Snickers bonbonba bújtatva

Erinacea a közelmúltban egy olyan bonbon receptjét tette közzé, amit helyben ugrottam is elkészíteni. Mogyoróvajat hónapok óta nem láttam a boltokban (igaz nem is kerestem), így jól fogott az útmutatás, miszerint itthon is elkészíthető. Több se kellett, Oldalborda épp vizsgázni volt, hívott menjek utána, én meg elgurultam egy boltig is. Kisebb kiszerelés drágának találtatott, no de a 2 kilós olcsónak volt mondható, így nem volt kérdéses melyiket veszem. Abból ugye bátran lehet mogyoróvajat készíteni. Nem tudom súlyra mennyi volt amit a kisebbik késes aprítomba tettem, amit az egy darabig aprítgatott, majd nem bírta. Nosza átkapargattam a nagyobbik gépembe, az szépen ott is hagyható a konyhapulton, eldolgozgatott magában. Mikor kikapcsoltam, nem jött, hogy a szemeimnek higgyek: eléggé folyós massza várt a tálban. Pedig bizisten egy csöpp folyadékot sem tettem hozzá, kizárólag a mogyoró ment a masinába. Az eredmény ellenben elég jó meleg massza lett, gondoltam majd a hűtőben szépen megszilárdul. Hát elég folyékony maradt.

A művelet aránylag elején félretettem egy kevés aprított mogyorót, hogy a bonbonban mogyoródarabkákra is lehessen bukkanni. Igenám, de nem lehet tudni azóta sem kicsoda, de jelenlétemen kívül szépen kiürítette a tálkát. Így másnap kénytelen voltam újabb adagot izzítani, ezúttal nem hagytam eszeveszettül dolgozni a gépet, az eredmény ismét krémes, de ezúttal hűtőben az elvárásoknak megfelelő mogyoróvajat kaptam. Tehát lehet így is (oké, a folyósabbat is bevetettem, Gesztenyénél talált kekszrecipé alapján).

Hozzávalók:

• 3 tábla 75%-os étcsoki (egyenként 100 grammos kiszerelésben)
• darabos mogyoróvaj (mikor ugye sikerült a mogyoróvajhoz másodszori nekifutásra a mogyoródarabkákat keverni)
• 1,25 dl tejszín
• 12,5 dkg cukor
• 3 dkg méz
• 2 dkg vaj
• csipet só (én a vaniliát kihagytam)

A cukorból karamell készült, amit felöntöttem a tejszínnel. Itt kissé meggyűlt a fonnivalóm, ugyanis a karamell igencsak nehezen adta be a derekát, mindenáron csomós akart maradni, de végül kitartásom árán lemondott a konokságról. Ekkor került bele a vaj, méz és a só. Majd a tűzön addig kavargattam míg jó lrémes nem lett az eredmény, kavarás alatt már látszott az edény alja. Ekkor csüccs bele némi hideg vízbe, gyorsított eljárású hűtés végett.

A csokit olvasztottam, temperáltam, kikentem vele 3 szilikonformát, amiket egymás után a hűtőbe tettem. Mikor az utolsó megvolt, az elsőt kivettem, némi mogyoróvajat tettem az aljába, majd erre került a karamellkrém, vigyázva, hogy a csokiburok záráshoz is maradjon hely. Így ment ez mindhárom formával. Ekkor ültek egy keveset a hűtőben, nem tudom pontosan mennyit, mert épp a gyereksereg igényelt. Konyhába visszatérve ismét csokitemperálás, majd lezártam a formákat. Szűk óra elteltével (bár lehet csak 45 perc volt) próbálkoztam az első darabok kipattintásával. Körülöttem ugráló aprónép nem kis örömére már fogyaszthatók voltak. Persze amelyek reggelig vártak a formából való távozásra, azok testi épsége kevésbé volt megcélozva.

Hát legközelebb lehet kapom magam, s valami poharas finomságot készítek abból a karamellkrémből, esetleg darabos mogyorót keverek bele a fenti ízvilág elérése érdekében, mert akkor kevesebbet kell várni a finomság ehetőségi pillanatáig.

Édes kis finomságok

Életem párja kimondottam útálja ezt a hisztériát amit itt képesek elművelni a Valentin napozással. Végülis igaza van, évekkel ezelőtt még símán csak Bálintokat köszönthettünk ezen a napon. De persze azt ő is belátta, ha kis csokit ezen a napon szív formába passzírozva tálalok neki, az nem vétek, meg tudja ő enni a szívecskét is. Főleg ugye ha csoki. S nem is akármilyen. Finom kis bonbon.

Aminek úgy indultam neki, hogy na most aztán megpróbálom a külső csokiréteg színezését, fehér és barnacsoki keveredésével. Hisz azok is olyan gyönyörűségesek. Csak persze Kiffiam alvását épp akkor kellett megszakítsa, így nem lett az igazi. De most kicsire nem adunk. Folytattam tovább.

Már van az 3 hete is, ha nem 4, hogy aszalt mangódarabkákat beáztattam némi mogyorólikőrbe. Egy este ugyanis eldöntöttem, hogy márpedig a mangók alkoholba csücsülnek. Valamiért a mogyorólikőr győzött. És engem utólag meggyőzött. Persze időközben még egyszer pótoltam a likőr mennyiséget, mert jócskán elillant, meg ami maradt, az besűrűsödött. De amit ma találtam a csészében, hát már épp ott is a felszínen levő darabok már a kiszáradás határát súrolták, de lennebb ásva volt jó bőven nedves példány. Jó pár darabkát apró kockákra vágtam, lehettek olyan 2-3x2-3 mm nagyságúak. Vastagság meg kb ugyanennyi, ami ugye adott volt a szárított szeletek vastagságából. Aztán vagy 6-7 marcipángolyócskát az apró lyukú reszelőn átengedtem. A bonbonformám ugye ki vala kenve temperált barna (85%-os) meg fehér csoki keverékével. Utána került egy réteg aprított mangó, arra kanalaztam egy kis koncentrált levet, ami még az áztatás folyamatán megmaradt a csészém alján. Édes, sűrű, mogyorólikőrre nyomokban emlékeztető ízű valami volt. Utána egy réteg marcipánreszeléket is belenyomtam a formába, végül lezártam a maradék barnacsokival. Annyi alkoholt nem tartalmaz, hogy gyerekekre nézve megtagadjam a kóstolást. Hát elmondhatom, a két pasasom meggyőztem. Olyannyira, hogy kellett közöljem, a lányoknak is hagyni, akik már le voltak fektetve.

A lányok sem mentek alukálni csokikázás nélkül. 

Aki talán olvasta, az tudja, hogy nemrég Erinacea egy játékot hírdetett, aminek szerencsés nyerteseként választhattam egy bonbonformát. Hát én csokitáblásat választottam. Bár kissé furcsa volt a forma befogadóképessége, amit a gyártó oldalán láttam. S valóban, ezt a formát azt hiszem képtelenség töltött finomságokra használni. Ez pedig ugye a kihívás.

Pénteken meg is érkezett a postás a kis küldeménnyel. Büszkén cincálom a csomagolást, miközben potyogni kezdtek belőle valamik. Élelmes Kiffiam egyet meg is ragadott, Oldalborda meg kérte a fuvardíjat (ő hozta be a házba). Hát csak álltam s bámultam, nem is gondoltam arra, hogy kedves megajándékozóm kóstolókat is mellékel nekem. Másodszorra is sikerült lenyűgözzön. Vagy harmadszorra? Mert ugye kaptam egy díjat, meg a nyeremény, s most a kis ízminták. Amikről aztán kaptam egy listát is, hogy mit is kellene beazonosítanom. Hú. Egyenlőre ugye hiányzik az a 2 darab, bár Kiffiam által kaparintott darabból csentem magamnak egy morzsányit. A többihez.....nincs szívem egyedül felfalni, elvégre mire is tanítom a gyerkőket? Megosztani amit kapnak. Igenám, de akkor hogyan osszam? Na, majd csak kitalálom.

Addig meg itt van nektek az általam elsőként felmutatott csokitáblás kreációm.

Első nekifutásra azt mondtam: legyen sakktábla. No, de az elég sovány kreativitásra utal, így aztán miután bepöttyöztem a formát, hát egy réteg darált mákkal szórtam meg, s utána zártam le valahogy a formát. Hát elsőre nem rossz, de ezt még kell finomítani. Hisz a liofilizált gyümölcsök ha még Bp-en sem megtalálhatóak, akkor mit várok én itt az újdonságok szempontjából Világvége 77 számként nyílvántartott Brassóban?

Mentás bonbon

Mi mást is lehet így a téli szünet előtt ajándékozni a tanítónéniknek, mint házi készítésű valamit. Hát a tegnap a lányok mézeskalácsot gyártottak (nekem ezerrel kellett a határidős papírmunkálataimmal foglalatoskodni, így kicsaptam nekik az asztalra a kiszúrókat, s azzal vissza is vonultam a gépemhez), amit ma Elsőszülött az ünnepély utáni nasinak szánt, Középsőm pedig az osztálytársaknak szánt belőlük kóstolót. Így aztán nem maradt más hátra, mint ma kaptam magam, elő a bonbonos formákat, s adj neki. 

Szerencsére tegnap egy adott pillanatban szűk 2 dl (azt hiszem olyan 1,8 volt) tejszínt felforraltam, elő a kamrában ücsörgő menta készletet, s egy hatalmas adagot morzsoltam a mentából a tejszínbe. Kb annyit, hogy egy sűrű massza legyen a tálban. Azt este lefekvés előtt szépen leszűrtem, azaz sűrű szűrőbe öntöttem, hagytam csöpögni, majd a végén kézzel is jól megnyomkodtam. Aztán ma reggel szépen felolvasztottam 2 tábla 55%-os étcsokit, kikentem velük a formákat, s be a hűtőbe. Míg a formák a hűtőben csücsültek, felolvasztottam 2 tábla fehér csokit, s ebbe beleöntöttem a mentás tejszín 2/3-át. Utána szépen a formákba kanalaztam, be a fagyasztóba kb. 1 órára, utána szépen a maradék étcsokival lezártam. Ismét hűtőzés, majd kipattogtattam, be a papírkapszliba, fényképezés, s rohantam is, mert ma a lányok csak 3 órát tartózkodtak a suliban. 

