Oldalak

2011. 02. 25.

Snickers bonbonba bújtatva



Erinacea a közelmúltban egy olyan bonbon receptjét tette közzé, amit helyben ugrottam is elkészíteni. Mogyoróvajat hónapok óta nem láttam a boltokban (igaz nem is kerestem), így jól fogott az útmutatás, miszerint itthon is elkészíthető. Több se kellett, Oldalborda épp vizsgázni volt, hívott menjek utána, én meg elgurultam egy boltig is. Kisebb kiszerelés drágának találtatott, no de a 2 kilós olcsónak volt mondható, így nem volt kérdéses melyiket veszem. Abból ugye bátran lehet mogyoróvajat készíteni. Nem tudom súlyra mennyi volt amit a kisebbik késes aprítomba tettem, amit az egy darabig aprítgatott, majd nem bírta. Nosza átkapargattam a nagyobbik gépembe, az szépen ott is hagyható a konyhapulton, eldolgozgatott magában. Mikor kikapcsoltam, nem jött, hogy a szemeimnek higgyek: eléggé folyós massza várt a tálban. Pedig bizisten egy csöpp folyadékot sem tettem hozzá, kizárólag a mogyoró ment a masinába. Az eredmény ellenben elég jó meleg massza lett, gondoltam majd a hűtőben szépen megszilárdul. Hát elég folyékony maradt.
A művelet aránylag elején félretettem egy kevés aprított mogyorót, hogy a bonbonban mogyoródarabkákra is lehessen bukkanni. Igenám, de nem lehet tudni azóta sem kicsoda, de jelenlétemen kívül szépen kiürítette a tálkát. Így másnap kénytelen voltam újabb adagot izzítani, ezúttal nem hagytam eszeveszettül dolgozni a gépet, az eredmény ismét krémes, de ezúttal hűtőben az elvárásoknak megfelelő mogyoróvajat kaptam. Tehát lehet így is (oké, a folyósabbat is bevetettem, Gesztenyénél talált kekszrecipé alapján).

Hozzávalók:
  • 3 tábla 75%-os étcsoki (egyenként 100 grammos kiszerelésben)
  • darabos mogyoróvaj (mikor ugye sikerült a mogyoróvajhoz másodszori nekifutásra a mogyoródarabkákat keverni)
  • 1,25 dl tejszín
  • 12,5 dkg cukor
  • 3 dkg méz
  • 2 dkg vaj
  • csipet só (én a vaniliát kihagytam)
A cukorból karamell készült, amit felöntöttem a tejszínnel. Itt kissé meggyűlt a fonnivalóm, ugyanis a karamell igencsak nehezen adta be a derekát, mindenáron csomós akart maradni, de végül kitartásom árán lemondott a konokságról. Ekkor került bele a vaj, méz és a só. Majd a tűzön addig kavargattam míg jó lrémes nem lett az eredmény, kavarás alatt már látszott az edény alja. Ekkor csüccs bele némi hideg vízbe, gyorsított eljárású hűtés végett.
A csokit olvasztottam, temperáltam, kikentem vele 3 szilikonformát, amiket egymás után a hűtőbe tettem. Mikor az utolsó megvolt, az elsőt kivettem, némi mogyoróvajat tettem az aljába, majd erre került a karamellkrém, vigyázva, hogy a csokiburok záráshoz is maradjon hely. Így ment ez mindhárom formával. Ekkor ültek egy keveset a hűtőben, nem tudom pontosan mennyit, mert épp a gyereksereg igényelt. Konyhába visszatérve ismét csokitemperálás, majd lezártam a formákat. Szűk óra elteltével (bár lehet csak 45 perc volt) próbálkoztam az első darabok kipattintásával. Körülöttem ugráló aprónép nem kis örömére már fogyaszthatók voltak. Persze amelyek reggelig vártak a formából való távozásra, azok testi épsége kevésbé volt megcélozva.
Hát legközelebb lehet kapom magam, s valami poharas finomságot készítek abból a karamellkrémből, esetleg darabos mogyorót keverek bele a fenti ízvilág elérése érdekében, mert akkor kevesebbet kell várni a finomság ehetőségi pillanatáig.

9 megjegyzés:

Gál Edith írta...

Ez igen! Ügyes vagy!
Nagyon jól néznek ki a bonbonok!!!
Nagyon finomak lehetnek!!

Ottis írta...

Nagyon finom lehet!

Jutka írta...

Nagyon szépek!

Gesztenye receptjei és Bonbon mánia írta...

Nagyon szuper lett!
Ügyes vagy:-))
A keksz ízlett?

Erinacea írta...

4Gyerek, ezek szuperül néznek ki, gratula! Örülök, hogy kipróbáltad!!!!

Viki írta...

Jaj de ügyi vaaaagy !!! Képzeld, ma én is meggazdagodtam 3 db bonbon formázóval. Hogy még mit kezdek velük nem tudom, de lehet, hogy bonbongyáros leszek :))))

Chef Viki írta...

Nehézségek és göröngyök ide vagy oda, ez a cucc felettébb ingerlőre sikerült! Ízlelőbimbó-ingerlőre :-)))

Alapjáraton is szeretem a Snickers csokit, a tieddel is szoros barátságot tudnék kötni!

Benc-E-moke írta...

:) Örülök, hogy azért sikerült megcsinálni otthon a mogyoróvajat. Nem tudom miért maradt híg az első változat.. :( Lehet függ a mogyorótól is?! - Emőke

Ditta írta...

4Gyerek ez nagyon jól sikerült,szívesen belakmároznék vele imádom!:-)