Oldalak

2011. 01. 24.

Díjat kaptam, kinek adjam?


Tegnap sikerült ma lefeküdnöm. Na jó, sűrűn megesik, hogy éjfél után kerülök ágyba, de az, hogy éjszaka 3 után még a gépnél szöszmötölök, az elég ritkán. De így jártam, hisz múlt héten csak halogattam a könyvelési szempontból hónap zárásos teendőket, s ma reggelre kellett. Hétvégén meg inkább a gyerekekkel hancúroztunk. Tehát így adódott, hogy épp lefekvéshez készülődvén meglepődtem, hogy mélem érkezett. Annál inkább meglepődtem, hogy blogos bejegyzés. Aztán nem hittem a szemeimnek. Oké, hogy tőlünk nyugatabbra egy órával kevesebb van, de úgy látszik abban az órában Erinacea is blogozott. Továbbította ő is a kapott díjat.
Mielőtt én is ezt tenném, van pár kitétel, amivel eleget kell tennem a szabályoknak:
  • bejegyzést kell írni, amiben közzéteszem a Liebster-Blog képet, s be kell másolnom az útmutatót 
  • be kell linkelnem annak a személynek a blogját aki megtisztelt a díjjal, valamint nála hozzászólást kell hagynom, hogy elfogadtam a díjat 
  • el kell gondolkodnom, hogy mely az a 3-5 blog amelyiknek tovább szeretném adni a díjat, be kell linkelnem őket, s megjegyzést kell náluk hagynom a jelölésről
  • tehetséges kezdő bloggereket kell előnyben részesítenem, nem olyanokat akiknek több mint 100 követőjük van (hú, alaposan szét kell néznem....s mi van ha épp valakinél most van a kerek 100?) 
Akkor fogadják tőlem szeretettel a következő bloggertársaim: Cakeni Gesztenye és Bonbonmánia, Lilla, Mézigörl, Zsiri
Mondjuk, hogy csak ábécé sorrendben említettem őket. Szívem szerint több személyt is megajándékoztam volna e díjjal, de mondjuk, most csak épp őket sikerült kiemelnem.

Kedves Erinacea, nagyon szépen köszönöm, hogy gondoltál rám, sokkal szebbé tetted ezt a hófehérbe burkolózva kezdődő januári hetet.

11 megjegyzés:

Zsiri írta...

Nagyon szépen köszönöm :)

Cakeni írta...

Nagyon nagyon köszönöm,még soha senkitől nem kaptam díjat,nagy megtiszteltetés hogy a rengeteg blogger közül engem is kiválasztottál:)

Lilla írta...

köszi :-)

Andrea írta...

Kormi gratula! International lettél! :)) Diesen Blog lese ich auch am liebsten! :))

4Gyerek írta...

Köszi-köszi. Bakker, 2 éve jártam egy kis német tanfolyásra, észbontó már alig tudok valamit.
Heppem az volt akkoriban, hogy csomó baromság mellett nem voltak képesek megtanítani a Húzni/Tolni kifejezéseket, s a dájcsoknál naná 95%-ban fordítva csináltam.

Gesztenye receptjei írta...

4Gyerek!

Még csak most értem ide, mert eddig az ágyat nyomtam, nagyon szépen köszönöm, nagyon kedves vagy!

autumn írta...

Gratulálok a díjhoz!

trinity írta...

Gratulálok!!

garlutti írta...

Hola es mi primera visita a tu blog ..me encanta aprender recetas diferentes como las tuyas ...te invito a visitar y compartir mi blog y recetas .Saludos desde VIGO ESPAÑA ...MARIMI

Cakeni írta...

Van egy meglepim számodra ,kukkants be hozzám:)

Mézigörl írta...

Igen, igen! Ne haragudj rám légyszi, olyan figyelmetlen vagyok :-((. Köszönöm szépen neked is, hogy rám is gondoltál! Helyesbítem a bejegyzést is azonnal! :-DDD