Oldalak

2011. 04. 01.

Csicsóka krémleves

Édesanyám februárban bő 3 hetet Bp-en tartózkodott. Előtte nálunk volt, akkoriban valami kapcsán beszélgettünk a csicsókáról. Kértem, ha nem esik nehezére, majd vegyen ott ebből a nálunk felhajthatatlan gumós zöldségből. És lőn. Már említettem, hogy egy részéből csicsókás-krumplipüre készült, a másikat föltétlen levesben szerettem volna látni.



Hozzávalók:
  • kb. 60-70 dkg csicsóka
  • 1 nagyobb krumpli
  • 1 édeskömény gumó
  • 2 dl tejszín
  • pici hagyma
  • kevés olaj
  • füstölt kolbászkarikák
  • só, bors ízlés szerint, esetleg egy leheletnyi őrölt szerecsendió
A csicsóka takarítása kissé időigényesebb mint a krumplié, de nem veszélyes. Szóval a gumósokat megpucoljuk, felkockázzuk. Az édeskömény külső rétegét lehúzzuk (ha szép friss, akkor megmossuk és maradhat), majd azt is daraboljuk. A hagymát aprózzuk, majd olajon megfonnyasztjuk. Erre jön az édeskömény, párat forgatunk a fakanállal, majd bele a csicsóka és krumplikockák. Felöntjük vízzel, sózzuk-borsozzuk (ez utóbbit én most kihagytam). Mikor megfőtt, botmixerrel pürésítjük. Utána mehet bele a tejszín, tálaláskor pedig a tányér leves tetejére tegyünk füstölt kolbászkarikákat (akár csipsznek elősütve, akár csak úgy natúr), s itt került első kipróbálásra a dióolaj. Picit tettem a tetejére, egyrészt dekornak, másrészt finom aromát kölcsönzött a meleg nedűnek.
Andicsek írta, hogy nála a család leszavazta a csicsókát. Nálunk a gyerekek kétpofára tolták be, s nagyon remélik, hogy Mamánál a kertben megmaradnak s szaporodnak az eldugott gumócskák. Oldalborda különösebben nem harapott rá a csicsókára. Na ja, bezzeg ha jó csilisen tálaltam volna neki, már rögtön másképp nyilatkozott volna.

13 megjegyzés:

Mary írta...

Nagyon guszta! A tálad meg csodaszép darab!:)

4Gyerek írta...

köszi. ha Edrélyben Korond fele jársz, akkor ilyen meg ehhez hasonló darabokból lehet ám vásárolni. ezt Oldalborda rendelésre vásárolta. csak sajna nem bírják a darabok a mosogatógépet ;)

Andrea írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Andrea írta...

Kormi tegyél már be egy képet a csicsókáról is! Mi az? Lehet, hogy Magyarországon másként hívják? Tudom, hogy gugli a barátunk, de Töled akarom hallani! :))

A tányérod nem kézzel festett? Az anyu is hozott anno-domino Korondról (meg máshonnan is Erdélyböl) hasonló népmüvészeti tálakat, de nálunk nem került be a "kredencbe" egyik se, csak a falra. :)

Praliné Zsuzsi írta...

Én még sosem ettem, de ki kellene próbálni! Ha nálatok bejövős lett :)

4Gyerek írta...

Andi: egyetlen példányom van még a hűtő fiókjában, azt próbából én akarom ma este eldugni a kertben (igen, 10 év után újból lesz veteményesem), s akkor előtte Neked leképelem, s update-lek.

Erinacea hát nem bíztos mi vagyunk a garancia a bejövősségre, de nekem nagyon ott van az érdekes ízvilága miatt.

sedith írta...

Hát, nálunk a Maros-parti szántóföldeken annyi van, hogy irtják az emberek, ahogy bírják. Mondtam is magamnak, hogy egyszer elmegyek és ások,lássuk, milyen!:)

Mary írta...

Akkor jól sejtettem, hogy honnét származik. Erdélyben még sajna nem jártam egyszer el kéne mennünk. Mosogatógép nincs így használhatnám! :)

4Gyerek írta...

Edith, na majd mikor ásásra szánod magad, majd szólj. Hátha elmennénk anyósékhoz, s akkor viszünk egy plusz ásót.

Bianka írta...

Szerintem én még nem ettem, így szívesen megkóstolnám

Névtelen írta...

Csicsoka népi neve= tótpityóka,szegény-ember pityókája

Névtelen írta...

Inulint tartalmazó csicsóka kezdődő-cukorbeteg gyógyszere.Ize fiatal-karalábéhoz hasonlít.
Csicsokát=toth-pityokát,szegényember-pityókáját mindenki eheti.Máj,epe,gyomor,belek, HASNYÁLMIRIGY
betegek számára legszenzációsabb gyógynövény.
Aki megakar ismerkedni e növénnyel,melynek szára virága nagyon hasonlít a napraforgóhoz a GOOGLE-re irja be és mindent meg tud.Nagy gond kevesen ismerik és mint gazt irtják.-40C hidegben sem fagy meg,nem pusztul el.Érdekesség kedvéért jegyezzék meg; a befecskendezett INZULIN a szervezetben átalakul INULINÁ és ez gyógyít.Gyakorlati emberként irtam le e sorokat,gondolva segíthetek sokakon Csíkszereda.

Névtelen írta...

Okosan gazdálkodva,ha kapálod, mint a pityokát földet-hantot húzol rá a kinött csicsóka mellé karos-babot-paszulyt ültetsz és az indája felfut rá. Nem kell karó,mert ez eléri a2,5-3m magasságot is.