elképesztő meló lehetett, le a kalappal, és receptre egy hátmasszőrt :-DD

A zakuszka befőzésre már én is fenem a fogam, és lesem az árakat, hogy áll a padlizsán és a paprika, mert ha kinyitunk egy üveggel, azt addig esszük, amíg látjuk :-))

csincsilla írta...

hű, nagyon tetszik a módszer, ki is fogom próbálni. elképesztő mennyiségekkel játszotok:)

Névtelen írta...

Szabad megtudni, hogy az ország melyik szegletében van ez az "új nagyker zöldség piac"?:) A mennyiséghez gratulálok! Engem is simán rá lehet venni ilyesmikre:) És olyan jó végignézni utána a sok-sok kész üvegen nem?:) A választ előre is köszönöm - Szonja

BeckZsu írta...

Fantasztikus adag! Gratulálok hozzá. Én sokkal kevesebbet szoktam eltenni mindenből, de akkor is csak attól van erőm hozzá, hogy arra gondolok, milyen jó lesz elővenni :)

sedith írta...

No, igen, mifelénk ez márcsak így szokott lenni! De ennyit mi sem szoktunk tenni, tavaly anyósomékkal együtt vettünk vagy 45 kilót, és mi is ketten sütöttük anyósommal. Bezzeg, az uracskámat ilyen munkálatra nem kapnám el, főleg mert azt mondaná, akinek kell, az csinálja!:D Bármennyire is szerette régebb, most nem bírja úgy enni a savassága miatt, és inkább nem is eszi. Elég sok megmaradt tavalyról. Én is a fagyasztóba szoktam tenni, illetve már egyenesen megkészítve, üvegbe, így még nem próbáltam, de lehet ki fogom. Bár nekem inkább van helyem a 6 fiókos fagyasztóban, mint az 1 négyzetméteres alapú kamrámban!:P

Viki írta...

Nekem még elolvasni is sok volt, nemhogy a mennyiséget megemészteni. Óriási kalapemelés előttetek. Életemben itt nálunk (Szarvason) láttam egy olyan családnak a kamráját, akik Erdélyből kölöztek ide. Nekem szemem-szám elállt azoktól az óriási mennyiségektől, amiket üvegbe zártak télire. Persze az is nagy család volt.
Nagy-nagy elismerésem mindkettőtöknek. Csak bámullak Benneteket. Nem mondom, hogy elutazom Brassóig, hogy megkóstoljam, de legszivesebben megtenném :)

4Gyerek írta...

Atyámvilág, hazajön az ember lánya a munkából, oszt ennyi kalapemelést lát. Igazán jól esik ennyi elismerést bezsebelni, főleg ugye mert mára kezdek nagyjából helyrerázódni testileg: fáradtság és hátfájás alpontokat illetően.

Igen, nagy a család, de ehhez annyit fűznék hozzá, hogy azért szombaton folytatjuk, akkor a szüleimnek fogjuk sütni (és nekik is minimum 20 kg lesz, még nem kaptam pontos beszerzendő mennyiségre választ). Valószínű akkor a zakuszkához valót is lemeccseljük.

Hol is van eme piac? Brassónak a Bertalan nevű negyedében.

Zakuszka recipé pedig tavaly került fel egy a blogra, idén majd igyekszem a mostani variánst is feltenni, ígérem pontos mennyiségek lesznek írva (remélem ígéretelmről nem is feledkezem meg).
Barátaink mézes zakuszkát is szoktak készíteni, nekem ízlik, Oldalbordának annyira nem jön be, hogy hajlandó legyen mézet áldozni eme cél érdekében.

Holnap jön a sült paprika című mutatvány. Az azért nem annyira hatalmas adag, bár a pasim az este bevallotta, hogy még reménykedik, hátha lesz olcsóbban is, s akkor repeta.
Zakuszka meg akkor mikor nem demo verzió lesz a piacon a pritaminpaprika.

4Gyerek írta...

na persze kihagytam valamit:

Enikő jól érted, az üvegbe padlizsán és kis tartósító kerül. Olajat miért tartósítsak? Az télen is kapható.
Nálunk is van fagyasztó, de jobb szeretem nem megtömni olyansmivel ami a pincében is elfér.

Névtelen írta...

Te jóatyaúristen!

Nem semmi!

Eszembe jutott egy 25 évvel ezelőtti történet, amikor bátyámat látogattam meg Brassóban az egyetemen, és felfedeztük a vinettát olcsón.
Abban az időben még nem telefonáltunk nyakra- főre, ketten eldöntöttük, hogy viszünk haza vinettát.
Valami 25 kilót vettünk, egy nagy utazótáskát, meg szatyrokat töltöttünk meg, és vonaton cipeltük haza.

Anya nem mondta, hogy vigyük vissza :D
Nekünk egy kiszuperált sparhelt volt az udvaron, és azon sütöttük. Eltenni megaprítva, és sóval, pici olajjal kikavarva , nagy lábosba történt kiforralás után üvegekbe tettük, majd lobogó olajjal zártuk le.

Ma már néhány kiló is elég, a fagyasztóba simán elfér.
No bakker, valami gáz van, nem veszi a profilomat.

fernel vagyok

Bianka írta...

Atya gatya volt mit dolgozni

Vicuska írta...

Volt munka vele bőven, ügyes kis család!!! :)

hard_cyclone írta...

Nagyon nagyon jó ez a recepted is. Bevallom, tőled nyúlom mindig a recepteket és nagyon értékeli a kisfiam és a férjem is. Asszem a jövőévi, végre kertesházas nyarunkra felkerül a palettára a padlizsánbefőtt is, mert egyszerűen imádjuk a padlizsánkrémet. Köszönöm, hogy vagy nekünk, nagyon jó :).

4Gyerek írta...

Hard_cyclone, nagyon-nagyon köszönöm a kedves szavakat, igazán jól esik mindenféle elismerés. Ha pedig a nálam látott receptek sikerrel lettek kipróbálva, az egy külön öröm számomra.
Remélem majd összejön a padlizsán. Hajrá!
(tudom, jövőre)

hard_cyclone írta...

Nah hellobello 2év csúszással, de jelentem, hogy szombaton egy kisebb adag padlizsán kerül eltevésre. Tényleg kicsi kb 6kg, próbálkozunk, aztán majd meglátjuk. A férjem kérdezi, hogy meddig áll el így a padlizsán? Nem akarja elhinni, hogy a következő szezonig. :-)

4Gyerek írta...

Na halihó! Ez szép munka, kicsi meg pici gyerkőcök mellett.
Hitetlenkedő férjnek üzenem, hogy ha sikeres volt az akció, akkor símán kibírja akár a 2015-ös szezonig is (mi végül tavaly azt hiszem nem tettünk el, vagy ha igen is, akkor minimálisat, mert maradt előző évről....de most már elfogyott, szóval akcióba kell lendüljünk)

4Gyerek írta...

Ja, vagy most szombaton következik? Akkor ha sikeres lesz az akció.... :)