Oldalak

2011. 02. 09.

Éljen a panírozott dolgok sütőben készítése

Nagyon megszerettem a sütőben sütést. Az igaz, hogy egyszerre kell bepanírozni mindent, de utána már nincs főzőlap melletti ácsingózás, forró olaj fröcskölés (persze a kisebbjeimnek mindig nagy kihívás olyankor ácsingózni mellettem), gőzelszívó használata mellett is érezhető szagok terjengése. No meg a kajánk is egészségesebb, nem szív magába annyi zsiradékot (oké, oké....kellenek a zsírok is, de abból is inkább a telítetlen zsírsavak, de jobb nem túlozni). Szóval húsgombócok, panírozott ételek mind-mind mehetnek a sütőbe (na persze a mustáros szelettel azért bajban vagyok, de maradok annyiban, hogy az férjen bele). Így történt, hogy némi csirkecombokat is ez a fajta végzet ért.

Különösebb receptet most nem is mellékelnék, maradjunk annyiban, hogy a combokat előző este tejbe áztattam, amibe sót-borsot s kevés gyömbért tettem. Másnap a szokásos liszt-tojás bundázás után nem zsemlemorzsába burkoltam, hanem kukoricapelyhet zúztam mozsárban, s abba bugyolálódtak a kis cupákok.
Családom egyöntetű véleménye: Anya, még vegyél ilyen kukoricapelyhet sütni.
Vettem. És még veszek. Ezután is.

13 megjegyzés:

Chef Viki írta...

Éljen a sütőben sütés!!! Akkora királyság!

autumn írta...

Milyen igazad van! Már egy ideje a sültkrumplit én is a sütőben csinálom. Már csak a kalóriák miatt is...:)))))

Ditta tortái írta...

Nagyon jó dolog,én még nem próbáltam,de kifogom próbálni,minden mellette szól:-)

Névtelen írta...

És hogyan sütöd tepsiben? Kevés olajjal kikent tepsi és kész? én is gondolkoztam már rajta, de nem tudom hogy csináljam:) Pedig akkor többet ennénk rántott dolgokat, mert egyébként nagyon szeretjük.

4Gyerek írta...

Patrícia: csak az első próbálkozásig gondolkodik rajta az ember lánya.
Nálam a munkamenet: kikenem a jénai tálat kis olajjal, vajjal (mikor épp mivel), belehuppannak a sütnivalók ( :-D) ), azok tetejét is ecset segítségével lekenem olajjal, s mehetnek is napozni.

Viki írta...

Ugye, ugye ?? Hát mióta mondom én már, hogy mennyire egészséges ez a sütés fajta és ráadásul nincs bűz a konyhában. Én évek óta igy sütöm a húsokat. A mustárosodnak pedig ajánlanám a sütőzacskós megoldást, mert ott aztán minden szaft megmarad, de zsir és olaj semmi. Nagyon guszta lett, Csak igy tovább.

S még egy gondolat, Én néha rááldozok 1-2 napot a sok-sok különböző hús bepanírozására, majd folpack-al elválasztva zacsiba, és fagyasztóba rakom adagonként :)

Gesztenye receptjei írta...

Én is évek óta sütöm sütőben és a család szerint jobb, mint az olajban sütés.
Latsia hozta be a köztudatba, azóta áldom is érte:-))
Én fokhagymás sóval szoktam megszórni a rántott dolgokat, isteni lesz tőle.

Cakeni írta...

Soha nem próbáltam így sütni a husit ,de hát mért vannak a bloggertársaim ,hogy tanuljak tölük nem? S hát így ebéd idöben ez a látvány ...na megyek mert nagyon megéheztem:)

Bianka írta...

Sült krumplit már én is sütőben sütőben, de a panír húsokat még olajban. De lassan kipróbálom én is

Névtelen írta...

Vasárnapra talán rendbejön a család, most bekaptak a gyerekek valami jó kis hányós-hasmenéses vírust, de ha addig nem, akkor jövő héten biztos hogy rántott hús és sült krumpli lesz ebédre. Sütőben sütve.. :))

4Gyerek írta...

Sütőben sült krumplit is szeretjük, de annak azért klasszisokkal különbözik az íze az olajban sült hasábburgonyáétól.

Praliné Zsuzsi írta...

Na, ezt már én is készülök kipróbálni! Köszönet az ösztönzésért!

kikocs írta...

Na a sütőben sütést én is kipróbálom! És én is fagyasztom a rántotthúst, engem mindig a velejáró kosz riaszt el, így egyben lepanírozok 2-3 kilót, és adagonként megy a fagyóba, kész öröm elővenni, amikor programunk van vasárnap.
Amit viszont te próbálj ki még a kukoricapehely mellé, az ez:
http://anyaehesvagyok.blog.hu/2010/01/07/szort_csirke
(nem szoktam reklámozni ezt a közös blogunkat, mert elég túrós a háta szegénynek, de most így egyszerűbb :) )