Oldalak

2012. 01. 13.

Szalonna-krém

Itt-ott szólt a szám, hogy bizony-bizony sajnálom, bár Oldalborda rendelkezik némi szász származással, de igazi szász kaják nagyjából ismeretlenek számomra. Sokáig zengte nekem, hogy így a Nagymamája meg úgy. De persze okosabb nem lettem, főleg mert szegény Nagymamát nem is ismerhettem. De minap előállt a drágám, hogy márpedig azt a nemtudjamilyen speck (németül nem tudóknak: szalonna) nevű kencét megpróbálja leutánozni. 

S lőn. Nekem csak a megkent terméket mutatta, majd kérésemre előállt a recepttel is. Hát meg kell hagyni, érdemes a pasit ténykedni hagyni a konyhában.

Hozzávalók: 
  • 1 kg füstölt szalonna
  • 6 keményre főzött tojás
  • 3 hagyma
  • 2 fej fokhagyma
  • fél póréhagyma
  • bors, pirospaprika, curry

Szalonnát, hagymát, fokhagymát, tojást húsdarálón ledaráljuk. A késes aprítóval megvágjuk a póréhagymát. Ízlés szerint fűszerezzük. Kencézni lehet reggelire, tízóraira, uzsonnára. Erősebb idegzetűeknek vacsorára is.
(legújabban nagyon rákattant a curryre, múltkorában a sókérges csirkecombokra is akart tenni, alig bírtam leállítani).
Ez pedig az első szelet kóstolóm volt. Igaz, én szükségét éreztem kis savanykásnak még. Mustárt nem engedélyezett a drágám, de citromot készségesen hozott, hogy azt csepegtessek. Na, azzal már döfi volt.
Az elsőú három fotó ánizsos cipócskákkal készült. Annak a receptje is hamarosan következik.

13 megjegyzés:

Alíz, Erdélyből írta...

Jujj, de finom ez! Az én nagymamám is készített hajdanán, de ő mustárt is tett bele, ráadásul nem is volt szász. Apropó, miért írod, hogy sajnálod, hogy a párod szász származású?! Ez nem hátrány, legalábbis szerintem...

Blogkonyha írta...

Jó lehet! 1 kg szalonnából van bőven, gondolom...Milyen meglepetéseket okoz neked az oldalbordád! :o)))

Praliné Zsuzsi írta...

Jujj, de jó! Ilyet se hallottam még, de nagyon tetszik!

Praliné Zsuzsi írta...

Rögtön némi házipáleszt asszociáltam mellé... hm!

4Gyerek írta...

Alíz, igazad van. Módosítom.
Mert mikor így kezdtem el, még másképp akartam tovább folytatni, erre tessék, milyen hülyeség sül ki belőle.

Zsuzsi, naná le is küldtem utána egy jó kis pohárka diópálinkát. Tök jó, hogy azt későn fejeztem be, mert így még van belőle. Töltsek?

trollanyu írta...

Nagyon jó, még sosem hallottam szalonnakrémről:) Milyen szuper oldalbordád van neked, csak hagyd őt többet ténykedni a konyhában:)

Gerdi írta...

Én "Oldalbordám" nem konyházik, mióta megnősült. Csak a kint készült kaják mellé hajlandó odaállni. Pedig ilyen kiadós szalonnakrémet ő is szívesen kenne a kenyerére:-) Na jó, elkészítem én neki.

Zsofi Molnar írta...

Húúú, ezt "le kell gyártanom" életem Párjának!!!! Oda lesz érte, az tuti!

Roza írta...

Az oldalbordádat mindenképpen érdemes "megtartani":)
Nekem tetszik a recept, el is viszem:) Mert kalória van benne bőven, de szénhidrát annál kevesebb:)

Kata64 írta...

Nagyon jó recept! Mi nagyon szeretjük:-)) Én is mustárral készítem. Ugyan így csinálom a töpörtyű krémet is.
Párom szakácsnak tanult és dolgozott is benne régebben. De itthon nem főz. Mindig azt mondja az enyém finomabb ízvilágú:-(( Nagyon cseles:-))

Marika írta...

Aztaaarézangyalátnéki!:) Nagyon jól hangzik ez a recept! Feltétlenül engedd máskor is az oldalbordádat a konyhába, ha ilyen finomakat tud készíteni!:) Az enyém imádja a szalonnát, ezt is tuti , hogy szívesen kenné a kenyerére, sőt, lehet, hogy meg is csinálná!( Ő is tud konyhai remekelésekkel meglepetést okozni!) :)

HajniZoli írta...

Húúha!Gyerekkorom óta nem ettem szalonnakrémet.Hamarosan nálunk is terítékre kerül:)Lopom:)

Névtelen írta...

Nagymama fött krumplit is darált hozzá. Nagyon finom. És a hagyma legyen lila, tavasszal lehet zöldhagyma is.