Hát igen, eléggé össze-vissza tálalom itt nektek a dolgokat. Először hozom az arabok desszertjét. Most meg a levest. Aztán érkezik a főétel, meg az előétel is, sorrendért nem garantálok. Miképp azért sem, hogy nem-e csöppen be közéjük még miegymás.
Lencsét végül nem ettünk újévkor, nekem igazán akkor esik jól a klasszikus zöld. A vörös fajta nem hagyott mély nyomokat bennem. Eddig. Na, de ez most borította a szokást. Igaz, el is használtam a vöröslencse készletet, de sebaj. Van a boltban. Ráadásul nem csak nekem jött be, Oldalborda együltében addig kanalazta, hogy mikor megszólalt, csak annyit mondott: ez három tányéros újítás volt. Bár...neki ha ízlik valami, az sűrűn 3 tányéros.
Hozzávalók:
- 30 dkg vöröslencse,
- 1 hagyma,
- 3 gerezd fokhagyma,
- 3 sárgarépa,
- 1 kis cukkini,
- 1 teáskanál szárított mentalevél,
- 1 teáskanál Ras el Hanout fűszerkeverék,
- 12-15 csirke szárnyvég,
- só, bors,
- 2 liter szárnyas alaplé,
- 3 dl paradicsomlé,
- 2 evőkanál olívaolaj
Ha a húst kicsontozzuk, akár krémlevest is készíthetünk belőle.
Ha nincs Ras el Hanout fűszerkeverékünk, magunk is elkészíthetjük. Érdemes ekkor egy kis adagot készíteni, éspedig: fél csipet sáfrány, egy csipet fahéj, egy csipet gyömbérpor, fél kávéskanál kurkuma, fél teáskanál bors, 1 teáskanál kömény, 2 teáskanál paprika. Ebből egy teáskanálnyit tegyünk a levesünkbe.
1 megjegyzés:
Nagyon érdekes,főleg a számomra új fűszerkeverék! mentettem,kipróbálom! köszi :)
Megjegyzés küldése