Tehát a hozzávalók, amiből 39 bonbon lett:

2 tábla 55%-os étcsoki (200 gr)

2 tábla fehércsoki (180 gr)

1,2 dl tejszín (32%-os)

szárított mentalevelek

Amúgy Kicsilány óvónénijei már a múlt heti ünnepélyen megkapták a bonbonokat, nekik a már említett mogyorós-marcipános készült, arról még fotó sem lett, akkor még inkább rohantam.

Na, s akkor megmutizom a lányok mézeskalácsait is, a képek eléggé olyanok amilyenek, közel éjfél magasságában fotóztam őket.

Elsőszülötté

Középső csajszié

Marcipános-mogyorós bonbon

Tavaly engem is elkapott a bonbonkészítés utáni vágy. Tudtam egy Mo-i címet, azon a nyomvonalon indultam, s kaptam egy céget itt Romániában, aki szintén olyan olasz szilikonformákat forgalmaz. Állítólag. Találtam egy telefonszámot. Hát nem volt könnyű, kb. 5 napig könyörögtem nekik küldjenek fényképes árajánlatot. Végül küldtek, csak épp nem gondoltak arra, hogy bennem némi kereskedői hajlam is szorult, s felháborodván a "gyors" kiszolgálásukon, lecsaptam ama figyelmetlenségükre, hogy az olasz cég prospektusát adták meg nekem. Hát nem voltam rest, azon nyomban rámentem az olasz honlapra. Ott annyiféle forma fogadott, hogy órákon keresztül azon töprengtem, hogy mennyit és melyikeket rendeljem meg. Aztán megajándékoztam magam klasszikus formákkal, gyömbéremberkéssel, téli hangulatúval, húsvétivel, dínóssal meg nem is tudom már milyenekkel. Tettem ezt annak fejében, hogy minél többet rendeltem, annál kisebb volt a szállítási költség. Vettem cukorformát is, azt még igazából nem is nagyon használtam, csak egyszer, a kisfiam szülinapjával egybekötött keresztelői tortához készítettem a kis mozdonyokat és kocsikat. A végeredmény megfelelt, csak épp a befektetett munka és idő volt óriási, ezt még csiszolni kéne (csak még nem tudom hogy).

Aztán a napokban már nagyon készülődtem egy gránátalmás próbálkozásra, s tegnap látván Edó marcipános bonbonjait, s megvolt az utolsó lökés. 

A csokikéreg s a maripángolyócska közti krémes cumó nekem kissé lágyra sikerült, aki ezt a nyomvonalat kísérné, annak javaslom, hogy a tejszínbe több csokit tegyen.

Hozzávalók:

30 gr magas kakaótartalmú étcsoki (nálam most 75%)

1 dl tejszín (nekem most 32%)

125 gr tejcsoki

15 darab erdei mogyoró

marcipánmassza (a Plusban lehet venni, marzipan kartoffeln néven fut, a tasak 100 grammos, ára szerintem tök jó, nekem volt egy megkezdett zacskóm, egy rózsát készítettem belőle, s még most is maradt belőle).

Az étcsokit temperálós módszerrel, amit Erinacea oldalán olvastam, megolvasztom, majd kikenem vele a formát. Senki ne kövesse a példám (siettem a lányok után a suliba), s ne sajnálja az időt a kétszeri kikenéshez. Tehát kikenni, hűtőben rövid idő alatt megköt, újból kikenni, ismét hűtőben hagyni megszilárdulni.

A marcipánt sütőlap között kinyújtom, majd kis kockákra vágva bevonom a mogyorókat. A marcis mogyorókat a kikent bonbonformába teszem, majd a tejszínben felolvasztott csokis masszából teszek egy keveset a mogyorógolyócskákra (ebből a masszából még bőven maradt más bonbonhoz is).

Ezután a szilikonforma behuppant a fagyasztóba, s miután megkötött annyira, hogy a bonbonok aljának való csokiréteget is rá lehetett tenni, hát megtörtént az utolsó művelet, s ismét a fagyasztózás következett.

A fotók nem igazán sikeresek, gyermekeim meg Oldalborda nem igazán voltak türelemmel a fotózás iránt. Főképp a kisfiam tépte ki a kezemből, eszméletlen, hogy mekkora csokirajongó (hiába no, első gyerek közel 4 éves koráig alig 1-2x kóstolt csokit, a másféléves fiam pedig rendesből reszket érte....ember legyen a talpán aki meg bírná vonni tőle eme nasit).

A képen a középső delikvens az a gránátalmás, abból majd még lesz egy kísérlet, ezek rettenet illó anyagból készültek.