Sókéregben sült báránylapocka

Nem tudom ki hogy van a sóval sütéssel. Pár éve addig ügyködtem, míg Oldalborda rábólintott, hogy ugyan süssünk már meg egy csirkét sóba bújtatva. Finom volt, csak a legnagyobb bánatunkra a csirke bőre kuka volt, annyira beitta a sót.

Tavalyelőtt egy disznóvágásos könyv projektjét pártoltam fel. Nem nagyon szívesen emlékszem vissza arra a napra, valami tizen számú kaja készült aznap, a végén nekem több végem volt mint egy sima botnak. Akkor készült egy sótésztában sült tarja. Hát az.....na AZ! Igen, valami Istenkirályság volt. Aztán milyen is az, hogy az embert folyton az új, ismét csak új és megint csak új dolgok kipróbálása hajtja?! Aztán előkerülnek az emlékek, felelevenednek a régi ízek, s eldöntjük, hogy újrázunk. Na persze nem lemásoljuk önmagunkat, hisz az kissé snassz volna. Így lett ezzel a sótésztával is. Most sertéstarja helyett báránylapocka lett vele burkolva. 

Sőt, most azt is elmondhatom, hogy csontos húst is nyugodtan beletehetünk, max a szeletelésnél leszünk csöppet bajban, de legalább nem a nyers húsból a csont eltávolítással vesződünk hosszú perceken át.

Hozzávalók a sótésztához:

• 75 dkg liszt;
• 50 dkg durva szemű só (visszajelzést kaptam már arról is, hogy ha ló nincs, a szamár is megteszi alapon a finom sóval is müködik a dolog);
• 4,5 dl langyos (netán meleg, de nem forró) víz;
• 2 tojásfehérje;
• maroknyi aprított zöldfűszer (szükség törvényt bont alapon a szárított is megteszi, jelen esetben morzsolt oregánót és liofilizált korianderzöldet használtam)

A sótészta lekenéséhez:

• 2 tojássárga
• 2 evőkanál tej

A tészta hozzávalóit simán összegyúrjuk, majd pár órát pihentetjük. Nyáron hűtőszekrényben, télen bőven megfelel a konyhapulton is, ha nem egy agyonfűtött konyhánk van. Ezután a tésztát enyhén lisztezett munkafelületen 5-6 mm vastag lappá nyújtjuk. Ráhelyezzük a húst (jelen esetben egy báránylapocka, de amint említettem, volt már bő 2 kg-os tarja is). Ha csontos húst burkolunk, akkor csak tegyünk a húsra némi friss zöldfűszert (petrezselyem, rozmaring, metélőhagyma, olasz szalmagyopár, bár i ami épp adott és talál az adott húshoz), ha pedig színhúsunk van, ejtsünk rajta hosszában egy zsebet és abba tegyük a zöldfűszert. Ezután a sótésztát hajtsuk a húsra, zárjuk le. Helyezzük egy tűzálló tálba, s kenjük le a tejjel elkevert tojássárgával.

200 fokra előmelegített sütőbe tolva 1-1,5 órán át süssük.
Ha van maghőmérőnk, tökéletes szolgálatot tehet. 1 óra sütés után nyomjuk a hús közepébe. Ha 68-70 °C között mutat, akkor el is zárhatjuk a sütőt.

Körítésnek ezúttal fokhagymás párolt répát meg párolt brokkolit kínáltam. Mert van a családban aki haragban áll a répával.

Bárányleves

Imádom. Amennyire nem csúszik nekem a töltött bárány, épp annyira nyerő a leves. Így nem is kérdéses, hogy a bari belsőségei hova kerülnek. Hát a levesbe. 

Csütörtökön állatka jobb létre szenderült, daraboltuk, egy része fagyasztóba, leves alkatrészei a hűtőbe kerültek. Majd másnap este odatettem főni, végül vasárnap délben került befejezésre. Kissé hosszúra nyúlt készítési időt egyáltalán nem sínylette meg. Sajna két nap után elfogyott.

Hozzávalók

• bárány feje, lehetőség szerint kettéhasítva, agyvelő épen kivéve
• tüdő
• lép
• vese
• szív
• némi hulladék hús
• nyak
• 1 fej hagyma
• 2-3 babérlevél
• rizs
• tárkony
• ecet (ha van, természetesen használhatunk tárkonyos ecetet is)
• só
• tejföl
• 1 ek liszt

A bari alkatrészeket (kivéve az agyat) a hagyma és babérlevél társaságában odatettem főni. Este lévén, miután felfőtt, a lángot pislákolóra vettem vissza, az egész max gyöngyözött, a forrás megállt. Másnap reggel zártam le, a tüdő is gyönyörűen megfőtt, semmi porcikája nem készült szétomlani. Ezt máskor is alkalmazom, kitűnő a pislákoló lángon főzés (persze a főzőlapom bíztonsági rendszere nélkül nem hazardíroznék felügyelet nélkül hagyni, s aludni menni). Miután kihűlt, a nyakat és fejet kicsontoztam, a húst, belsőségeket apró kockákra vágtam, hagymát, babérlevelet kidobtam. Mivel hajlamos vagyok olykor a rizs mennyiségét nem megfelelően méretezni, így most a rizst külön főztem meg, s úgy adtam a leveshez (naná elég is lett, meg sem maradt...bezzeg ha direktbe tettem volna...). Miután a rizs kész, benne a levesben, sózom, tejfőllel és liszttel behabarom a levest, beleteszem a darabokra vágott agyat, egyet épp forralok rajta s el is zárom a lángot. 

Itt jött az izgalom, mert teljes meggyőződésem alapján bementem a kamrába, hogy elővegyem a tárkonyos ecetet. Igenám, de az üvegben tárkony semmi, ecet is alig. Sebaj, keresem a másik üveget. Amit azóta sem találok. Hát valószínű tél elején jó párszor készült Kicsilány kérése alapján tákomos leves, így elfogyott. Anyós épp sajnálkozott, hogy ha szólok, akkor hoz nekem otthonról. Hát eső után köpenyeg. De akkor felidéztem Micimackót, mi szerint gondolkodj, gondolkodj. S nekirontottam a fagyasztóm egy bizonyos fiókjának. Félig kirámoltam a tartalmát a konyhaasztalra, mikor jött a fellélegzés. Volt a fagyasztóban.

Szóval a fagyasztott tárkonyból vágtam az ízlésünk szerint jó sokat, majd a maradék tárkonyos ecettel kicsit savanyítottam a levest, s mehetett is ki a teraszra, ahol már a tányércsörgetés, evőeszközzel zakatolás jelezte, hogy várnak rám.

Mindenki elismeréssel kanalazta a levesét, mondanom sem kell...az agy volt a gyerekeimnél is a menő. Akárcsak az én gyerekkoromban. 

Tavaly nem volt bari, így leves sem. Tavalyelőtt igen. Érdekes, a nagyok nem emlékeztek a levesre. Hiába no, bari az csak ilyenkor tavasszal van.