Skócia 5-ik nap. Szigetvilág 1

Gondolom vártátok már a beharangozott Külső Hebridás beszámolót, sorry a várakozásért. Tanyánk jelen állása szerinti utolsó kettő mangalicáját végeztük ki tegnapelőtt, tegnap pedig rá kellett pihenni a melóra, ami egy kirándulásban nyilvánult meg. Volt benne becsületes sárdagasztás, bölény látogatás, gyerekeknek hegyi úton jégen csúszkálás, parázs fölött sütögetés, majd mindezek megkoronázása a Borvizek útja program keretén belül épült egyik kis pancsoldában csobbanás. 36 fokos vízben. Egy királyságos masszázs tette volna tökéletessé a napot, de sajnos ebben nem volt részem. Csak némi elnagyol 1-2 perces könyörmasszázs a saját kiskorújaim részéről. No meg pár erőteljesebb mozdulattal megfejelet az apájuk is a témát.

No, de így az év utolsó napján hadd idézzem fel Lewis szigetén töltött első napunkat.

Nos, miután hatalmas alvás után kipihentük az előző napi fáradalmainkat és a szállásra érkező hajrás autózást, egy alapos reggelizés, plusz számomra koffeinkészlet feltöltés után fogtuk az alapos térképünket, a Hebridás könyvecskénket és nekivágtunk a szigetnek. Nem foglak itt a sziget történelmével untatni, aki erre kiváncsi, az megtudja mindenki, gugli nevű barátjától.

Szóval alig gurultunk ki a főútra, máris egy érdekes kupac hívta fel magára a figyelmet. Ami nem más, mint a sziget fűtőanyaga, a tőzeg, csinos kis téglatest szerűen vágva és csomókba rakva. Mindezt nyáron termelik ki, és télire talán-tán kiszárad, kicsorog belőle a víz, hogy tüzelni lehessen velük.

Ezután elautóztunk a legközelebbi kikötőig. Port of Ness következik, ahol talán az apály már tetőzött, következett a növekedés.

Csodás volt az érintetlen homok. Nagyjából arra a napra mi voltunk az elsők akik ráléptek.

És igen...így jártam, ha csak a telefonom és a bakancsom figyeltem, a hullámokat nem :D

A kikötőben egyetlen emberrel találkoztunk, aki elmondta, hogy az ilyen tipusú növényzetnek rendkívül magas a sótartalma és ezt fogyasztják a kérődzők, amit ugye a mi vidékünkön kősó nyalogatás helyettesít nekik.

Port of Ness a kikötő felől.

Utunk innen tovább vezetett észak fele, ezúttal Butt of Lewis (gélik nevén Rubha Robha Nais) következett, és főleg a világítótorony.

Itt sajnos annyira barátságtalan volt a szél, hogy én bizony nem gyalogoltam el a világítótoronyhoz azt körbejárni, csak az autó mellől kattintottam párat, aztán gyorsan vissza szélmenedlkbe a fedél alá.

Hmmm...érdekes ez a panorámafotózás.

Innen továbbautózva az út mellett egy, nagy valószínűséggel idén nyáron kitermelt tőzegréteg tárult elénk. Érdekes látvány, főleg akik ilyenben nem fürdethetjük szemeinket itthon.

És ismét szembenéztek velünk ezek a frizurás skót kérődzők

Tervünk úgy szólt, hogy meglátogatjuk a Blackhouse Museum-ot. Hát sikerült zárvatartási napon akarnunk ezt, így csak kívülről tekinthettük meg, a belső, amelyből kiderülhetne hogyan is éltek régebb errefele -azaz egy fedél alatt élt a család, tárolták a gabonát és tartották az állatokat - zárva maradt előttünk.

Nos, ha ezt nem is sikerült megnézni, azért valamelyest közelebb kerülhettünk a Gearrannan Blackhouse Village-nél.Itt épp szezonon kívüli felújítási munkálatok zajlottak, 2 tetőt fedtek újra, nem zavartuk azt a 2-3 embert akit láttunk.

Ami ezután következett....arra nincsenek szavak. Míg lent délen, a Stonehenge a hatalmas marketingnek, a könnyebb elérhetőségnek következtében már nagyjából meg sem közelíthető, korlátok mindenfele, addig itt a hebridai változatnál vígan legelésznek a juhok, és simán körbejárható. Nem tapogattuk, csak megcsodáltuk, nem éltünk vissza a helyzettel, mert hát minek is azt, ugye!
Calanaish Standing Stones

Egy térkép is volt, miszerint ilyen álló kövek nem csak itt voltak a neolitikumban, hanem ahol pöttyök vannak, ott mind volt. Mára már csak a megjelölt négy helyen van látványosság, melyek közül a legkönnyebben megközelíthető az általunk is látogatott Calanais-i.

Rengeteg az üregi nyúl, nem igazán kaphatóak telefonos lencsevégre, nekem valamelyest sikerült. Igaz, egyedül indultam vissza az autóhoz, így csendben leshettem meg őt.

Ezután egy hídon rátértünk Great Bernera szigetére, ahol a fő látványosság a vaskorszaki maradványokból feltárt ház. Sajnos ez egyáltalán nem kátogatható, hatalmas lakat éktelenkedett, és azt sem tudtuk meg, hogy turistaidényben meg lehet-e tekinteni belülről. Minden esetre érdekes látványt nyújt, hisz kiderül milyen alacsonyak is voltak akkoriban az emberek, hisz még nekem is bőven le kellene hajolnom ahhoz, hogy bemenjek az ajtón. A magam még 160-jával sem ;-)

Ilyen, nagyjából egysávos úton kanyarogtunk, itt jól látni a Passing Place-ket is.

Néhol demóta ott a két sáv.

 

Ilyen látvány mellett időbe telt míg a vaskori házat látni akartuk.

És akkor a ház, amiről megoszlanak a vélemények, hogy késő vaskorszaki vagy pedig Pictish korból való. Régi, ebben kiegyezhetünk.

Mire visszaértünk Great Bernera szigetéről Lewisre, már nagyjából besötétedett. Így egy kis Stornoway-i kitérő után, ahol a vacsorához alapanyag beszerzés történt, visszatértünk a szállásunkra. A szobatársunk már távozott, a vendégkönyvből megtudhattuk, hogy Alaszkából érkezett a csaj. Hát az tény, hogy nem volt valami barátságos, pedig mi reggel próbáltunk kedvesen szóba állni vele. Ő pedig valamiért nem volt kommunikatív passzban. Remélem azért az időjárás nem volt extrém barátságtalan vele, bár.....ő kerékpárral indult útnak reggeliben.

Mindenkinek egy kellemes szilveszteri éjszakát kívánok, virtuálisan koccintok egyet minden egyes olvasómmal. Olyan 2018-as évet kívánok nektek, amilyent szeretnétek. És remélem, hogy teljesül.
Találkozzunk jövőre ugyanitt, hisz még hátravan 3 nap a kirándulásból.