Kedves gombásztársam elvitt magával. Így aztán bakancslistámra kikerülhetett egy ✅
Lilatönkű pereszke már nem csak fotós talàlka szàmomra.
Fotón savanyúsàgnak eltéve.
Pillanatok a konyhámból, mindennapjainkból
Kedves gombásztársam elvitt magával. Így aztán bakancslistámra kikerülhetett egy ✅
Lilatönkű pereszke már nem csak fotós talàlka szàmomra.
Fotón savanyúsàgnak eltéve.
Nos, elérkezett 10 óra, csónakunk sehol. Poén, hogy Nikollnak meg az utasai nem voltak sehol. Szerencsére ott egy másik helybéli felhívta azokat akik értünk kellett volna jöjjenek, albánul ledumálták a dolgokat, aztán úgy 40 perc késéssel meg is érkezett. Onnan már minden rendben volt.
Sajnos a Shala folyón a vízállás elég alacsony volt, a csónakosunk amíg tudta, felkínozta a járgányt amennyire lehetett, hogy jusson az élményből.
Az életben nem gondoltam, hogy a Shala folyó partján medvehagymát fogok rágcsálni.
Lányom makro fotókat készített a vízben levő kövekről.
Egy óvatlan pillanatban a telefon elmerült. Mondtuk neki, hogy lehet érzelmes búcsúra felkészülhet. Kiráztam belőle amennyire tudtam a vizet, becsomagoltam wc papírba, s be a hátizsákomba. Aztán autóban legmelegebb helyen tartottam utána, s talán másnap délben engedtem meg, hogy bekapcsolja (instans kikapcsolta mikor kikapta a vízből). Hát úgy tűnik Fortunát is valahol magunkhoz vettük csónakázás közben, a telefon megmenekült, harmadnaptól már töltést is engedélyeztem, minden oké volt.
S mert hiába volt szép, meg marasztaló a hely, autóhoz visszaérve összekaptuk magunkat és indultunk a szállás fele. A tó fele vezető út olykor írtó pocsék, szóval rá kell számolni az utitervnél, hogy ez bizony nem haladós, de cserébe szép. Reggel tótól jövet már láttuk amit éjszaka csak sejtettünk.
Szállást hamar megtaláltuk, szerencsére még a kikötői wifin betöltöttem az útvonalat, férj emlékezett az épületre, így kb szempillantás alatt megkaptuk hova kellett menni. Szoba elfoglalása után lementünk a partra. Szép nem szép, meg kell jegyeznem, hogy iszonyat kosz volt. Aztán elindultunk valami vacsorát keresni. Pizzát, paninit választottunk, majd szépen visszasétáltunk a szállásra. Picit megterveztük a másnapot, majd senkinek nem kellett az álommanó után kiabálni.
Másnap nem sokat teketóriáztunk, reggel férj gyorsan lefoglalt egy szállást Piqerasba, aztán indultunk. Igazából most mutatta meg Albánia az igazi arcát. Egyöntetű véleményünk, hogy nagyjából mint Románia úgy 30 évvel ezelőtt. Első megállónk egy útszéli eper árus volt. Sok-sok fóliát láttunk mire rájöttünk epret termesztenek. Aztán megadatott a lehetőség vásárolni. Kis alkudozás után 3 tálca eper érkezett az ölembe. Gyors hátraküldtem egyet a gyerekeknek, majd egyet megettünk szülőkül, az utolsót pedig 4 fele osztottuk. Finom, friss, roppanós eperhez volt szerencsénk. Elméletileg magot is fogtam, gyakorlatilag a fene tudja hova lett.
Permetbe először nem is mentünk be, gondoltuk egyszer a bakancslistán tegyünk pipát Benje mellé a szabadtéri termálmedencéknél. Persze az offline navigáció cseppet megtréfált, mert bár egy darabig relatív friss aszfalton gurultunk, egyszercsak egy hídnál letérített. Mire szétnéztünk, már bent is voltunk egy erdőben. Mondtuk, hogy ez bíztos nem lesz jó, német rendszámú lakóautókkal találtuk szembe magunkat az aszfalton, kizárt ilyen helyeken jártak volna.
De végül megtaláltuk. Családom azonnal fürdőruhát öltött magára, én meg mentem fotózni. Esett is az eső, fázós is vagyok, fenének volt kedve az öltözősdihez. Miután kellőképpen kipancsolták magukat, én picit megmásztam a hegyoldalt, visszaindultunk.
Itt pont vlget ért az út |
Másnap a szálláson mini arborétumban éreztük magunkat, fiam a növényazonosító applikációját jól megdolgoztatta. Szedtünk néhány hamvas, üde citromot, majd útnak indultunk. Megnéztük a partot, tengert, majd a helybéli vár maradványát fent a hegyen (oké, én nem). Következett Porto Palermo, Himare, Dhermi és a Llogara hágó. Hát arra a kietlen magaslatokon kacskaringózó útra is ráillik a gyönyörűség. Sajnos a tető előtt kicsivel köd borult a tájra, a kilátó értékelhetetlen panorámával szolgált. Így aztán néhány perces megálló után gurultunk is tovább.
