Oldalak

2011. 02. 04.

Mennyire vagy játékos kedvű? No meg ismét egy díj

Nehogy már egy kvízkérdés sor reményében olvassátok ezeket a sorokat. Egyszerűen csak arról van szó, hogy Autumn egy virtuális játékra hívott, aminek a vége teljesen kézzelfogható. Mármint a terv szerint. Gasztros a témája, de ha sikerült felcsigáznom bárki érdeklődését, akkor kötelezően tessék meglátogatni a Kutya és Konyha blogot a részletekért.
Azt elmondhatom, hogy engem a távolság nem tántorít el a játékba való bekapcsolódástól. Max koppanok egy nagyot a végén, de ezen ráér a megfelelő időben rágódni.

Aztán a januári díjeső után február is jól indult. Pár napja látogatom Viki oldalát, szinte azonos időben járt egyrugóra az agyunk, igaz ő kicsit serényebb volt, egyből két dolgot is kipróbált. Miről is van szó? Csíráztat otthon. Jó, tudom, nálam még nem került nyílvánosság elé a dolog, de akkor előljáróban annyit, hogy retekmaggal indítottam a csíráztatást. Bárlinek ajánlom aki icipici késztetést is érez az ilyen térű kísérletezés fele. Retekmaggal kezdeni érdemes. Viki mustármaggal is megfejelte a dolgot. Azt ugyan kezdésnek nem ajánlja, de az is fogy, hisz egészséges.
Na, ennyi "melléduma" után térjek már konkrétumra. Viki tegnap jól meglepett. Egy díjat kaptam tőle, éspedig azt, ami arról szól, hogy kapok egy virtuális baráti ölelést, hisz szereti a blogom. Még mindig nem hiszem el, főleg amilyen kedves szavakat is csatolt hozzá.
Az ezzel járó kötelezettségnek szívesen teszek eleget, hisz olyan egyszerű a szabály: linkelnem kell 5 blogot, akiknek továbbadom ezt az ölelést, egyúttal meg is kell indokolnom a választásom. A sorrend teljesen haotikus, azt előrebocsájtom, igyekeztem olyan blogtulajoknak adni, akiknél ezt a díjat még nem láttam.
Ottis: már régi motoros a gasztroblog világában, bár még személyesen nem ismerem, remélem ez az idő folyamán még fog változni. Remélem akkor igazi barátnak is mondhatom majd, addig maradjon meg a virtuális.
Sedith szintén becsületes gasztros múlttal rendelkezik, nála legelőször a Kukacos tortáját csodáltam meg. Szívesen térek vissza és vissza hozzá is, s nem csak azért, mert ha kérdésem van, válaszol, hanem mert egyszerűen így jön nekem belülről.

Salsa egy tiszta csupa érdekes személy. Olyan oldalait mutatja meg a blogján keresztül, hogy egyik ámulatból a másikba esem. Nem tudom hogyan keveredtem hozzá, de nagyon örülök, hogy megtettem. Remélem, hogy még sokáig járhatok hozzá.
Chef Viki a következő célszemélyem. Mint egy igazi barát, ha az emberhez látogat, rövid, velős és sűrűn frappáns szöveg kíséretében teszi megjelenését. Hozzá járni soha nem unalmas, csodás receptjeit sokan készítik. Nem is csoda.

Autumn maradt a végére, de ez csak csupa véletlen. Látom nála sem járt még ez az ölelés, bízom benne, hogy jól esne neki is. Lássuk! Valószínű rengeteg barátja van, aki szervezésekkel foglalkozik (amint látható , legutóbbi felhívásából ez ki is derül), az sok nagyszerű emberrel van körülvéve. Remélem így virtuálisan azért közéjük tartozhatom.

Drága Viki! Még egyszer nagyon szépen köszönöm, hogy barátként tekintesz rám, bíztosíthatlak arról, hogy nem egyoldalú a dolog. Hátha egyszer valamikor, bármikor ez az egész virtualitásból személyes ismerettséggé, személyes barátsággá változik.

8 megjegyzés:

autumn írta...

Kedves 4Gyerek! Ilyen kedves virtuális ölelésben még soha nem volt részem! Köszönöm! Megmelengette a szívemet!
Ígérem, hogy hamarosan kötelezettségemnek is eleget teszek!

sedith írta...

Köszönöm szépen, drága Éva, nagyon jólesik, és úgy érzem, hogy nem is virtuális ez az ölelés.

Ottis írta...

SZIA!
Na az a helyzet, hogy én már reggel megírtam az öleléses díjátadásomat amiben te is benne vagy.Egész nap nem voltam netközelben rendesen így estére terveztem közzétenni.Ha nem haragszol meg,így viszont adnám az ölelést.És persze nagyon örülök és nagyon köszönöm, hogy te is rám gondoltál!Puszi érte!

salsa írta...

Drága 4gyerek, nem is hiszed el, hogy mennyire jólesnek a szavaid! Lélekgyógyítóak! Nagyon, nagyon köszönöm! Remélem, még sokáig olvassuk egymást :)!

4Gyerek írta...

Számomra öröm az, ha Ti örültök.
Ottis, ez igen. Köszi, és viszontpuszi.

Gizus írta...

Mindig örülök, ha négygyermekesekre bukkanok!
Akkor úgy érzem olyan helyen járok, ahol értenek engem!
Habár én nem vagyok ilyen ügyes a konyhában!
Játékra invitállak téged és mindenkit, akinek van kedve, hogy örömmel teljen a tavaszvárás!
Szappanos blogomban várok minden kedves jelentkezőt!

Viki írta...

4Gyerek-em :) Jaj de tündéri vagy :))én is nagyon megszerettelek. Ám legyen, Lóra fel és lehet lassan indulni :)))))

4Gyerek írta...

Gizus: szétnéztem Nálad, fogok játszani, remélem összehozom ma a feltételt.