Oldalak

2011. 10. 09.

Zsuzsi, képeslapok, Román Posta

Gyorsban, míg annyira friss bennem az élmény. Bizonyára itt-ott többen olvastatok ama felhívásról, melyben arról esett szó, hogy egy marosvásárhelyi kislánynak kértek képeslapokat, mellyel nyerni szeretett volna a Román Posta által kiírt versenyben. Arról is olvashattunk, hogy egy rövid ideig arra tippeltek, hogy valami oknál fogva nem lesz befutó Zsuzsi, egyszerűen semmi visszajelzés nem érkezett feléjük a kitöltött részvételi lap beküldése után. Aztán mégis. Mint kiderült, Zsuzsi nyert. Egy darabig azt hitték egyedüli résztvevő volt a kislány, de nem. Csak épp elenyésző számú lapot gyűjtött a többi versenyző. Zsuzsinak 9144 képeslapot sikerült begyűjtenie a kiírt időszakban. Most még arra is felkérte a posta egyik igazgatónője a pénzügyminisztert, hogy esetleg segédkezzen abban, hogy Zsuzsi eme sikere bekerüljön a Rekordok Könyvébe. Hát hajrá, hátha lenne erre is egy mód. Ez már hab lenne a tortán, hisz amit eddig én személy szerint nem is tudtam, a verseny 4 kategóriában zajlott, Zsuzsi végül mind a négyben elvitte az első díjat. A kategóriák: 
  • legtöbb romániai településből érkezett képeslap
  • legtöbb európai országból érkezett képeslap
  • legtöbb országból érkezett képeslap (a világ bármely tájáról)
  • a legtöbb képeslap (darabszámra összesen)
Ha jól láttam, akkor több jutalomban is részesült Zsuzsi, kirándulás a hegyekbe (a posta tulajdonában levő szállásra szól), kirándulás a román tengerpartra (szintén hasonló szállás) valamint a legtöbb képeslapért egy egyhetes autóbuszos kirándulás európai fővárosokba, ahova Édesanyja kísérheti majd el.
Hihetetlenül szerény kislányt ismerhettem meg Zsuzsi személyében, aki a díjak átvételekor könnyeivel küszködött, egyszerűen nem tudott semmit mondani meghatottságától.
Még egyszer gratulálok Zsuzsinak, lelkesen támogató tanárjának, Körtesi Sándornak. Nagyszerű emberek, akiket méltán segített a gasztroblogger közösség. És nemcsak. Amint hallottam, Zsuzsi lelkesen küldözgetett emaileket a célja elérése érdekében.

és pár kép:

mikor beléptünk a helyszínen ezervalamennyi, falra kitett képeslap fogadott a Zsuzsi friss "szerzeményéből" (teljes összevissza fények, a képek ezért olyanok amilyenek)

Zsuzsi a lelkes tanárával, Sándorral:
amikor a miniszter úr átadta a díjakat



7 megjegyzés:

martinelli írta...

Nagy gratula Neki!

Mesi írta...

Nagyon jó volt olvasni, köszönjük a beszámolót! :) Örülök, hogy el tudtál menni! :)

Vali írta...

Gratulálok. Tiszta szívemből örülök, hogy megnyerte.

Roza írta...

Nagyon nagy szeretettel gratulálok Zsuzsinak!
Köszi, hogy beszámoltál az eseményről:)

Kati írta...

de jó, őszintén örülök, hogy mind a 4 kategóriát megnyerte, annak is örvendek, hogy te ott lehettél, képviseltél minket a bloggereket.

sedith írta...

De jó, de jó!!!!
Nagyon lemaradtam az eseményekről az utóbbi időben, és most olyan jó volt mindent egyszerre olvasni! Átéltem az izgalmakat, mérgelődtem, majd itt az örömteli megkönynebbülés.
Gratulálok Zsuzsinak, és gratulálok mindenkinek, aki hozzájárult ehhez a csodás eredményhez!:)

Névtelen írta...

Gratulalok a kedves unokatesomnak! Bartha Andy