Bodzás-kókuszos kosárkák

Na, ennek a kis sütinek a története sem akármilyen. Egy bő héttel ezelőtt felhívott Kicsilány Keresztanyukája, hogy nem ismételném-e meg a decemberi "mutatványom", mikor az ovis ünnepélyre kürtőskalácsokat készítettem. Persze a mutatvány nem a kürtősökre vonatkozott, hanem arra, hogy én készítsem a sütiket. Hát persze rábólintottam. Annál is inkább, mert Kiffiúnak szülinapja volt, de szegénykém betegség ürügyén nem tudott mulatni a kispajtásokkal az oviban. Így legalább én letudhattam a lelkemről az "adósságot". Egész az ünnepély napjáig itthon is voltak a csöppjeim, így aznap teljes erőbedobással kezdtem neki a terv kivitelezésének. Ugyanis előző este már a sós meg az édes tészták is össze voltak készítve, hűtőben várták a másnapi folytatást. Gyerkőcöket elszállítottuk a tanintézményekbe, hazajövök, besétálok a kamrába, s akkor kezdődött a haddelhadd. Kosárka formák nem voltak a helyükön. Kapásból fél órát keresgéltem, semmi sikerrel. Közben a sós rúdakkal kezdtem foglalkozni, kinyújt, ken, szór, vág, tepsibe helyez. De a kis bogár ott motoszkált, hol a fenébe lehetnek a kosárka formáim. Annyira felhúztam magam, hogy egyszerűen gondolkodni sem tudtam mi máshoz is kezdjek az előkészített tésztával. További egy óra keresgélés után feladtam, bevágtam magam az autóba, s elmentem egy boltba a város túlsó végén, ahol tudtam vannak olyan formák. Szerencsémre voltak. Sebtében haza, kosárkákat kisütöttem. Közben a krémet kezdtem készíteni. Gondoltam most ez nem a kísérlet napja, inkább veszem a bevált krémet, ami már a blogon is fenn van. A mézes-kókuszos kosárkákét. Na persze. Csak az ördög ha nem alszik, akkor hiába kerülgetem én a dolgokat mint macska a forró kását. Szóval a krém: direkt nem tettem annyi mézet, csak felét, másik fele cukor, hogy nehogy átmenjen a cucc nagyon folyósba. Úgy tűnt okés lesz. Erre kapta magát, s ahogy hűlt, úgy cseppfolyósodott jobban és jobban. Nem hittem a szemeimnek. De láttam, hogy ezzel nincs mit kezdeni, s lévén benne már zselatin, tehát ki tudja mi lesz ha forralom, keményítőzöm, inkább borult a terv, s lett belőle egy másik. Épp időben. S hogy milyen lett végül ez a semmiképp nem akart elkészülni sütike? Retttttttenetesen finom. Kezdve azzal, hogy hírmondónak sem maradt, folytatva azzal, hogy az ovistársak anyukái közül többen várják már ezt a blogbejegyzést. Óvónéni szintúgy. Szóval hétfőn (itt a jövő hét még tanítás) már eme linkkel lesz jelenésem, ki kell tennem a hírdető táblára. Nahát, erre nem számítottam. 

A receptet egy adagra adom meg, ami nagyjából 25 kosárkára elég (annak függvénye, hogy milyen vastagon béleljük a kosárkákat, meg mennyi krémmel töltjük majd meg őket). A kosárkákat ugyanúgy készítettem el, mint az említett LINKen is látható. Azt most nem ismételném, csak a krémet:

Hozzávalók: 

• 4 dl tej
• 3 evőkanál cukor
• 1 dl bodzaszörp (recept ITT)
• 5 dkg étkezési keményítő
• 7 dkg kókuszreszelék
• 25 fél cseresznye a tetejére

A tejet a cukorral forrni tesszük. A keményítőt a bodzaszörpben elkeverjük, majd a forrásban kévő tejhez adjuk. Állandó keverés mellett ismét felforraljuk, majd levesszük a tűzről. Mikor már csak langyos, hozzáadjuk a kókuszreszeléket. Nyomózsákba tesszük, s megtöltjük a kosárkákat. Cseresznyével dísztjük. Persze ha nincs szezonja a cseresznyének, jó lesz más gyümölccsel, esetleg befőttel is.

Ezen a fotón a kis papírkapszlik már eléggé megviseltek, ezt az aspektust most nézzétek el. Egyszerűen nem futotta az időmből fotózásra, csak mikor már az ovisok első megrohanása után kaptam egy kis lehetőséget a kattintásra. Kicsilány székely ruciját kölcsönbe kaptuk, még a mellényből be kellett varrjak, Kiffiú ingecskéje vasalatlan volt, nekem pedig időben kellett érkeznem, szóval a nyugiban fotózás nem fért bele.
Itt pedig egy Kiffiú, aki nyugiban tömte a pocót, a többi gyerkőc már javában rohangált.

Itt pedig a kis ügyeskéim szereplés után: