Egy ideje már megkezdtük a létszámcsökkentést a baromfiudvarban. Azaz vágjuk már a kacsákat. Kipróbáltuk a tömést is, majd megállapítottuk: nem nekünk való, túl sok idő elmegy a napból a töméssel. Szóval amennyit maguktól híznak, azzal vannak.
Közben a kiskacsák is szépen növögetnek, Oldalborda gondolt egyet, s kitette őket is a szabadba. Amilyen kis buták, hát begyalogoltak a mangalicákhoz is szétnézni. Szerencséjükre a hatalmas dagonyából egyszer kellett kisegíteni egyiküket, máskor boldogultak maguk. Aztán egy szép nap Oldalborda érkezik, hogy ugyan számoljam már meg hányan vannak, mert szerinte hiányzik. Aha....ha azt olyan könnyű lenne. Számolt már valaki mozgó hangyabolyt? Kb. olyan sikerrel jártam én is. Azaz képtelen voltam a kiskacsa számlálást megfelelően elvégezni. Hát lemondtam erről. Közben a vizes edényeket töltöttem tiszta vízzel, mikor egy kiskacsa menekülőre fogta az egyik mangalica elől. Az meg csattogtatta a fogsorát a kis szárnyas farktollaitól pár centire. Hát fele sem volt tréfa, a vizes csövet a röfi fele irányítottam, így a kacsa előnyhöz jutott. Amint a vizet már nem felé irányítottam, ismét célba vette a kiskacsát. Gyorsan beugrottam a dagonyába (éljen a gumicsizma), a kis szárnyast kimenekítettem. Persze ilyenkor kell Oldalborda elérhetetlen legyen. Végül sikerült a baromfiudvar felső felébe zárni az összes kiskacsát, a tyúkok pulykák egy részével. Sajnos este mikor Oldalborda is hazaért, fájdalommal állapítottuk meg, hogy sötétedéskor a pulykák is agyontapostak pár kiskacsát. Így igencsak megcsappant az állomány. A mangalicák pedig fogyasztottak előzőleg belőlük, hisz ha tetem sem volt, de az élők közt sem, akkor más magyarázat nincs a kis szárnyasok eltűnésére. Azóta ismét kijárási tilalom van a kis tollasok számára. Hisz nem mangalica tápnak neveltük őket. Mondjuk inkább megtölteni. Így ni:
Hozzávalók:
- 1 konyhakész kacsa
- 35 dkg héjától megtisztított gesztenye
- 3 birsalma
- 1 narancs
- 8-10 darab aszalt sárgabarack
- kacsafűszer
majd a hasüregébe tegyünk apró kockákra vágott birsalmát, gesztenyét, aszalt sárgabarackot. Az üreg nyílásához birsalmacikkeket téve nem is kell azt levarrnunk.
A nyaki bőr alatt szintén töltsük meg a gyümölcsökkel. A megtöltött kacsát tegyük sütőzacskóba, helyezzük mellé a megmaradt gyümölcsöket. A narancs héját távolítsuk el, majd szedjük cikkekre, melyeket szintén a sütőzacskóba, a kacsa köré helyezzünk, a narancslé bíztosítja a gőzös levegőt a zacskóban. A zacskó száját közzük be, a zacskót tűvel szúrkáljuk meg,
majd 170-180 fokon 2 óra alatt süssük szép pirosra. A sütés utolsó perceiben a sütőzacskót vágjuk fel, hogy a fölösleges gőz távozhasson, a kacsa pedig hamarabb piruljon.
Ha nincs kacsafűszerünk, mi
magunk is elkészíthetjük. A következőket kell összekevernünk, az arányokat
saját ízlésünknek megfelelően alakítsuk: só, paprika, hagyma, curry, zöldpetrezselyem,
bors, zsálya, kakukkfű, oregano, rozmaring, szerecsendió.
16 megjegyzés:
:)))))Röhögök itt magamban,mert sosem láttam kacsát levágva :DD Olyan vékony szegényke :DD
Imádom a bejegyzéseidet olvasni, mindig megmosolyogtatsz! :) A sült kacsád láttán pedig csorog a nyálam! :)
Jó volt olvasni... Még jó, hogy a malac nem bántott téged is. Néha elég kiszámíthatatlanok... Mondom én a nagy pesti. De hallottam. A kacsa finom lehetett!
Nekem jöhetne az a kacsa:) Ezer éve nem ettem:)
Nem röhögni. Egy botot vittem magammal, s azzal hadakoztam, kapott is a popójára a kis patás. Eddig csak egyszer merészkedtem be hozzájuk, akkor is megfutamodtam. Asszem érzik, hogy igazából felfüstölve szeretném őket látni :D
Na ne is merészkedj túl közel a disznókhoz mert mert baj hozhatnak, most hogy húst kostoltak. Ez komoly!!!!Mi már megjártuk egyszer!
Rákaptak a tyúkokra és aztán kezdtek a kezünkhöz kapni, mindig amikor enni kaptak!!!!
Szedem az igét kacsa ügyileg. Még egy figyel a fagyasztóban. Eszméletlen guszta! Én biztos nem mertem volna bemenni a mangalicák közé. Rettegek a malacoktól:) Barnabással a kosunkkal is tartottam a távolságot, miután egyszer ijedtében lazán elugrott a fejem mellett. Azóta már hál istennek nem olyan szívbajos én pedig óvakodom a hirtelen mozdulatoktól:)
Kedves Évi! Boldog, meghitt karácsonyt kívánok Neked és szeretteidnek! :)
Kívánok Nektek boldog, békés karácsonyt!
Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánok Neked és szeretteidnek! :)
Boldog Karácsonyt Éva!!!
Kedves Éva
Neked és családodnak Nagyon Boldog Új Évet Kívánok!
Nagyon boldog új évet kívánok !
Végy álarcot, tarka-barkát,
Húzzad meg a malac farkát.
Kívánok minden jót, szépet,
Szerencsés Boldog Új Évet!
Végy álarcot, tarka-barkát,
Húzzad meg a malac farkát.
Kívánok minden jót, szépet,
Szerencsés Boldog Új Évet!
Hianyoznak nagyon az irasaid ,remelem irsz hamarosan.
Megjegyzés küldése