Édes kis finomságok

Életem párja kimondottam útálja ezt a hisztériát amit itt képesek elművelni a Valentin napozással. Végülis igaza van, évekkel ezelőtt még símán csak Bálintokat köszönthettünk ezen a napon. De persze azt ő is belátta, ha kis csokit ezen a napon szív formába passzírozva tálalok neki, az nem vétek, meg tudja ő enni a szívecskét is. Főleg ugye ha csoki. S nem is akármilyen. Finom kis bonbon.

Aminek úgy indultam neki, hogy na most aztán megpróbálom a külső csokiréteg színezését, fehér és barnacsoki keveredésével. Hisz azok is olyan gyönyörűségesek. Csak persze Kiffiam alvását épp akkor kellett megszakítsa, így nem lett az igazi. De most kicsire nem adunk. Folytattam tovább.

Már van az 3 hete is, ha nem 4, hogy aszalt mangódarabkákat beáztattam némi mogyorólikőrbe. Egy este ugyanis eldöntöttem, hogy márpedig a mangók alkoholba csücsülnek. Valamiért a mogyorólikőr győzött. És engem utólag meggyőzött. Persze időközben még egyszer pótoltam a likőr mennyiséget, mert jócskán elillant, meg ami maradt, az besűrűsödött. De amit ma találtam a csészében, hát már épp ott is a felszínen levő darabok már a kiszáradás határát súrolták, de lennebb ásva volt jó bőven nedves példány. Jó pár darabkát apró kockákra vágtam, lehettek olyan 2-3x2-3 mm nagyságúak. Vastagság meg kb ugyanennyi, ami ugye adott volt a szárított szeletek vastagságából. Aztán vagy 6-7 marcipángolyócskát az apró lyukú reszelőn átengedtem. A bonbonformám ugye ki vala kenve temperált barna (85%-os) meg fehér csoki keverékével. Utána került egy réteg aprított mangó, arra kanalaztam egy kis koncentrált levet, ami még az áztatás folyamatán megmaradt a csészém alján. Édes, sűrű, mogyorólikőrre nyomokban emlékeztető ízű valami volt. Utána egy réteg marcipánreszeléket is belenyomtam a formába, végül lezártam a maradék barnacsokival. Annyi alkoholt nem tartalmaz, hogy gyerekekre nézve megtagadjam a kóstolást. Hát elmondhatom, a két pasasom meggyőztem. Olyannyira, hogy kellett közöljem, a lányoknak is hagyni, akik már le voltak fektetve.

A lányok sem mentek alukálni csokikázás nélkül. 

Aki talán olvasta, az tudja, hogy nemrég Erinacea egy játékot hírdetett, aminek szerencsés nyerteseként választhattam egy bonbonformát. Hát én csokitáblásat választottam. Bár kissé furcsa volt a forma befogadóképessége, amit a gyártó oldalán láttam. S valóban, ezt a formát azt hiszem képtelenség töltött finomságokra használni. Ez pedig ugye a kihívás.

Pénteken meg is érkezett a postás a kis küldeménnyel. Büszkén cincálom a csomagolást, miközben potyogni kezdtek belőle valamik. Élelmes Kiffiam egyet meg is ragadott, Oldalborda meg kérte a fuvardíjat (ő hozta be a házba). Hát csak álltam s bámultam, nem is gondoltam arra, hogy kedves megajándékozóm kóstolókat is mellékel nekem. Másodszorra is sikerült lenyűgözzön. Vagy harmadszorra? Mert ugye kaptam egy díjat, meg a nyeremény, s most a kis ízminták. Amikről aztán kaptam egy listát is, hogy mit is kellene beazonosítanom. Hú. Egyenlőre ugye hiányzik az a 2 darab, bár Kiffiam által kaparintott darabból csentem magamnak egy morzsányit. A többihez.....nincs szívem egyedül felfalni, elvégre mire is tanítom a gyerkőket? Megosztani amit kapnak. Igenám, de akkor hogyan osszam? Na, majd csak kitalálom.

Addig meg itt van nektek az általam elsőként felmutatott csokitáblás kreációm.

Első nekifutásra azt mondtam: legyen sakktábla. No, de az elég sovány kreativitásra utal, így aztán miután bepöttyöztem a formát, hát egy réteg darált mákkal szórtam meg, s utána zártam le valahogy a formát. Hát elsőre nem rossz, de ezt még kell finomítani. Hisz a liofilizált gyümölcsök ha még Bp-en sem megtalálhatóak, akkor mit várok én itt az újdonságok szempontjából Világvége 77 számként nyílvántartott Brassóban?