Mondhatnám azt is, hogy dolgoztunk. Ugyanis turistákkal voltunk múlt hét hétfő délutántól egész péntek délig. Bp. mellől érkeztek, s nagyjából a környékbeli hegyekben csavarogtunk. Igaz négykeréken. Hisz jártunk velük 1700 m magasan is. Hisz terepautós túrázás volt. Öt járgányban voltunk, szám szerint harminc valahányan. Amiben szép számmal voltak gyerekek is. A gyerkőcök egy autóba zsúfolódtak be, ők úgy érezték jól magukat. Mondjuk annak az autónak a vezetőjét azért kevésbé irigyeltem, hisz 4 napon keresztül reggeltől estig az ő fülénél duruzsoltak. No, de kibírta, hisz ő szervezte az egészet. Oldalbordával minket vezetni hívott, nem is a mi járgányainkkal voltunk.
Voltak helyzetek, ahol elméletben szuper voltam, gyakorlatban pedig "fostam" rendesen, hisz azért nálam volt 6 felnőtt akikért felelősséggel tartoztam. No, meg ugye itthon vártak a gyerekeim. Ezek ismeretében most arra gondolhattok, hogy hű, micsoda veszélyes helyeken jártunk, hogy nem vagyunk normálisak. Hát ez azért nem így volt, csak az én tolerancia küszöböm van nagyon alacsonyra kalibrálva. Igaz, tegyem még azt is mellé, hogy akik adrenalinra vágytak, azok vagy Oldalbordám vezette Nissan Patrolba ültek, vagy egy másik srác vezette Toyota Land Cruiserbe. Ők tök bíztonságban érezték magukat a pasiknál. De a pasik nem is részesültek olyan élményben mint én. Egyetlen egy helyen volt, hogy számomra meredek helyen kellett levezetnem az autót, amitől én kezdtem pánikolni. De mentem előre, szóltam is a CB rádión, hogy elméletben jó vagyok, tudom mit kell tenni, csak a gyakorlat kicsit visszafog. Végül leértünk, az utasaim mint mikor a pilóta sikeresen földre teszi a repülőt, engem is megtapsoltak. Hát el is érzékenyültem. Azt hiszem máskor is bevállalom. Mondjuk a poénos az volt, hogy a csapatvezetőnk (akié az autó is volt) szólt a rádión, hogy pont ott menjek le ahol az ő felesége, ahhoz pedig ici-picit balra kellett tartanom. Közben pedig drága Oldalbordám ezeregyig azt fújta a rádión, hogy csakis egyenesen tartsam az autót, még pár fokot se fordítsan el a kormányt balra. Na, ilyenkor mit tegyen egy irányításra váró valaki? Hát mentem amerre nekem inkább megfelelőnek tűnt.
Első két nap a Drakula kastélyról híres Bran, azaz Törcsvár melletti Simon nevű településen volt a szállásunk. Akkor bejártuk a környező hegyeket, voltunk a Zernyesti medverezervátumban.
Zernyesti szoros
A mackó vígan falatozta az almákat
Mi ugyan délelőtt 11 órakor mentünk be a rezervátumba, de akkor a medvék biológiai órája még valahol reggeli 6-7 óra között van, nem is reggeliztek. Inkább még picit lustálkodnak.
Ő Max, a vakon született mackó.
ITT találjátok a honlapjukat, sajna magyar nem választható, angol, német, francia és román nyelveken olvashattok róla. Úticéljaink közt szerepelt a Zernyesti és a Dambovicioarei szoros, a Dambovicioarei barlang (ide nem mentem be, barátaink előző években jártak, s eléggé negatív véleményezést hallhattunk.....amúgy turistáink sem lelkendeztek nagyon), csodás hegytetők, emelkedők és ereszkedők, tisztásokon kajálások.
a Dambovicioara szorosban a hatalmas kövek között lefele haladva.
nekem a hegyi taxi-t kellett vezetnem.
Szerda délben a Prahova völgyén kicsit ráfáztunk a közlekedésre, ugyanis akkor volt a románok egyik nagy ünnepe, a Szent-Mária, ami munkaszünnap. Mi pedig az üdülőtelepeken keresztül autóztunk, kicsit megkésve a tervezett ütemünkhöz képest. De Busteni-ből felautóztunk 1700 méter fölé a Zamora hegyre, szembekerülvén a Bucegi hegység csodálatos látványával. Itt a hűtőtáskákba rejtett rengeteg finomságból egy bőséges lakomát csaptunk, a gyerekek rohangáltak, majd csoportkép készült (lévén nem kértem senkitől engedélyt ilyenek megosztására, a csoportképből nem mutatok nektek).
