Vasárnap reggeli indulásnál nyertünk egy órát a téli óraátállítás nyomán. Célunk az volt, hogy eljussunk a Skye szigetén foglalt szállásunkra, persze szigorúan csak estére, hogy útközben minél több látványosságnál tegyük ki a pipát a saját térképünkön.
Elsőként a Dochart vízesésnél álltunk meg, ím a fotók:
Utunk telis-teli volt szórva kisebb-nagyobb tavakkal, tengernyúlványokkal (hosszú öblökkel). Utólag picit nehéz is volt beazonosítani őket, lehet pár helyet tévesztettem is. Ez van, a fene aki gondolt arra, hogy legyen nálam egy füzet és párhuzamban jegyzeteljek mikor hol fotóztam/fotóztunk.
Lochan na h-achlaise - Bridge of Orchy
Ezután Glenfinnan következett. Mikor csak a neve hangzott el, nem tudtam mi is lesz itt a látványosság. Elviekben fel akartam én készülni erre a skót kirándulásra, útvonalak is körvonalazódtak a fejemben, csak aztán épp a kirándulós csajom hírtelen szike alá került, a vakbele intett be neki. Szerencsére minden jó ha jó a vége, a műtét utáni kontrollon is mindent rendben találtak, így nem állt semmi a csaj repülésének útjába. Persze nekem ezáltal borultak az elképzeléseim és maximálisan a férjemre hagyatkoztam a program leszervezésében. Annyit tudtam, hogy Skye szigete is benne van az útvonalban, de ennél sokkal több volt. De ne szaladjak ennyire előre.....hisz még javában a "szárazföldön" jártunk.
Nos...Glenfinnan. Nem hangzott ismerősen a név. A csajom csillogó szemekkel mondta, hogy de hisz ott filmezték a Harry Potterben a vonatos jeleneteket. Hát....jó. Maradjunk annyiban, hogy én az egész történetből annyit tudok, hogy van egy szemüveges krapek. És vége. De aztán az emberem valahogy felnyitotta a szemem, hogy Glenfinnan nem más, mint Skócia egyik emblematikus képe, a rengeteg fotón szereplő viadukt és a vasút. Na, itt már én is bezsongtam, HP jobbra vagy balra, azt nekem is látnom kell. Sajnos október végén a vonat már nem járt, így buktuk a kis kirándulás lehetőségét, de cserébe nem volt emberöléses turistadömping. Azt hiszem ennyit beáldoznék bárhol, bármikor. Picivel kevesebb élmény, de azt érezhetem csak a magaménak.Szezonban parkolás is kérdéses, most válogathattunk is hol állunk meg a kis Forddal, és még fizetni sem kellett. A parkolóval szemben található az emlékmű, a parkoló mellett egy kis kávézó és ajándékbolt. Először gyorsan felkaptattunk a kis hegyoldalba, ahonnan rálátni a viaduktra. Igaz, hogy már déli 1 óra elmúlt, de aznap a nagy izgalomban reggel nem is ittam kávét, így kapóra jött, hogy míg a csaj az ajándékbolt kínálatát feltérképezte, én magamba döntöttem egy hatalmas adag fekete nedűt. Csajszi pedig fülig érő vigyorral közölte, hogy talált egy szívének kedves fülbevalót. Azt megkapta apájától, hazatértünk után itthon kiderült, hogy egyáltalán nem bocsánatos bűnt követtünk el, vagyis az itthon maradt kisiskolásoknak nem vásároltunk a mindenízű cukorkákból. Azóta is azon rugóznak, hogy amikor majd ők fognak Skóciába látogatni, nekik is jár majd egy Glenfinnan és persze az említett cukorkák. No, de ez a jövő zenéje.
Nos...Glenfinnan. Nem hangzott ismerősen a név. A csajom csillogó szemekkel mondta, hogy de hisz ott filmezték a Harry Potterben a vonatos jeleneteket. Hát....jó. Maradjunk annyiban, hogy én az egész történetből annyit tudok, hogy van egy szemüveges krapek. És vége. De aztán az emberem valahogy felnyitotta a szemem, hogy Glenfinnan nem más, mint Skócia egyik emblematikus képe, a rengeteg fotón szereplő viadukt és a vasút. Na, itt már én is bezsongtam, HP jobbra vagy balra, azt nekem is látnom kell. Sajnos október végén a vonat már nem járt, így buktuk a kis kirándulás lehetőségét, de cserébe nem volt emberöléses turistadömping. Azt hiszem ennyit beáldoznék bárhol, bármikor. Picivel kevesebb élmény, de azt érezhetem csak a magaménak.Szezonban parkolás is kérdéses, most válogathattunk is hol állunk meg a kis Forddal, és még fizetni sem kellett. A parkolóval szemben található az emlékmű, a parkoló mellett egy kis kávézó és ajándékbolt. Először gyorsan felkaptattunk a kis hegyoldalba, ahonnan rálátni a viaduktra. Igaz, hogy már déli 1 óra elmúlt, de aznap a nagy izgalomban reggel nem is ittam kávét, így kapóra jött, hogy míg a csaj az ajándékbolt kínálatát feltérképezte, én magamba döntöttem egy hatalmas adag fekete nedűt. Csajszi pedig fülig érő vigyorral közölte, hogy talált egy szívének kedves fülbevalót. Azt megkapta apájától, hazatértünk után itthon kiderült, hogy egyáltalán nem bocsánatos bűnt követtünk el, vagyis az itthon maradt kisiskolásoknak nem vásároltunk a mindenízű cukorkákból. Azóta is azon rugóznak, hogy amikor majd ők fognak Skóciába látogatni, nekik is jár majd egy Glenfinnan és persze az említett cukorkák. No, de ez a jövő zenéje.