Keskeny út fölötti szőlő alagút |
Enver Hodzsa bunkervilágának egyik útmenti példánya |
Porto Palermo |
Picinyke agávé levél |
Llogara hágó |
Llogara hágó közel a tetőhöz |
Megálltunk a Vlore melletti Zvernechez tartozó Szent Mária kolostornál, ami egy középkori bizánci templom a 13-14-ik századból. Egy minike szigeten fekszik, ami a Narta lagúnában található. A szigetre egy fából készített, cölöpökre épült palló vezet. Elég érdekes, Kicsilány szigorúan csakis előre nézve haladt, nem akart lefele nézni, őt zavarta. Maga a kolostor egy kicsike kis épület, ami a templomkerttel együtt kb le is fedi a teljes szigetecskét. Aki kis harapni- vagy innivalót szeretne, az a parkolóban levő foodtruck-nál teheti meg.
Innen
úgy döntöttünk, hogy Vlorát kihagyjuk (sokminden kimaradt, de hát kell még
húzóerő a visszatéréshez). Talán innen továbbhaladva az út melletti
narancsárustól férj betárolt több mint 11 kg narancsot (de az is könnyen
meglehet, hogy ez máshol volt, nem emlékszem pontosan). Jó sok mag volt bennük,
haza is hoztunk. 2,5 kg gyümölcsből 76 gramm magot nyertem ki. Aztán
megérkeztünk Beratba. Gondoltuk először irány a szállás, majd gyalogosan
ismerkedünk a várossal. Nos, az megvolt, hogy mi a szállás neve, milyen utcában
van. Helyszínen utca ok, szállást nem találjuk. Már-már mentünk ki a városból.
Megfordulunk, ketten jobbról, ketten balról meresztettük a szemeinket, hátha.
De nem. Nos, volt egy benzinkút, gondoltuk hátha ott tudják. Férj kiszáll,
bepróbálkozik az angollal. Pasi néz, nézi a telefonon mutatott szállást, nem
szól egy árva szót sem. Egyszercsak elmosolyodik, majd megszólal: “that’s
my brother’s”. Azonnal hívta telefonon a testvérét, mi pedig 5
percen belül már a becsukott kapu mögött beszélgettünk a szállás tulajával.
Gyors pakolás, majd esőernyő/esőkabát és indultunk is megismerni a várost.
Mászkáltunk az ezer ablak részen (aki nem tudná, Beratra azt mondják, hogy az
ezer ablak(os) város), a sétálóutca forgatagában. Sajnos picit elszámoltuk
magunkat, bankkátyával a zsebünkben nem gondoltuk annyira macera olyan helyet
találni ahol készpénz nélkül lehet fizetni. Kártyáról kivenni pénzt pedig elég költséges
mulatság. Aztán betértünk a Lundrába. Vagyis a Lundra 2-be. Ez egy fast food
hely, ahol szerintünk a tulajdonoshoz volt szerencsénk, kiválóan beszélt
angolul, mondta épp egy hónapja nyílt a Lundra 2. Másnap láttuk is, az első épp
szétkapva, kb felújítás alatt. Pizzát meg gyrostálat rendeltünk. Kifogástalan
volt, a kiszolgálással együtt. A pasi megkérte Kicsilányt, hogy értékelje őket
a google-n. Hát végül a kiskorúakkal együtt én is értékeltem, így egyből 3 db
5*-ot zsebelhettek be. Pedig férjnek is tetszett, főleg a végén mikor a pasi
megjelent 3 pohárkával meg egy üveg rakival (nem, nem olyan mint
Törökországban, ez szőlőpálinka). Én csak egy kortyot fogyasztottam, férjnél
belefért az én adagom is. Lundra után meglátogattunk egy cukrászdát. Bűnözés volt a javából. De nem jöhettünk el Albániából trilece próba nélkül. Volt még pár finomság, köztük pisztáciás is. Jó is, hogy csak egyszer estünk bűnbe.
Másnap reggel dőzsöltünk, a szállás árában a reggeli is benne foglaltatott. Bőséges és fnom volt. Még tiikus albán desszertet is kóstlhattunk, a petullát. Továbbá volt termő citromfa, amin csodálkozva láttam, hogy voltak olyan ágak, mintha rózsára lett volna oltva. Tipikus citrom, de tüskés. Nos, a tulajt megkérdeztük. Kiderült, hogy azok a hím ágak, igazából nincs rájuk szükség, vagy 2-3 olyan ágat metszőollóval le is vágott bemutatóként. Hát megint okosabbak lettünk. Csomagolás és indulás. Hisz este 7-re Durres kikötőjében kellett lenni, 10-kor indult a komp Bariba. De addig még sok szép élményt igyekeztünk gyűjteni. Elsőnek megcéloztuk a Divjake-Karavastra nemzeti parkot. Hát néhány héttel/hónappal korábban bíztos még nagyobb élmény lehet ide eljutni. A Karavasta lagúna számos madárfaj telelő helye, 263 fajta madár, amiből 85 védett faj van ott számontartva. Offline térképen nem volt teljesen egyértelmű, hogy a lagúnát körbe lehet-e autózni. Figyelmeztettem is életem párját, hogy offrodosok egyes számú szabálya, hogy soha ne egyedül térj le az aszfaltról. Nos ő épp ezt készült megszergni. Megfejelve azzal, hogy még albán sim kártyánk sem volt, este indult a kompunk, de ő hajthatatlan volt.
Ez is Bariba ment, de mi más társasággal voltunk. Elméletileg minket a Grandi Navi Veloci kellett volna vigyen, végül AF Marina-ra tereltek fel. |