Ma az 5-ös számok játszanak

Ma 5 hónapja indítottam útjára e blogomat. Nem mondom, voltak kihagyásaim (remélem ilyen ürügy okán több nem következik), voltak időben nem teljesült célkitűzéseim, de nem vagyok elégedetlen az elmúlt időszakkal. Sőt. Örvendek, hogy bekerülhettem a gasztrobloggerek világába, úgy érzem egy újabb hely ahova tartozom, ahol jól érzem magam. Jó érzéssel töltenek el a kedves szavak, bizony pár bloggerinával olyan érzésem van, mintha "rendesből" ismernénk egymást.

Mit hozott nekem ez az elmúkt 5 hónap? Elsősroban Oldalborda lelkesedését fotózás témakörben, konkrétan a kajákra vonatkozóan. Ha véletlenül nem tartom fontosnak egy adott kaja fotózását, akkor szinte ő követeli ki. Elsőszülött ugyan néha lázadozik, Kisfiam türelmetlenkedik (naná, hisz őt én etetem, s ha én fotózom, akkor ....), de a fotómasina kis képernyőjén lelkesen követelik a visszatekintést.

Ezen  5 hónap során mára már 50-re emelkedett a követőim száma. Nagyon szépen köszönöm Nekik, miképp az alkalmi olvasóimnak, hisz bíztosan tudom vannak olyanok is. Amit igazolnak a blogtól független, mailben megkeresések. Egyetlen, de régi nagy tartozásom van, Noémi ha olvasol, igyekszem a héten postára tenni Édesanyád címére amit ígértem. Egyszerűen elpakolták a konyhapultról a dolgokat, így történt, hogy megfeledkeztem a postázásról.

Volt szerencsém pár díjat is "bezsebelni", tehát azt mondhatni nem csak olvasva vagyok, hanem gondolnak is rám. 

Aztán ott vannak a szenzációs játékok, amelyeket időnként itt-ott felbukkannak. Sőt, egyes helyeken elég sűrűn, ott pedig bizony népes a követői tábor is. Legalábbis szemmel láthatóan gyarapszik. Nem tudom más hogy van az ilyen játékokkal, de engem bizisten örömmel tölt el már csak a részvétel is. Olykor eljátszadozom a gondolattal, hogy mi lenne ha, aztán persze maradok annyiban, hozzám az ilyen szerencse nem igazán szokott látogatni. Maradjak annyiban, hogy elég nagy szerencse volt megkísérteni a sorsot 4 terhességgel, s mind a 4-ből győztesként kikerülni. Hisz apróbb gondokat leszámítva azért egészségesek a gyerekeim. Ezért is maradtam úgy mint ahogy a szokás mondja: mint a fogorvosnál. Eltátottam a szám a tegnap reggel, mikora szokásos turném tettem a gasztrobloggerek oldalán. Már rég el is felejtettem, hogy pl. Erinacea játékot hírdetett, aminek tegnapelőtt lejárt a nevezési ideje. Így aztán tényleg mindenféle reakció nélkül maradtam, csak tátottam a szám, mikor olvasván a bejegyzést, kiderült épp nekem kedvezett a szerencse. Ilyent.....s ekkorát....!!!!! Ezúttal is még egy külön köszönet kedves Erinacea.

Aztán szintén a gasztroblogok böngészésének köszönhető, hogy felfedeztem jó pár erdélyi "sorstársam", de főleg így szereztem tudomást az Erdélyi Konyha gasztromagazinról. Na, most ennek kapcsán hadd mondom el a panaszom ismét: Brassóban a személygépkocsival közlekedők számára teljesen lehetetlen helyen van az egyetlen beszerzési lelőhelye az ilyen Erdélyi Konyhá-val kapcsolatos kiadványoknak. Ma megkíséreltem egy eléggé lehetetlent, Kiffiammal elindultunk gyalogosan, próbáljuk megvenni az Erdélyi Konyha Kalendáriumának egy példányát. Ezt csak az nehezíti, hogy tömegközlekedve is közel abszurdum ez számunkra. Először is az utcánk elejéig van 950 méter (igen, szinte az 1 km), ott no tömegközlekedés. Utána folytattuk gyalogtúránkat, aminek a pontos (előző adat gps készülék szerinti) hosszát nem tudom, de az tény, hogy símán a km-en fölül van. Aztán sajnos jött a kudarc: már elfogyott, ígéret van, de nem bíztatnak semmivel, hogy még fog érkezni. Hát igen. Így jártunk. Ha valaki olvassa ezen sorokat aki az Erdélyi Konyha házatáján érintett, talán tudna egy jó szót ejteni annak érdekében, hogy meg lehetne próbálni a kiadványokat az Inmedio lánc keretén belül is terjeszteni. Úgy valószínűnek tartom, hogy többen hozzájutnának. Persze nem kell mindenik pontnál kapható legyen az ilyensmi, de Brassóban pl. csak az egyik hyperben (nevet nem adok, ez nem a reklám helye) levőben vannak magyar kiadványok. Esetleg lehetne hozzájuk társulni?! 

Azt hiszem most így hírtelen egy szuszra ennyi. tehát elmondható, hogy részemről a szerencse amiért a gasztrobloggerek közösségéhez tartozhatom.

ui. valaki úgy tűnik meggondolta magát, mert mire a fenti sorokat közzétettem, a követőim 49-re apadtak. sebaj, én nem csüggedek. ha most kapnám magam, s én is rákattintanék, hogy követem a saját tulajdon blogom, meglenne az az 50.