Glenfinnantól Gairlochy fele autózva
Loch Lochaid környékén:
Loch Garry:
Loch Loine:
Loch Cluaine:
Loch Kayle of Lochalsh
Innen visz át egy híd Skye szigetére. Nagyon jól időzítettünk, hisz épp lemenőben volt a nap amikor a hídra értünk, így egy gyors tankolás után a sziget elején, meg némi harapnivaló vásárlása reggelire és megcéloztuk a szállásunkat ami Sligachan nevű településhez szólt. Hát....ezek a települések nem az általunk megszokott szemmértékre szólnak, itt akár 3-4 ház is kaphat önálló nevet a térképen.
A szállásunk bunkhouse tipus volt, nekünk úgy is csak aludni kellett, egész nap úton voltunk, a célnak ez tökéletes volt. Enailban megkaptuk az épületbe belépéshez a számkódot, oda bejutva az előtérben az asztalon volt egy nevünkre szóló boríték, abban pedig a mi szobánkba bejutáshoz a számkód. Nagyon klassz kis szállás volt, egy hatalmas nappali, benne térképek, túraútvonalak, kanapék és kis asztalka. Na, a nappaliban cudar hideg volt, s miután megállapítottuk, hogy bár adott volt a wifi kód, a jel annyira gyenge volt, hogy egyszerűen sehova nem tudtunk csatlakozni. A konyha is hatalmas volt, benne sok edény, tányér, hűtőszekrény, két főzőkályha. Megérkezésünk után nem sokkal egy huszonegynéhány éves, 5 fős csapat is érkezett. Kiderült, hogy az egyik csaj Glasgowban tanul, valami 2 hónapos tanulmányi micsodán van, október végén pár napra érkezett a fiútestvére s még pár barát, ők is elindultak felfedezni Skóciát. Velünk szemben hátrányban voltak, egy nap Glasgow, egy nap Skye szigete s kábé annyi. Azért jól eldumáltunk velük. Ami érdekes velük kapcsolatban, hogy bár a testvérpár Portugáliából származik, a srác 12 éves korában költöztek át Franciaországba, semmi francia felmenő mellett ma már franciáknak vallják magukat és nem portugáloknak. Próbáltuk meggyőzni őket, hogy ők maximum francia állampolgárok, de attól portugálok....hajthatatlanok voltak. Nekem ez felfoghatatlan, engem bárhova is vigyen az élet, én akkor is erdélyi magyar leszek ha majd valamikor rám szegezik a koporsót. No...ez van, mindenki ahogy gondolja. Mindenesetre aránylag hamar nyugovóra tértünk, ott a világvégén szezonon kívül, sötétedés után, internet nélkül pihernni tud az ember. De azt nagyon. A szobában olyan meleg volt, hogy szó szerint a fűtést lezártam, így volt tökéletes. Reggelre hűvös lett, de nem zavaró. No, de az már a következő nap története, mára térjünk nyugovóra. Még ha nem is ott fent a nyugodt északon.
A szállásunk bunkhouse tipus volt, nekünk úgy is csak aludni kellett, egész nap úton voltunk, a célnak ez tökéletes volt. Enailban megkaptuk az épületbe belépéshez a számkódot, oda bejutva az előtérben az asztalon volt egy nevünkre szóló boríték, abban pedig a mi szobánkba bejutáshoz a számkód. Nagyon klassz kis szállás volt, egy hatalmas nappali, benne térképek, túraútvonalak, kanapék és kis asztalka. Na, a nappaliban cudar hideg volt, s miután megállapítottuk, hogy bár adott volt a wifi kód, a jel annyira gyenge volt, hogy egyszerűen sehova nem tudtunk csatlakozni. A konyha is hatalmas volt, benne sok edény, tányér, hűtőszekrény, két főzőkályha. Megérkezésünk után nem sokkal egy huszonegynéhány éves, 5 fős csapat is érkezett. Kiderült, hogy az egyik csaj Glasgowban tanul, valami 2 hónapos tanulmányi micsodán van, október végén pár napra érkezett a fiútestvére s még pár barát, ők is elindultak felfedezni Skóciát. Velünk szemben hátrányban voltak, egy nap Glasgow, egy nap Skye szigete s kábé annyi. Azért jól eldumáltunk velük. Ami érdekes velük kapcsolatban, hogy bár a testvérpár Portugáliából származik, a srác 12 éves korában költöztek át Franciaországba, semmi francia felmenő mellett ma már franciáknak vallják magukat és nem portugáloknak. Próbáltuk meggyőzni őket, hogy ők maximum francia állampolgárok, de attól portugálok....hajthatatlanok voltak. Nekem ez felfoghatatlan, engem bárhova is vigyen az élet, én akkor is erdélyi magyar leszek ha majd valamikor rám szegezik a koporsót. No...ez van, mindenki ahogy gondolja. Mindenesetre aránylag hamar nyugovóra tértünk, ott a világvégén szezonon kívül, sötétedés után, internet nélkül pihernni tud az ember. De azt nagyon. A szobában olyan meleg volt, hogy szó szerint a fűtést lezártam, így volt tökéletes. Reggelre hűvös lett, de nem zavaró. No, de az már a következő nap története, mára térjünk nyugovóra. Még ha nem is ott fent a nyugodt északon.
