Oldalak

2011. 01. 16.

Mocskos leves



Azaz véres hurkából készült leves. Majd ha egyszer nekidurrantom magam, megkeresem a jól bevált véreshurka recipénket is. Addig pedig itt van a disznóvágásból adódó legkedvesebb levesem. Na jó, anno volt nekem pasim Borsodban, vágtak ott is disznót. Hát mit mondjak: kicsit sem ízlett a hurkájuk, abból bizony nem kérnék levest. Bő egy éve azért vettünk/vágtunk disznót, mert ilyen levesre fájt a fogam. No meg Oldalborda szerint a a veteményesben a legeslegjobb hüvelyes az a kolbász.
Az egész leves rettenet egyszerű. Disznóvágáskor a véres hurkák főzővizéből készül, lévén sűrűn előfordul, hogy biza a hurkák kihasadnak. Akkor pedig sok lényeg maradna felhasználatlan ha nem vetjük be ezt a módszert. Októberben a szüleimnél volt disznóvágás, sok véres hurkát kaptunk. Volt olyan is ami meg volt abálva (főzve), de kaptunk síma hurkákat is, amik épp csak be voltak töltve a bélbe. Persze előzőből ettünk úgy frissiben, a többi a másik fajta hurkákkal a fagyasztóban landolt. Aztán szép lassan fogyasztottunk mindkettőből. Leveshez azt használom amelyik nincs abálva. Múltkor két napi adag főtt, ehhez 60 deka véreshurkát kiolvasztottam, a belet felvágtam, így a hurka szabadon került a fazékba. A kellő mennyiségű vízzel (azaz a hatunkra mért adag kétszerese, 2 kicsi gyermek adag, Kicsilány alig eszik valamicskét, így öccsével két gyerekadagot kitesznek, a nagylányokat meg magunkat rendes adaggal számoltam) felöntöttem, krumplit tisztítottam s vágtam bele kockákra, babérlevéllel ízesítettem, s a krumplik puhulásáig főztem. Ki-ki ízlésének megfelelően tejfölet vagy ecet tesz a tányérjába. Vagy akár mindkettőt.
Egyszerűsége és rendkívüli ízletessége, no meg azért relatív szezonossága is adhatka, hogy nálam jó pár éve ez a numero uno. 
A történethez ugyan az is hozzátartozik, hogy gyerekkoromban alig csúszott le 1-2 falat véreshurka a torkomon. Hát így változnak az ízlések, no meg a pofonok (nem mindegy hogy kapni vagy adni :D )

8 megjegyzés:

Alíz, Erdélyből írta...

Basszus, ez egy ősrégi recept. Ha nem tévedek van valami hasonló Bornemissza Anna szakácskönyvében is, csak ott zöldséges a leves és "fekete lével" írja, ami ugye vér. :)) Hát nem véletlenül terjengenek Erdélyről a vámpíros legendák. :)))

4Gyerek írta...

nem mondod? akkor asszem jó lesz akkor a szüleimtől kicsit kölcsönkérni a Bornemissza Anna könyvet.

4Gyerek írta...

akkor, akkor....akkor.
azt hiszem jó lesz nem filmet nézni és blogokat olvasni egyszerre :D

Erinacea írta...

Húha, ilyet se láttam még, pedig évente három malacka hullik el a szüleimnél! Véres hurkánk van, addig oké, de leves! Ez nagyon érdekes! Ja, itt Bécsben meséltem egy szerb lánynak az otthoni disznóvágásokról, ő már a sült vértől készen volt :D

Ottis írta...

Igen, én fekete levesnek ismertem .-)

4Gyerek írta...

Á la carte meg épp most közölte a fekete spagettit (itt tuti nem is hallottak még az üzletekben tintahal tintájáról...bár az Ázsia bt oldalát elnézve szép kis ára van)

Bianka írta...

HŰŰŰ-HAAA, kíváncsi lennék az ízére. Magát a hurkát szeretem

Andrea írta...

Ettöl kicsit félnék. Bár a véres hurkincát imádom, ez a leveske egy kicsit, no, hogy mondjam .... így elsö nézésre-hallásra sokkoló! :))
Bár egy jó kis SM klubban nyugodtan felkerülhetne a menük közé! :)))