a Zamora hegy, ami a Baj hegység része
a Bucsecs, középen a meteó állomás tornyával az Omu csúcson, ami 2505 m-en van
Ezután visszaereszkedtünk Bustenibe, tovább autóztunk délre, majd Szinaia településből nyugatra térve megcélotuk a Bucsecset. A Bucsecsben található a híres Sfinx szikla és a Babele sziklapáros. Úgy 8-9 évvel ezelőtt jártunk ott először, számunkra a Babele hatalmas csalódás volt. Ugyanis a tankönyvekben levő fotók alapján mindenki számára az jön le, hogy a Babele az hatalmas. Mikor ott álltunk a sziklapáros előtt, írtó szar időben, erősen hideg szél, ködszitálás mellett, ráadásul estefele, csak egymásra néztünk, s megállapítottuk, hogy becsaptak minket. Hisz abban egyetértettünk, hogy a sziklapáros méretét nem tanítják, s ha a fotón nincs viszonyítási mérce, akkor biza nem holmi törpe "kavicsokra" számítottunk. Turistáink közt sokan hallottak róla, látták fotón, de hozzánk hasonlóan ők is csalódtak. Pedig ugye mi megmondtuk, hogy mire számítsanak. No, majd ha lesz legközelebb, akkor elgondolkodhatnak, hogy megéri-e hinni nekünk.
De a Babele közelében levő Sfinx az már más. Igaz ugyan, hogy meg kell találni azt a szöget ahonnan a látvány klappol a szikla nevével, meg ki kell várni, hogy a szikla önmagában fotózható legyen, de ez számomra továbbra is élményt jelent.
a régi kőbánya maradéka fent a Bucsecs fennsíkon
naplemente a kőbánya előtt
kilátás a Babele közeléből
Sfinx
Bucsecs hegyvonulat egy része
A felvonóból kiszállva a Babele közelében
a menedékház előtt a Babele sziklapáros
Ja, és meséljem el nektek, hogy az előzetes programban az szerepelt, hogy csütörtök hajnalban autókba pattanunk (olyan 4 óra magasságában), ahhoz hogy a kiszemelt fennsíkról élvezhessük a napfelkeltét. Hát ehhez képest a csoport úgy szavazott, hogy fáradtak, inkább alszanak. A másik része pedig hajnali 4 óráig buliztunk. Volt könnyek közt dúdolt magyar és székely himnusz, majd a villanyoltás előtti utolsó dal címe a Várj, míg felkel majd a nap volt. Csak úgy stílusosan. Fogyott a sör, bor, whisky, szilvapálinka, de számomra a legszuperebb folyadék a Jägermeister volt. Hát másnap (izé, aznap) délben végül felvonóval jutottunk fel a napfelkelte színhelyéül kinézett tetőre. Azt kell mondanom, hogy voltunk páran, akiket megviselt a felvonó kilengése, az alattunk levő mélység. Volt aki helyben megfordult, s a következő felvonóval visszament a szállásig, volt más aki azonnal indult vissza, de a gyalogösvényen. Többiek azért inkább mászkáltunk a csodás helyeken, oxigéndús levegőn, és természetesen elmúlt minden másnaposságunk. Csapatunk egy része meglátogatta a Ialomita barlangot. Van bent világítás, de ha netán kis korlátokat is tennének, hogy a kíváncsibb látogatók ne nyúlkáljanak oda mindenhová, akkor akár szép is lehetne. Mert így csupa fekete minden. Ugye köztudott, hogy évtizedek kellenek míg az ilyen kitisztul? Csak a sok baromarcú turista (tisztelet a kivételnek) ezt nem tudja.
Aztán pár lelkes pasivendég "elkötött" egy járgányt, hát sikeresen elültették egy dagonyában. Ugye gondolták, ha nekik az ilyen-olyan építkezéses erőgépek vezetése kisujjból kirázós stílusban megy, akkor talán elboldogulnak egy 4x4-es terepautóval is. Bebizonyosodott, hogy nem. Persze délután aztán volt offroad iskola, a bevállalósabbak élvezték, a kevésbé merészek pedig még nagyobb tisztelettel néztek fel akár rám is. Hogy én azért alapjáraton milyen klasszul elvagyok azokkal a nagy autókkal. Hát na.....3 éves koromig visszaemlékezve inkább autózni szerettem mint babázni. Na jó, az autózás utáni legjobb móka a főzőcske volt. Na, vajon véletlen, hogy gasztros csapáson indult blogom? Meg most autós kirándulásról írogatok?
Aztán többünk bánatára ránk köszönt a péntek reggel, amikor visszaindultunk Simonba, hogy vendégeink újból a saját járgányukat nyargalhassák, uticéljuk természetesen Magyarország. Remélem, hogy ők is ugyanannyi élménnyel lettek gazdagabbak mint amennyi nekem is jutott. Bármikor (kizárólag eső- és hómentes időben) megismételném.
